Az Édentől nyugatra

– Ne má’, ötvené’ van ez a baró tatyó! – búgja a holdjáró cipős, platinaszőke leányzó egybenyakú barátja fülébe péntek délelőtt, de megvenni már nem tudja, hiszen csak a Westend Citycenter nyitott, a bolt még nem. A női táskába különben kettő sem férne a húszezer forintért mért cipellőkből – a nyugat-európai bevásárlóközpontokkal ellentétben a magyar plazák, parkok, Pólusok és egyéb csodák nem a bérből és fizetésből élők zsebéhez igazították áraikat.Budapesten és vonzáskörzetében immár tizenhat bevásárlóközpont működik, öt új már épül, további nyolcat terveznek – jövő évben nyolcat fognak átadni. A vidék ezen a területen is igencsak lemaradt – öt van készen, és tíz nyílik a közeljövőben. A beruházási piacon hihetetlen verseny van, az építtetők iszonyú erőfeszítésekkel próbálják az önmaguk számára kiírt, igen szoros határidőket tartani. A Nyugati pályaudvar mellett frissen megnyílt „új belvároson” az utolsó napokban hatezer munkás szorgoskodott, mégis még a megnyitó alatt is csempéztek-festettek-takarítottak. A fő beruházó, a TriGránit vezetői viszont nem babonásak: péntekre és majdnem tizenharmadikára időzítették a premiert, mert semmiképpen sem akartak lemaradni a karácsonyi bevásárlási hullám egyetlen napjáról sem. A nyitás előtti megnyitón igazi kuriózum fogadta a meghívottakat: a kormánnyal állóháborúba keveredett Demszky Gábor főpolgármester Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen vágta át a szalagot az „ígéret földje előtt”(lsd. címlapunkon). A főpróba nem sikerült túl jól – az egyik fő látványosságnak szánt, húsz méter magas Niagara-vízesés mindjárt a meghívottak számára rendezett hivatalos megnyitó alatt elárasztotta az alagsori üzleteket. A látvány különben éltető eleme ezeknek a hipermarketeknek. A Camponában oceanárium csalogatja majd a gyerekeket, akiket kénytelen-kelletlen elkísérnek a szülők is (innen már csak a kereskedőn múlik, meg tudja-e nyittatni pénztárcájukat), a Pólusban és a Duna Plazában pedig nyáron is körbeülhetjük a korcsolyapályát, másokban fallabdázhatunk, bowlingozhatunk és fittek lehetünk, már ha van rá pénzünk. És persze mozi mindenütt és minden mennyiségben (a legújabb tizennégy termet, három dimenziót, legédesebb élményt és legkukoricább kukoricát kínál), és játéktermek, és cukrászdák, és vendéglők és minden más... A bevásárlóközpontok a vásárlási szokásokat is gyökeresen átalakítják. Sokan azt tartják fő előnyüknek, hogy a belvárosi üzletekkel ellentétben többnyire jól el vannak látva ingyenes parkolókkal, a bevásárlókocsit egészen a csomagtartóig lehet tolni. Nem lényegtelen az a tulajdonságuk sem, hogy majdnem mindent meg lehet találni viszonylag kis helyen a banktól a fodrászon át a gyerekruhákig. A bevásárlás egyre inkább egész napos családi program, ennélfogva az odalátogatók nem naponta, hanem hetente-havonta szakítanak rá időt, és egyszerre megvesznek mindent, amire az elkövetkező napokban szüksége lehet a családnak. A fiatalok sokszor nem is azért mennek a vásárlás ezen új szentélyeibe, mert szükségük van valamire – a tömegközlekedéssel jól megközelíthető centerek találkozási helyként és szórakoztatóközpontként is beváltak a fiatalabb generációknál. A divathullám ellenére szép számmal vannak Magyarországon is olyan szakemberek, akiket aggaszt az üzletközpontok óriási térnyerése. A közgazdasági egyetem Altern-csoportjának meghívására tavaly Budapestre látogatott David C. Korten, akinek A tőkés társaságok világuralma című könyve nagy port vert fel világszerte. A neves tudós többek között arról beszélt: a Wall-Mart amerikai áruházlánc olyan nemzetközi stratégiát követ, hogy ahova betelepül, ott előbb alacsony áraival megfullasztja a környék kiskereskedőit, aztán a konkurencia megszűntével emeli az árait. Becslése szerint az üzletközpontok építésével létrehozott minden egyes munkahelyre másfél megszüntetett jut – éppen a megnyíló üzletközpont miatt. Mivel ezeket az üzletóriásokat többnyire a lakóövezetektől távol építik, növelik az emberek függőségét a gépjárművektől (és hátrányba hozzák a szegényebb, gépkocsival nem rendelkező rétegeket), zsúfoltságokat okoznak az utakon – ugyanakkor bizonyítottan rossz hatással vannak a helyi közösségekre és élettereikre. Nem véletlen, hogy sok országban erősen korlátozzák az úgynevezett mallok építését. Szigorúan megszabják, hogy például a belvárosi részekre maximálisan mekkora alapterületű bevásárlóközpont építhető, és az építkezés során meddig mehetnek el a környezetrombolásban. A budapesti hatóságok kissé későn ébredtek: idén januártól szabják csak meg, hogy ezentúl hegyvidéken maximum 15 ezer, máshol pedig 20 ezer négyzetméteres alapterületű központot lehet építeni. Már hét, ennél lényegesen nagyobb nyílt meg a fővárosban. Legyünk tényszerűek: a Westend Citycenter egy lepusztult vasúti telek helyén nőtt ki a földből alig háromszázhetvenegy nap alatt. A beruházók modellnek szánják, amit majd a többi kelet-európai országnak jó példaként lehet felmutatni, elindítva szomszédainknál is a plazaépítés lázát. Kétszázmillió dollárból készült, készül el (az irodaház és az ötcsillagos szálló csak jövő év nyarán nyit) Kelet-Európa legnagyobb kereskedelmi célú építménye. Négyszáz üzletben költhetnek a bérből és fizetésből élők, már ha van mit. Mert tegnap délután, a metrón a Deák térről a Nyugati felé utazva két idősebb hölgy azon tanakodott, leszálljanak-e az új csodánál. Osztottak-szoroztak, összevetették sokadikát a vágyakkal, aztán továbbmentek egy állomásnyit.