Eörsi Mátyás pontatlanul, felületesen és indulatokkal terhelten írta rólam honlapjára lesújtó és elmarasztaló véleményét. A véleményalkotáshoz joga van, de a tévedéseket tisztázni kell.
1., A köztársaságielnök-választás során súlyos hibának tartottam, hogy a két koalíciós párt nem volt képes közös jelöltet állítani, és ezzel a médiát több mint hat hónapon keresztül tematizálták. Ahogy akkor elmondtam, úgy viselkedtek, mint az amerikai aranyifjak, akik elmebeteg versenyükben kocsijukkal rohannak egymással szemben, és az hiszi győztesnek magát, aki később rántja félre a kormányt. Felléptem azért is, hogy tartassanak be az alkotmányos szabályok, és valódi titkos szavazás legyen. Ezt azonban megsértette a Fidesz is, de az SZDSZ is, hiszen arra kötelezni a frakciótagokat, hogy ne vegyenek részt a titkos szavazásban, és ne élhessenek képviselői jogukkal, véleményem szerint alkotmányellenes, és különösen nem fogadható el egy liberális párt vezetésétől.
2., A választók azért küldtek be bennünket a Parlamentbe, hogy sikeresen kormányozzunk, és ne engedjük át a terepet a Fidesznek. Az SZDSZ döntéshozó vezetői ezzel szemben eljárásukkal meghiúsították, hogy a koalíciós partner jelöltje jusson be, és valójában a Fidesz jelöltjét juttatták az elnöki székbe, anélkül, hogy ezért vállalták volna a felelősséget. De megsérült a választás titkossága is, hiszen a kötelezővé tett „nem szavazás” ténye nyilvánossá vált. Joggal neveztem ezt az eljárást (és nem az eljárókat) sunyinak.
3., Már a választások előtt, amikor kiderült, hogy hárman részt kívánunk venni a titkos szavazáson, de még inkább a választás után az SZDSZ egyes vezetői fenyegető nyilatkozatokat tettek közzé, hogy „nem lesz majd olyan SZDSZ-szervezet, amely minket indítana” s célozgattak arra is, hogy nem kerülünk be újra. Mindez szégyen egy liberális párt vezetői részéről.
4., Az anatéma ellenére mindhármunkat több választókerületbe is meghívtak az illetékes SZDSZ-testületek. Ésszerű volt, hogy ugyanabban az 1. sz. választókerületben induljak, ahol 49,2 százalékot kaptam legutóbb, annak ellenére, hogy erősen jobboldalinak titulálták a kerület egy részét, és csak az utolsó pillanatban indítottak a visszalépett Zwack Péter helyett a fideszes polgármesterrel szemben. 2005 tavaszán a II. kerületi csoport meg is választott jelöltnek, de az I. kerületi csoport nem volt határozatképes.
5., Október 5-én az I és II. kerületi SZDSZ-csoport küldöttei ismételten megválasztottak jelöltnek, amikor is kérdésre közöltem, hogy SZDSZ-listán kívánok indulni. Feltételül szabtam, hogy az MSZP-vel közös jelölt lehessek, mert az volt a tapasztalatom, hogy a második fordulóban nem működik teljes mértékig a szavazópolgárok átirányítása, nem lévén robotok.
6., Az MSZP vezetése hajlandó volt közös jelöltnek elfogadni, de azt kérték az SZDSZ vezetésétől, hogy a II. kerület másik választókörzetében viszont a jelenlegi MSZP-s polgármester legyen a közös jelölt. Ezt Kunczéék nem voltak hajlandóak elfogadni. Hiába érveltem, hogy csak akkor van esélyük, hogy a sok befektetett energia és költségráfordítás mellett nyerjünk, ha működik a közös jelöltség, Kunczéék elzárkóztak. Kérdésemre, hogy az országos listán hová tudnak helyezni, Kuncze Gábor közölte, hogy a 25–40 közötti helyek valamelyikére. Mivel a legutóbbi választáson a 17 helyről sem jutottam be, jogosan arra következtetésre jutottam, hogy Kunczéék nem akarják, hogy az immár második ciklusban egyetlen ’56-os képviselő a forradalom 50. évfordulóján az Országgyűlés tagja legyen.
7., Az MSZP elnöke a köztársaságielnök-választás utáni hetekben a sajtóban úgy nyilatkozott, hogy Mécs Imrének feltétlenül helye van a következő parlamentben. Ezért felajánlotta, hogy listájukon szerepeltetnek. November végén, miután Kuncze Gáborral terméketlen volt az eszmecserénk, kénytelen voltam elgondolkozni az ajánlaton, mivel a szociálliberalizmus és ’56 szellemiségének sugárzását tartom hivatásomnak.
8., November 28-án, amikor a II. kerületi csoport meghívott ülésére, előtte beszéltem ismét Kuncze Gáborral, aki ismét elzárkózott attól, hogy a II. kerületben megállapodásra jusson a kettős közös jelöltség ügyében. Ezután nem volt más lehetőségem, mint a felkínált MSZP-ajánlatot elfogadjam, és ezt bejelentsem a II. kerületi csoport ülésén. Kuncze rábólintott, jelentsem be. Kunczénak még ekkor is lehetőséget adtam, hogy elfogadja a kettős közös jelöltséget és tisztességes helyet kínáljon a listán, de nem élt ezzel.
9., Tudni kell, hogy 1991-ben, Béki Gabriellával megalakítottuk a Szociálliberális Szárnyat, az SZDSZ első platformját, s engem annak elnökéül választottak. E minőségemben meghívtak megfigyelőnek a Szocialista Internacionálé berlini ülésszakára. Ebben az időszakban a nyugat-európai szociáldemokrata pártok az SZDSZ-ben látták partnerüket és a magyarországi szociáldemokrácia megtestesítőjét, amire alapot adott a Szabó Miklóssal közösen fogalmazott Elvi Nyilatkozat is. A történelem és az SZDSZ szekere másfelé fordult, később hiába próbáltuk elérni, hogy a küldöttgyűlés mind a két Internacionálé megfigyelő tagságát támogassa, a Liberális világszervezet mellett döntöttek. (Többen ez ellen szavaztunk, például Bauer Tamás is. Helyesebbnek tartottuk volna, ha mind a két világszervezettel tartjuk a kapcsolatot, amely nagyobb és szélesebb mozgásteret biztosított volna pártunknak)
10., Mindezek alapján nem lehet csodálkozni, hogy egy megtisztult és megfiatalodott szociáldemokrata pártban látok politikai mozgásteret, különösen 16 évvel a rendszerváltás után.
11., A leghatározottabban visszautasítom Eörsi Mátyás azon feltételezését, hogy paktumot kötöttem volna a szocialistákkal. Ez rágalom. Ajánlatot nyilvánosan és jóval a választás után kaptam, a sajtón keresztül.
12., Különösen visszataszító és cinikus E. M. kipontozott szövege, hogy nem volt már kit beárulni. Szégyellje magát ezért, és vonja vissza. Mintegy 8 bíró foglalkozott az ügyemmel, elolvasván a korabeli iratokat, és egyértelműen megállapították, hogy a Demokrata és a Sajtóklub vádaskodásai teljesen alaptalanok. Nem lenne szerencsés, ha Eörsi Mátyás Bencsik Andrással karöltve gyalázná az SZDSZ egyik tényleges alapítóját.
Idézem az elfogultsággal nem vádolható, tisztes jobboldali Elek István vezércikkét a Heti Válaszból, amelynek főszerkesztője volt, és aki szintén elolvasta a korabeli iratokat:
„A Nagy József és 12 társa – közöttük IX. rendű vádlottként Mécs Imre – ellen „a népköztársaság megdöntésére irányuló bűntettek miatt” indított eljárás végén, 1958. május 22-én hirdette ki az első fokú ítéletet dr. Tutsek Gusztáv, a tanács elnöke. Hat vádlottra – közöttük Mécs Imrére – szabott ki halálbüntetést. Ebből a jegyzőkönyvből nem csupán az derül ki, hogy igaztalanok, méltánytalanok a Magyar Demokrata Mécsről szóló cikkei. A Mécs Imre vallomására hivatkozó állítások, sejtetések, értékítéletek, hogy gyáván, méltatlanul viselkedett volna, és felelőssé tehető lenne vallomása a társai halálos ítéletéért. Mindennek éppen az ellenkezője az igaz. A vádlottak bűneit összefoglaló, az eljárás alatt tanúsított magatartásukat minősítő, mentő és súlyosbító körülményeiket egyenként felsoroló ítélet szövegét elolvasva éppen az világlik ki, hogy ha már muszáj rangsorolni a vádlottakat, éppen Mécs Imre az, aki a legjobban vizsgázott a jellemnek, szívnek és észnek ezen a nehéz próbáján. Mécs vádlottal szemben csupán a büntetlen előéletét találta enyhítő körülménynek az eljáró tanács, súlyosbító körülményként mérlegelte azonban „a vádlott cselekvőségében mutatkozó konok kitartását, a cselekmények bűnhalmazatát, a hosszú időn keresztül történt elkövetést, és azt a konok kitartást, amellyel vádlott cselekményeit a legvégsőkig folytatta”. És a Demokrata vádjaival szemben többek között éppen azt rótta fel neki, hogy vallomásai során is „minden eszközt felhasznál arra, hogy jelenleg is az ellenforradalom résztvevőit segítse”. „Vagyis a vádlott-társait.
Szóval, azt hiszem, Mécs Imre igazán joggal várhat el az akkori szerepét méltatlanul minősítőktől néhány egyenes, becsületes, elnézést kérő szót.”
13., Abszurd helyzet, hogy 9 hónapi siralomház, 6 évi börtön és közel harmincévi ellenállás után bizonygatnom kell, hogy miért is maradtam életben. 1990-ben kerültek elő Kodály Zoltán levelei, amelyeket az ország vezetőihez írt. Egyiket idézem:
„Budapest, 1958. December 7.
Kedves Kállai elvtárs,
Megint halálra ítéltek – törvénytudók szerint jogtalanul – egy 24 éves elektromérnököt. Az 56-ban kimentek hiányát hogyan pótoljuk, ha kiírtjuk az ittmaradottakat, akik kimehettek volna, ha akarnak.
De nem akartak, ezért ez legyen a sorsuk?
Minden kérésem az, légy szíves odahatni, hogy a legfőbb ügyész figyelmére méltassa a védő fellebbezését. Írtam ugyan neki, de nem ismerem személyesen, s nem tudom megkapja-e.
Elvi szempontból kívánatosnak tartom, hogy vége legyen már a justizmordok sorozatának. Mennél több családot, egyént érint, annál jobban növekszik a gyűlölethullám, amivel végre semmiféle Kormányzat nem tud megbirkózni. „Oderint dum metuant„ alapján nem lehet tartósan kormányozni, legkevésbé magyarokat. Remélve,
hogy ebben egyetértesz, közlöm a fellebbezés számát.
1958 BFL. 25826. Mécs Imre IX. r. vádlott.
Szíves köszöntéssel
Kodály Zoltán”
Valószínűleg ennek a levélnek köszönhetem az életemet. Édesanyám és a nagybátyám, Mécs László mentek el Kodályhoz, és tájékoztatták a sorozatos kivégzésekről, amiről teljes mértékben ő sem tudott. Nagyon bátor levelet írt. Köszönöm neki, hiszen nemcsak érdekemben lépett fel.
14., Legyen már vége a gyalázkodásnak. Nemcsak rám hullik, hanem az SZDSZ esélyeit erodálja.
Vlagyimir Putyin
Putyin csak játszadozik Donald Trumppal?
