Megérkeztek a friss-ropogós közvélemény-kutatások, amelyek szerint a Fidesz–KDNP 45 és 51 százalék közötti eredményre számíthat a június 9-i európai parlamenti választáson. Öt kutatócég mérése szerint Varga Judit exférjének gyülekezete, a Tisza Párt 24 és 28 százalék között lavíroz, Gyurcsány szektájának népszerűsége – puttonyában a lélegeztetőgépre kapcsolt MSZP-vel és az agyfunkció nélküli Párbeszéddel – nyolc és tíz százalék közötti, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és a Mi Hazánk pedig az ötszázalékos bejutási küszöb környékén egyensúlyozik. A többi nagyjából kuka. Vessünk egy pillantást a számokra, aztán ugyanazzal a lendülettel lapozzunk is tovább. Hiszen nem közvélemény-kutatást, hanem választást kell nyerni – miként azt Kovács László, a szocialisták akkori pártelnöke igen bölcsen megfogalmazta 2002-ben, amikor a választási eredmények beérkezése előtt szembesítették az MSZP–SZDSZ vereségét mutató előzetes felmérésekkel. És milyen igaza volt: a becslésekre rácáfolva mégiscsak ők nevettek a végén.
A közvélemény-kutatás: jövendőmondás, így óvatosan kell vele bánni. Olyan, mintha száz gyorson az első ötvenes részidőkből akarnánk kikövetkeztetni a végeredményt. Néha még az exit poll mérések is tévednek.
Semmi sem dőlt el, a választási csatát június 9-én este hét óráig a szavazófülkékben kell megvívni, nem a kérdezőbiztosoknál.
Aki észnél van, annak világos a helyzet. Az Európai Parlamentben a magyarországi baloldal erői eddig is azon versengtek, melyikük tud több hazug ürügyet szolgáltatni a hazája elleni boszorkányüldözésekhez, kötelezettségszegési eljárásokhoz, Sargentini-féle rágalomgyűjteményekhez, az országnak járó uniós pénzek befagyasztásához. Azon izmoztak, melyikük károsítja meg, szúrja hátba látványosabban Magyarországot (nem a magyar kormányt).
Szoros volt a küzdelem a sok kis Hegedűs hadnagy között, nehéz volt összeszámolni, hányszor árulták el a hont, de végül sikerült: a Gyurcsány-szekta és a Momentum politikusai fejenként és átlagosan ugyanannyiszor tették ezt. Többtucatszor.
Jutalmuk dollárban és euróban érkezett. Tőlünk, magyaroktól a jutalmat június 9-én vehetik át, s félő, azt nem teszik majd zsebre.
És végül, de utolsósorban itt van ez a Tisza-fiú meg az ő petyhüdt bosszúja. Mintha a költő is róla írta volna:
Mint az őrült, ki letépte láncát, / Vágtatott a Tisza a rónán át, / Zúgva, bőgve törte át a gátot, / El akarta nyelni a világot!
El, biza. Kétségtelen, annyi hasznot hajthat, hogy hazavágja az olimpiagyilkosokat, és Gyurcsányék véknyából is jókorát kanyaríthat. Helyettük majd Péterke, illetve kamupártjának néhány piramisjátékosa ülhet majd a brüsszeli fincsibe – addig se itt rontják a levegőt. Ám rosszabbak aligha lehetnek a DK-soknál.
Mikor e sorokat írom, még nem tudni, mekkora purparlét csinál a köztévés vitán a diktafonos emberke – minden bizonnyal nagyot, hiszen képtelen hibázni (lásd: a putnoki proliskodását vagy a tatabányai kávézó megrohamozását). Amúgy először vitázni sem óhajtott, majd kazalnyi feltételt támasztott, hogy gyávaságát aládúcolja. Ám a tévé teljesítette követeléseit. Így végül Magyar – kénytelen-kelletlen – bejelentette, odamegy, és viszi a hívőit is, akiknek ezer gombóc ingyenfagyival kedveskedik. „Nyaljuk a fagylaltot, a mézesmadzag rég elfogyott.”
További A Helyzet híreink
Ami biztos: ha túl sokan dőlnek hátra a fotelben június 9-én, s lébecolják el a voksolást, mint 2019-ben, akkor – például Budapesten – megint kapnak a nyakukba egy Karácsony Gergely-szerű semmirevaló bájgúnárt.
Az Európai Parlamentben pedig sok-sok baloldali háborús hiénát, akik a lőporos hordó tetején ugrálnak, és lóbálják az égő kanócot.
Légy észnél, magyar, mert június 10-én már késő lesz észbe kapni!
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Április 12. az ész választása, de vigyázat: soha nem volt még ekkora ködösítés, fake news füstfüggöny!
A magyar polgárok mindig tisztában voltak azzal: sok gyűlöletből sohasem lesz szeretet és nemzeti felemelkedés.

Panyi Andersen meséi
Azok avatkoznak bele a legpofátlanabbul a belügyeinkbe, amelyek a leghangosabban mutogatnak másokra. Tehát: a nemzetközi baloldal.

Kijevi ramazúri
A Kijevbe küldött magyar delegációt levegőnek nézték és turistának nevezték az ukránok, mintha legalábbis a nevezetességeket mentek volna megnézni.

Aki kisgyermekek meggyilkolására célozgat, az nyilvánvalóan szörnyeteg
Immár nemcsak Orbán Viktor meggyilkolását ígérik kedélyeskedő stílusban, hanem miniszterelnökünk gyermekeiét és unokáiét is.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Petőfi mit szólna hozzá, hogy a tiszások ordas nagy ukrán zászlóval ünneplik őt?
Nemzetinek nemzeti volt Övcsatosék menete, már csak az a kérdés, melyik nemzeté...

Panyi Andersen meséi
Azok avatkoznak bele a legpofátlanabbul a belügyeinkbe, amelyek a leghangosabban mutogatnak másokra. Tehát: a nemzetközi baloldal.

Aki kisgyermekek meggyilkolására célozgat, az nyilvánvalóan szörnyeteg
Immár nemcsak Orbán Viktor meggyilkolását ígérik kedélyeskedő stílusban, hanem miniszterelnökünk gyermekeiét és unokáiét is.

Ukrajna mint háborús pénzmosoda
Orbán és a TEK beletenyerelt Zelenszkijék játékába. Közben Putyin is érkezik napkelet felől.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Április 12. az ész választása, de vigyázat: soha nem volt még ekkora ködösítés, fake news füstfüggöny!
A magyar polgárok mindig tisztában voltak azzal: sok gyűlöletből sohasem lesz szeretet és nemzeti felemelkedés.

Panyi Andersen meséi
Azok avatkoznak bele a legpofátlanabbul a belügyeinkbe, amelyek a leghangosabban mutogatnak másokra. Tehát: a nemzetközi baloldal.

Kijevi ramazúri
A Kijevbe küldött magyar delegációt levegőnek nézték és turistának nevezték az ukránok, mintha legalábbis a nevezetességeket mentek volna megnézni.

Aki kisgyermekek meggyilkolására célozgat, az nyilvánvalóan szörnyeteg
Immár nemcsak Orbán Viktor meggyilkolását ígérik kedélyeskedő stílusban, hanem miniszterelnökünk gyermekeiét és unokáiét is.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!