Kedden lesz a Manchester United története legnagyobb tragédiájának 60. évfordulója. A legendás angol labdarúgóklub játékosai, edzői 1958. február 6-án repülőgép-szerencsétlenséget szenvedtek, a klub alkalmazásában lévő sportemberek közül 23-an lelték halálukat, köztük a MU nyolc futballistája. A katasztrófára emlékezve az évfordulóhoz legközelebbi mérkőzésen, a szombati, Huddersfield elleni bajnokin tartottak egyperces gyászszünetet, illetve feszítettek ki egy óriási, a tragikus balesetet elszenvedő csapatot ábrázoló drapériát a szurkolók, ezzel a felirattal: „Sose halunk meg!”
A Manchester United hatvan évvel ezelőtt az idegenbeli 3-3 után 5-4-es összesítéssel búcsúztatta a Crvena zvezdát a legjobb nyolc között a BEK-ben, így vidám, reménykedő társaság utazott hazafelé. A küldöttséget a British European Airwaves Elizabethan 609-es számú gépe szállította volna Angliába, előtte azonban leszállt tankolni Münchenben. A repülő rossz időjárási körülmények között próbálkozott aztán felszállni, ám ez kétszer sem sikerült. A harmadik próbálkozás is sikertelen volt, sőt az irányíthatatlanná vált Elizabethan 609-es, miután 200 kilométeres óránkénti sebességgel elhagyta a kifutópályát, a közeli lakóházba csapódott, miután mindent letarolt a környéken.
Túlélte a tragédiát Matt Busby, a később lovaggá ütött menedzser, illetve Bobby Charlton, aki később a klub tiszteletbeli nagyköveteként járta a világot.
A MU 13 nappal később pályára lépett a Sheffield Wednesday elleni FA-kupa mérkőzésen, abban az évben a döntőig menetelt. A játékosínség miatt még arról is szó volt, hogy az Aranycsapat tagjai közül Czibor Zoltán, Kocsis Sándor és Puskás Ferenc is odaigazol, ám ez végül nem így lett. 1968-ra lábalt ki teljesen a válságból a Manchester United, megnyerve a Bajnokcsapatok Európa Kupáját.
A mostani emlékmérkőzést (bajnokit) egyébként a belga Romelu Lukaku és a friss igazolás chilei Alexis Sánchez góljával 2-0-ra nyerték a hazaiak, méltó emléket állítva az egykori reményteljes generáció tragikus végzetének.
A United fényév távolságra van a bajnoki címtől idén, de így is második helyen áll a városi rivális Manchester City mögött, előzve a nagy négyest, a Liverpoolt, a Chelsea-t, a Tottenhamet és az Arsenalt.