Esélyünk sem volt az Európa-bajnok ellen

Ronaldo-duplával móresre tanította Portugália a magyar labdarúgó-válogatottat Lisszabonban, látótávolságon kívül a vb.

2017. 03. 25. 19:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közös futballmúlt alapján semmi esélyünk nem volt a győzelemre Portugália ellen, soha nem sikerült még nyerni – még Puskásék idejében sem – a luzitánok ellen, most ráadásul Európa-bajnokként fogadták Dzsudzsákékat Cristiano Ronaldóék úgy, hogy mindkét csapatnak csak a 3 pontot érő siker volt elfogadható ahhoz, hogy a délután Lettország ellen pontjainak számát 15-re növelő Svájcot üldözőbe vegye.

Az első percekben úgy tűnt, az álmokból lehet is valami, kiválóan állt a lábán a kényszerűségből az újonc Vinícius Paulóval felálló hátsó alakzat. Ronaldo a 7. percben kapott először levegőt, de bődületesen rosszul találta el a labdát. A 12. percben azért jobban félhettünk egy 20 méteres szabadrúgásnál, ekkor azonban a sorfal besegített Gulácsi kapusnak. A 17. percre állandósult a portugál fölény, Dzsudzsák Balázsnak kellett kisegítenie a tizenhatosunkon belül Bese Barnabást egy becsúszó szereléssel. A 20. percben Quaresma és C. Ronaldo játszott úgy össze, hogy megint csak néztünk, Gulácsinak kellett kiimádkoznia a labdát a jobb alsóból, hogy aztán fél óra után kétszer is maga mögé nyúljon Egy bal oldali szárnytámadás végén Ronaldo centerben magára húzta a védelmünket, mögötte pedig André Silváék megoldották, Silva volt a gólszerző, 1-0 oda. Négy perccel később André Silva egy előreívelést letett sarokkal C. Ronaldónak, aki nem sokat gondolkodott azon, mit csináljon a csúszós labdával, amely a jobb alsóban kötött ki.

A félidőben többen elgondolkodhattak rajta, hogy mi lett volna, ha a 30. percre előre hozzuk az óraátállítást

A második játékrészre nem sokat változott a játék képe, csak annyira, hogy nem voltak már annyira harapósak a portugálok, a 65. percben így is betaláltak újra, C. Ronaldo megint szabadrúgáshoz jutott, és a Gulácsi Péter által talán nem a legjobban felállított sorfal mellett simán elrúgta a labdát a hosszúra, ami a kapufát érintve hullott a hálóba.

Óriási ziccerünk nem is volt a 90 perc során, és kiemelni sem lehet igazán senkit. Fontos tanulság a selejtezősorozat félidejében, hogy Portugália és Svájc mostantól egymás között fogják eldönteni, melyikük jut ki egyenes ágon a 2018-as oroszországi labdarúgó-világbajnokságra. A magyar válogatott június 9-én 20.45-kor Andorrában szerepel. A fekete öves szurkolóknak fontos információ, hogy vasárnap 13 órakor 17 éven aluli válogatottunk Norvégiával csatázik a korosztályos Eb-részvételért. 

Portugália–Magyarország 3-0 (2-0)

Lisszabon, Estádio da Luz, 57 816 néző, v.: Szymon Marciniak (lengyel)

Gólszerzők: Silva (32.), Ronaldo (38., 65.)

Sárga lap: Dzsudzsák (61.), Gera (76.), Kádár (83.)

A csoport további mérkőzései:

Svájc–Lettország 1-0 (0-0) és Andorra–Feröer (0-0)

Érdekesebb eredmények még:

Bulgária–Hollandia 2-0, Luxemburg–Franciaország 1-3, Svédország–Fehéroroszország 4-0, Belgium–Görögország 1-1

Az állás 5 forduló után: 1. Svájc (15 pont), 2. Portugália (12), 3. MAGYARORSZÁG (7), 4. Lettország (5), 5. Feröer (3), 6. Andorra (1)

Bernd Storck szövetségi kapitány (M4): – Azt gondolom, láthattuk a különbséget a csapatok között, amit kíméletlenül kihasználtak. Nem engedtünk túl sok lehetőséget az ellenfélnek, de ilyen színvonalon ez sem elég. Nem tudok neheztelni a fiúkra. Túl könnyedén adtuk át a labdát az ellenfélnek, a második félidőben jobbak voltunk. A második helytől most 5 pontra kerültünk, de az én játékosaimnak nagyon sok nemzetközi mérkőzésre van szükségük, hogy fel tudják venni a versenyt az ilyen ellenfelekkel.

Dzsudzsák Balázs csapatkapitány (M4): – Az első 30 percben partiban voltunk, de később pontatlanok voltunk elöl. Igazából uralni tudták a mérkőzést a portugálok, de ehhez ránk is szükség volt. Portugália bármikor bárkit meg tud lepni, amit mi kigondoltunk, 30 percig működött, a hibáinkat kegyetlenül kihasználták. Ameddig bármiféle esélyünk van a kijutásra, harcolni fogunk, Portugália jön még Budapestre.

Gera Zoltán (M4): – Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű a világklasszisok ellen, nehéz volt őket megállítani a középpályán. Ami lehetőségük volt, kíméletlenül kihasználták, a félidei 2-0 után nem volt nehéz dolguk, a második játékrészben a tartásunkat próbáltuk megőrizni. Nem erre számítottunk, próbáltuk megnehezíteni a portugálok dolgát, de nem sikerült a kontrajátékunkat megvalósítani. Sokat tanultunk ebből a mérkőzésből, nagyszerű hangulat volt, és gyönyörű a stadion.

II. FÉLIDŐ

92. perc: Vége a mérkőzésnek, 3-0 oda, már csak matematikai az esélyünk a vb-kijutásra. 5 kör után csoportunkban Svájcnak 15, Portugáliának 12 pontja van, nekünk 7 a harmadik helyen. Ekkora a különbség köztünk és egy házigazda Európa-bajnok között. Storck, ha marad, építkezhet az Eb-selejtezőkre majd.

91. perc: Vinícius simán eladja utolsó emberként, de szerencsére már a portugálokat sem nagyon érdekli a mérkőzés.

90. perc: Több portugál drukker elindul hazafelé.

89. perc: Magyar gólhelyzet a végén, Lovrencsics centerez, Szalai visszateszi Pintérnek, aki senkitől nem zavartatva fölé belsőz

88. perc: Bese lő! A tizenhatos sarkáról, nem is rosszul.

87. perc: Kalmár találja el Quaresma kezét.

86. perc: Már a tévé is a végét várja, Magyarországon elment a kép közben Gera lejött, Pintér Ádám a helyén. A hazaiaknál Pizzi jön André Gomes helyére.

85. perc: Bernardo Silva fejel fölé nagy helyzetben.

84. perc: Lovrencsics megy bele egy nehéz labdaszerzésbe, nagyot repül.

83. perc: Kádár gáncsol, hogy ne legyen nagyobb baj, sárgát kap a lengyel bírótól. A szabadrúgásból nincs baj.

82. perc: Ahogy jön egymás után néhány nem támadó passz a hazaiaknál, a közönségben rögtön néhányan fütyülni kezdenek

81. perc: Furcsa jelenet, amelyik magyar labdához ér, ott hagyja a mögötte lévőnek, és előresétál. Csak a labda nem jut előre.

79. perc: Nagy kedvvel teszik a semmit Ronaldóék, 3-0-s előny birtokában ez indokolt is. A mieink már a lefújást várják.

78. perc: Bernardo Silváék dugják most el a labdát.

77. perc: A vendégtábor szűnni nem akaró lelkesedéssel biztatja a magyar válogatottat. Jó részük Londonból érkezett.

76. perc: Magyar lábakon jár a labda hosszú ideig. Kalmár aktivizálja magát. Gera meg sárgát kap. Áldozata Joao Mário.

74. perc: 57 816 néző, ez a hivatalos a Luzban.

73. perc: Kalmár és Nagy jól játszanak össze Hátha még terem valami fiataljaink ötletességéből, vállalkozó kedvéből.

72. perc: Statisztikai adat jön, 12:3 a kapura lövési kísérletek aránya.

71. perc: Ronaldo elkezdett önzetlenkedni. Persze két gól után már könnyű.

70. perc: Carvalho a földre kerül Kalmár belépője nyomán.

69. perc: Kalmár Zsolt jön a sokat dolgozó Gyurcsó Ádám helyére.

68. perc: Dzsudzsák-lövés, eltalálja a kaput. Felírjuk.

67. perc: Hull a Silva, érik a Silva, André le, Bernardo be. Mind a ketten Silvák.

65. perc: Quaresmát felrúgja Lovrencsics, Ronaldo pedig oldalról szabadrúgásból aranylabdáshoz méltó gólt szerez. 3-0 oda. A visszajátszásból jól látszik, Gulácsi rossz helyre állította a sorfalat, egyenesen jutott a labda a hosszú sarokba, a kapufa segítségével. Pontosan egylabdányi hely volt.

64. perc: Gyurcsó és Szalai összjátéka után az egyetlen fogott magyartól, Szalai Ádámtól szedik el simán a labdát. Megint.

63. perc: Újabb mexikói hullámzás portugál részről.

62. perc: A portugáloknak már nem kell annyira figyelniük, a magyarok pedig a fáradtságtól már nem nagyon tudnak, ez a helyzet.

58. perc: A helyszínről: ha Ronaldo táncol, a közönség megőrül. Egyébként csak egy pár száz fős mag szurkol igazán. A többiek szotyiznak, szelfiznek. Néha a magyar tábort is hallani.

57. perc: Ronaldo és Bese párharcából Bese kerül ki győztesen, portugál szöglet a vége.

56. perc: Egyre többet lazáznak a luzitánok, de nem azon a szinten, hogy nagyon közünk legyen a játékhoz. Nem olyan vidám látni ezt.

55. perc: Ronaldo és Joao Mário követhetetlen összjátéka után utóbbi ront.

54. perc: Gyurcsó bead, jól teszi. Legalább ilyenünk is van.

53. perc: Joao Mário elküldi egy csellel Nagy Ádámot, Vinícius viszont a helyén van, mellette csak rosszul lőhetett a portugál.

52. perc: Szalai és Dzsudzsák, a két jó barát próbál összetrükközni egy lövőhelyzetet, Szalai nem figyel, Dzsudzsák pedig túl virtuóz.

51. perc: Joao Mário kap hosszú labdát, úgy tesz, mint aki el akarja érni, azonnal megtapsolja érte a publikum.

50. perc: Bese jut el beadásig a jobb oldalon, Rui Patrícióban hal el a támadásunk.

49. perc: A helyszínről Havasi Zsolt üzeni olvasóinknak, mostantól 4-4-1-1-es hadrendben állunk fel. 

48. perc: Vinícius behúzódik egy portugál támadásnál, Besét várja, okkal teszi, visszaér a szélső védő.

47. perc: Lovrencsics indul meg, beadja, lelassul a labda, de még így is majdnem jó! Majdnem

46. perc: Bese felrúgja Joao Máriót.

A félidőben cserélünk, Lovrencsics a pályán, egy védőt áldoz be Storck. Lang Ádám pihenhet, Bese lesz a jobbhátvéd, elé érkezik a Fradi szélsője.

– Jobb lett volna, ha az első félidő alatt van az óraátállítás – Orosz György humorista, Facebook.

I. FÉLIDŐ

45. perc: A magyar játékosok arcán kimerültség látszik, a lengyel bíró hál’ isten lefújja az első félidőt, 2-0 a hazaiaknak, ha minden így marad, kétszereplőssé válik a vb-kijutási küzdelem Portugália és Svájc között.

44. perc: Gera abszolút csapatkapitányként viselkedik, irányítja a mozgást. Kevesen hallgatnak rá, ezért legyint egy kicsit, és hátrébb húzódik.

43. perc: André Silvát ajándékozzuk meg egy lövőhelyzettel, de ő a csúszós labdát csúnyán eltöri.

42. perc: Gyurcsó látványos biciklicselekkel keveredik a tizenhatos sarkáig, de bent Szalaihoz játszani már nem tud. Úgy látszik, mindig és mindenhonnan lőnünk kell.

41. perc: Gera és Szalai próbál összedolgozni egy labdaszerzésért, esélytelenek.

40. perc: Ronaldo ziccerben léphetne ki, inkább ollóz egyet, Gulácsit most sem veri át. 

39. perc: Nagy a nyomás, Gulácsi fontosat öklöz megint.

38. perc: Ronaldo megint teszteli Gulácsit. A védéseket nem számolják az eredményjelzőn

36. perc: Cristiano Ronaldo a jobb alsóba lő, André Silva egy felívelés után sarokkal teszi vissza a labdát C. Ronaldónak, aki világklasszis módjára suvasztja be a játékszert Gulácsi kapujába, védhetetlen volt 2-0 oda. Ronaldo 69. válogatott gólja.

34. perc: Nem találjuk a labdát, ha igen, azonnal eladjuk.

33. perc: Azonnal megjön a közönség kedve a szurkoláshoz. 5 másodperc alatt jutnak el a kapunkig újra.

32. perc: Vezet Portugália. Bal oldali szárnytámadás végén Ronaldo centerben magára húzza a védelmünket, mögötte pedig André Silváék megoldják, Silva a gólszerző, 1-0 oda.

31. perc: Havasi kolléga észrevétele a helyszínről: Ronaldo kalandozásai Megfigyelhető, hogy azon az oldalon van több helyünk, ahol Ronaldo nem védekezik. Általában ez a mi szempontunkból a bal oldal.

30. perc: Szakad az eső.

29. perc: Korhut vaktában átemeli Szalai felé, aki szorongatásban a rövid fölé püföl.

28. perc: Nem tetszik a portugál publikumnak, hogy egyre többet van nálunk a labda.

27. perc: Dzsudzsák pimasz megkerülőcsel-kísérlete Cédrickel szemben.

26. perc: Szalai kezd szólóba Bese eleste után. Ketten fogják ollóba.

25. perc: Felvesszük a kesztyűt, egyre több párharcot nyerünk meg fizikummal!

24. perc: Havasi Zsolt jelenti, Priskin és Lovrencsics elment melegíteni. Ez azt jelenti, van hit Storckban a támadójátékot illetően.

23. perc: Lang adja röviden haza, Gulácsi sprintel kifelé, nincs baj.

22. perc: Nagy Ádám tör be balról a tizenhatoson belülre, Pepe tisztáz, Nagy megpróbál eljátszani egy tizenegyest nem eszi meg a lengyel bíró.

20. perc: Megúsztuk Nagyot elgázolják, lerohannak minket a portugálok, Quaresma és Ronaldo senkitől sem zavartatva hozhatott volna össze egy hazai gólt, Ronaldo melléfejelt.

19. perc: Szalai távolról, lepattan egy védőről, magyar dobás.

18. perc: Ami a tévén nem nagyon látszik, a helyszínről megtudjuk: Szalai és Fonte nagyon jó barátok lettek. Egymást lökdösik, amikor csak lehet Aztán már Quaresma beadását kell Viníciusnak kifejelnie szögletre. Növekszik a nyomás. 

17. perc: Besének segít Dzsudzsák, a tizenhatoson belül becsúszva szerel a csapatkapitány, példás.

16. perc: Mexikói hullámzással szórakoztatják magukat a nézők, ami a sajtópáholynál természetesen megtörik.

15. perc: Szalai felé egy kósza indítás, esélye sincs érvényesülni.

14. perc: Bese bemutatja a testcselt, magyar bedobás. Szemfüles megoldás volt.

13. perc: Ronaldo szabadrúgása elsuhan Gulácsi kapuja fölött, de csak mert hozzáért a sorfal. A szögletet Gulácsi lehúzza.

12. perc: Viníciusnak muszáj volt felrúgnia André Silvát. Nagyon rossz helyen, de tényleg nagyon kellett

11. perc: Dzsudzsák szlalomozik a középpályán, majd eladja, de megint mindenki a helyén. A védelem egyelőre nagyon rendben van.

10. perc: Kádár fejjel veri Ronaldót, majd Cédric fejel kapura, Gulácsi a helyén.

9. perc: A helyszínről jelentik: Cristiano Ronaldo már a labda felé tartva sikongatást vált ki a nézőkből.

8. perc: Bese jól helyezkedik, megint megzavarják a portugál támadást, bravó!

7. perc: C. Ronaldo 30-ról gyatra lövéssel jelentkezik.

6. perc: Vinícius zár, Gulácsival összejátszva ment.

5. perc: Rettentő harciassággal lépünk fel, labdabirtoklási fölényben vagyunk.

4. perc: Bese kap túl hosszú labdát Szalaitól a jobb szélen.

3. perc: Nagy és Gera óriási munkát végez a középpályán, egymást segítve szerzik a labdákat.

2. perc: Helyszínről jelenti kollégánk: mintha Eb-döntő lenne, óriási a hangulat a Luz-stadionban.

1. perc: Portugália kezdte a mérkőzést, Gera révén azonnal labdát szereztünk. Aztán már Ronaldo húz el a bal oldalon, Lang megzavarja beadása előtt, Ronaldo kirúgja a labdát.

A mérkőzés 20.45-kor kezdődik. Biztos, hogy nem lesz unalmas, mert a csoport élén meglógott a lettek ellen győztes Svájc (15 pont), így győzelemre kényszerül nemcsak a 7 pontos Magyarország, de a 9 pontos Portugália is.

A Benfica Luz nevű lisszaboni stadionjában nincs telt ház, 55 ezer drukker helyezkedett el a lelátón, ebből szűk háromezer a magyar, nagy erőkkel hangolnak a mérkőzésre már a stadionban.

– Fontos, hogy ne szálljunk el magunktól, tisztelnünk kell a magyarokat, akiktől kontrajátékra számítok.

– Két okunk van, hogy miért örülhetünk: a legjobbakkal mérhetjük össze magunkat, és egy csodálatos stadionban játszhatunk. Sokat tanulunk ebből a 90 percből, szemtelenül és bátran kívánunk játszani, gólt is szeretnénk szerezni. A nyomás a portugálokon van. A lényeg az, hogy ne legyünk túl mélyen hátul, és minél gyorsabban játsszuk előre a labdát, a szárnyakat használni fogjuk.

A portugáloknál nyolc friss Európa-bajnok szerepel, nálunk a legutóbbi összecsapáson játszó hét NB I-es játékosból összesen kettő maradt, igaz, többen külföldre igazoltak, no persze Kleinheisler hazajött, de eltiltása miatt nem növeli vissza a számot. Öt védővel állunk fel, előttük négy középpályás és egy szem csatár küzd majd. Újoncunk a Videoton bekkje, Vinícius Paulo.

Portugáliában lép pályára a magyar labdarúgó-válogatott, Havasi Zsolt kollégánk helyszíni információkkal, impulzusokkal segíti késő estig tartó élő, szöveges tudósításunkat. Tartsanak velünk! A képlet egyszerű: soha nem győztünk még Portugáliában, de most erre lenne szükség ahhoz, hogy legyen még értelme számolgatni a vb-re jutási esélyeket. (A csoport másik két mérkőzésén Andorra óriási bravúrt végrehajtva döntetlent ért el Feröer ellen, Svájc pedig sajnos megerősítette csoportelső helyét Lettország egygólos legyőzésével.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.