Tömlöcöt építene a Wallis és az OTP is

Befejeződött az első, magántőke-bevonásával megvalósuló büntetés-végrehajtási intézet létesítésére és üzemeltetésére kiírt közbeszerzési eljárás tárgyalásos szakasza. Mára tervezték a nyertes kiválasztását, ám ezt – pontosításokra hivatkozva – szerdára halasztották.

MNO
2005. 06. 27. 8:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szerdán derül ki, melyik céget választja a BVOP az első ppp-konstrukciós büntetés-végrehajtási intézet, a tiszalöki megépítésére. Az utolsó körig állva maradt három jelentkező közül a KÉSZ Kft. adta be a legkedvezőbb ajánlatot – értesült a Napi Gazdaság.

A módosított, végleges árajánlatok benyújtásával befejeződött az első ppp-konstrukcióban, magántőke-bevonásával megvalósuló büntetés-végrehajtási intézet, a tiszalöki létesítésére és 15 éves üzemeltetésére kiírt közbeszerzési eljárás tárgyalásos szakasza – tudta meg a lap.

A három versenyben maradt ajánlattevő közül a Büntetésvégrehajtás Országos Parancsnokság (BVOP) mára tervezte a nyertes kiválasztását, ám azt – pontosításokra hivatkozva – szerdára halasztotta. Az értékelés során a legnagyobb súllyal a megajánlott éves bérleti és üzemeltetésidíj összege szerepel – 2005-ös árakon számolt jelenértéken –, ennek alapján a legkedvezőbb ajánlatot, bruttó 16,704 milliárd forinttal, a KÉSZ Közép-európai Építő és Szerelő Kft. nyújtotta be.

Az utolsó körig még eljutottak közül a Wallis Ingatlan Rt., a Market Építő Rt. és a TCW Rt. alkotta konzorcium 19,727 milliárd forintos, míg a harmadik pályázó, az OTP Bank Rt., az OTP Ingatlan Rt. és a Magyar Építő Rt. alkotta konzorcium 19,934 milliárd forintot ajánlatot tett.

Forintban vagy euróban?

A tiszalöki és a szombathelyi intézetek ppp-megvalósításáról szóló 2004-es kormányhatározat egy-egy létesítmény esetén – 2004. január 1-jei árszinten számolva – évente legfeljebb 1,91milliárd forintos bérleti-üzemeltetési díjjal számol. Ennek inflációval növelt 2005-ös értéke 2,04 milliárd forint, ennél pedig mindhárom ajánlattevő jóval kevesebb éves díjat – 1,11-1,33 milliárd között – kért. A megvalósítási, működési és üzemeltetési garanciáknál is a KÉSZ ajánlata kedvezőbb összességében a versenytársainál.

Mindhárom pályázó a BVOP által kért határidőig, 2007. június 1-jéig vállalta, hogy saját finanszírozásában megépíti a 700 fogva tartott befogadására alkalmas intézetet, és elkezdi a 15 évre szóló üzemeltetést. Az utolsó ajánlatok benyújtása előtt még egyetlen külföldi székhelyű cég, a francia Vinci SA, illetve magyarországi leányvállalata, a Hídépítő Rt. is pályázott az intézet megvalósítására, ám végül a társaság nem tett végső, forintban meghatározott ajánlatot. Az értékelést továbbra is nehezítheti, hogy a BVOP forintban, míg egyes ajánlattevők euróban kívánnak szerződést kötni.

A 15 éves futamidő lejárta utáni az elszámolásról, az épület tulajdonjogának átadásáról még nem született végleges döntés – tájékoztatta a lapot a BVOP. A Napi Gazdaság információi szerint a nyertessel kötendő szerződésben azt rögzítik, hogy a futamidő lejárta után a BVOP-nak opciós joga van az ingatlan megvásárlására. (Összeget egyelőre nem határoznak meg benne, mert az már lízingnek minősülne, annak értéke pedig az államadóság összegét növelné.)

Jogorvoslatot kérő cégek

Csak magyarországi székhellyel rendelkező társaságok pályáztak a 800 fogva tartott befogadására tervezett szombathelyi büntetés-vérehajtási intézet megvalósítására is. Erre a tiszalökiért is versenyzők közül jelentkeztek az OTP és a Wallis nevével fémjelzett konzorciumok, a Strabag Építő Rt. és Future FM Létesítménygazdálkodási Rt. alkotta, valamint a Maszer Magyar Épületszerelő Rt. és a Hérosz Rt. alkotta konzorciumok. Közülük csak az utóbbi kettőt találta a BVOP alkalmasnak a teljesítésre, mivel szerinte az OTP és Wallis konzorciumoknak nem minden tagja rendelkezik az egyes munkafolyamatokra a krét ISO minőségbiztosítási tanúsítvánnyal.

A cégek ugyanakkor mind úgy értelmezték a kiírást, hogy elegendő a konzorcium egy-egy tagjának a kért tanúsítványt bemutatni, így jogorvoslati eljárást kezdeményeztek a Közbeszerzési Döntőbizottságnál (KD). A testület tárgyalást tartott az ügyben, határozat szerdán vagy pénteken várható.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.