Palota az Ararát lábánál

Az Ararát hófödte csúcsa, amelynek legmagasabb ormát többnyire felhő rejti el, legtisztábban az Agri tartománybeli Dogubayazitból látható. A mintegy 1700 méter magas fennsíkon fekvő járási központból, amely ízig-vérig keleti település, jól látható a két önálló, egymástól elkülönülő hegycsúcs, a Kis- és a Nagy-Ararát (Kücük és Büyük Agri Dag). Az örökké hóval borított, egymástól tíz kilométer távolságra emelkedő, 5165 és 3925 méteres csúcsok az ókori mítoszok szerint Noé bárkájának kikötői voltak az özönvíz elmúlta után. Az itt élő sumér utódnépek (törökök, kurdok, örmények) szent hegynek tekintik őket, mint a japánok a Fudzsijamát.Az 1878-as orosz–török háború során Dogubayazitot megszállták a hódító cári csapatok, és a környező területet 1921-ig a birtokukban tartották. A XX. század elejéig az Ararátnak csupán a déli és nyugati oldala volt Törökországé, az északi részt Oroszország, a keletit pedig Irán birtokolta. 1921-ben a Szovjetunió, majd 1932-ben Irán kényszerült visszaadni a korábban hozzácsatolt területeket. Az Orosz Birodalom azonban később sem törődött bele ebbe a kudarcba. Az örmények közreműködésével 1930-ben felkelést szított. A területen kisebbségként élő örmények lázadását a török hadsereg kegyetlenül leverte. Az oroszok egészen 1960-ig nem mondtak le területgyarapító szándékukról. Olyan terveket szövögettek, hogy ezen a területen nemzetközi segédlettel előbb egy független Örményországot hoznak létre, Dogubayazit székhellyel, majd később hozzácsatolják az Örmény Szocialista Köztársaságnak nevezett – akkor még – orosz vazallus államhoz. A kísérletet az ENSZ meghiúsította.Talán ennek köszönhető, hogy Törökország belépett a NATO-ba. Az Oroszországból ösztönzött sorozatos örmény lázadások és ezek következményének hatására az örmény lakosság elköltözött erről a vidékről: jelenlegi lélekszámuk mindössze 20–30 ezer lehet. Napjainkban az Agri (Ararát) villajetben is a török népesség dominál, a dinamikus népszaporulat jelentősen gyarapította az itt élők számát. Az elköltözött örmények helyét a kurdok foglalták el.A várostól három kilométerre északkelet felé kopár, sziklás domboldalon pompázik Kelet-Anatólia legérdekesebb építészeti látványossága; Ishak pasa XVI. századbeli, mesébe illő palotája. Nevét a terület egykori kormányzójáról kapta, aki 1685-ben kezdte el építeni a 366 szobából, dzsámiból és három kertből álló, keleti fényűzésre valló palotáját. Befejezni azonban csak unokája, Mehmet pasa tudta 1784-ben. Felépítése óta 93 ostromnak állt ellen, mígnem a Kelet-Anatóliát megszálló orosz csapatok a palotát is elfoglalták. Néhány év múlva kénytelenek voltak ugyan kivonulni, de az első világháború végeztével, amikor Kemál pasa vezetésével élethalálharcát vívta az ország, ismét visszatértek. A két megszállás következtében romos állapotba került a varázslatos palota. Aranyból készített főbejáratát – a második megszállás alkalmával – az oroszok kibontották és Moszkvába szállították. A bejáratot ma már csak két oroszlánszobor vigyázza. A 366 szoba – köztük a hárem is, ahol a pasák számtalan felesége és ágyasa lakott – erősen romos, az orosz pusztítás után nem restaurálták. A falakon és a boltíves ablakokon, ajtókon még megmaradt csodálatos domborművek azonban páratlan szépségről tanúskodnak. A palota jelenlegi állapotában is különleges építészeti élmény. Az épületben egykoron márványból készített kályhák voltak elhelyezve, a termek falain pedig jól láthatók azoknak a fémcsöveknek a nyomai, amelyekből a meleg levegő áramlott szét a palotában. Ezen a vidéken ugyanis nagyon rövid a nyár, és rendkívül hideg a hosszan tartó tél; 1940-ben például mínusz 43 fokot mértek. A kupola alakú türbéhez, amely alatt Ishak pasa nyugszik, 15 lépcsőfok vezet fel. Az ablakokból kitekintve nem csupán a sokszínű, különleges látványt nyújtó sziklahegyeket láthatjuk, de az időszámításunk előtti első századból származó ősi város romjait is. Ez is bizonyítja: több ezer év óta él ember ezen a tájon. A palotához illeszkedő dzsámi és a karcsú minaret már messziről felhívja magára a figyelmet.Külföldi turisták a távolság miatt (Isztambultól keletre 1800 kilométer) csak elvétve keresik fel ezt a mesebeli hangulatú keleti palotát, ám a közelben lakó törököknek és kurdoknak kedvelt kirándulóhelye, akik hétvégeken gyakorta eljönnek ide népes családjukkal.