Medián: a kormány uralja az MTV-t

Pártatlanul vagy kormánybefolyás alatt működnek a jogállam intézményei – ezt gondolják az emberek a Medián felmérése szerint. Feltűnő aránytalanság az MTV esetében érhető tetten. A felmérés alapján a megkérdezettek közül többen gondolják, hogy a Magyar Rádió a kormányoldal befolyása alatt működik, mint az ellenzék befolyása alatt.

MNO
2005. 08. 22. 7:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jogállam intézményeiről többnyire azt gondolják az emberek, hogy pártatlanul működnek, vagy inkább kormánybefolyás alatt – többek között ez derül ki a Népszabadság és az MTV A szólás szabadsága című műsora megbízásából augusztus 17-én és 18-án, 1000 fő telefonos megkérdezésével készített Medián-felmérésből. Az ügyészség esetében a megkérdezettek 19 százaléka vélte úgy, hogy az a kormányoldal befolyása alatt áll, míg 13 százalék gondolta, hogy inkább az ellenzék befolyása alatt működik.

Feltűnő aránytalanság az MTV esetében érhető tetten, az emberek 42 százaléka szerint a televízió kormánybefolyás alatt működik (és csupán 6 százalék szerint az ellenzék befolyása alatt). A megkérdezettek mindössze 38 százaléka vélte úgy, hogy a Magyar Televízió pártatlan. A kormánypártiak által ellenzéki befolyás által állónak titulált Magyar Rádióról csupán 11 százalék gondolta, hogy valóban az ellenzék befolyása alatt áll, szemben a 28 százalékkal, mely szerint kormánybefolyás alatt működik. 43 százalék szerint a Magyar Rádió pártatlan.

A Medián augusztus eleji országos felméréséhez képest csökkent az ügyészségek iránti bizalom, mégpedig elsősorban a kormánypárti szavazók körében. Az ellenzéki szavazók ügyészség iránti bizalma 62-ről 60 százalékra, míg a kormánypárti szavazók bizalma 61-ről 53 százalékra csökkent.

Egyre kevésbé lát tisztán a közvélemény a brókerbotrányban a Medián felmérése szerint. Az emberek 24 százaléka mondta azt, hogy legalább nagyjából el tud igazodni ebben az ügyben. A Kulcsár Attila vallomásáról készült videofelvételek nyilvánosságra kerüléséről az emberek kétharmada hallott, 47 százalékuk még látott is belőle részleteket – írja a Népszabadság a Medián felmérésére hivatkozva.

A lakosság 63 százaléka gondolja azt, hogy mind a két politikai oldal „benne volt” a brókerügyben. A kormányoldalt mindvégig valamivel többen említették érintettként, mint az ellenzéket. (A mostani felmérés szerint 12 százalék szerint a kormányoldal, 4 százalék szerint az ellenzék politikusai lehetnek érintettek a brókerbotrányban.) A többség (60 százalék) nem is Kulcsárt tekinti az ügy igazi főszereplőjének, őt csak nála befolyásosabb emberek eszközének tartják, és 48 százalék szerint a történtek után a bíróságnak nem is kellene figyelembe vennie a vallomását. A közvélemény szemében tovább csökkent annak az esélye, hogy kiderüljön az igazság. Az emberek 77 százaléka ezt nem tartja valószínűnek, csak minden hetedik megkérdezett bizakodó.

Forrás: Népszabadság

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.