Őrizetbe vették a nagybani piac egyik legbefolyásosabb figuráját

Őrizetbe vette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a nagybani piac egyik legbefolyásosabb vállalkozóját – értesült a Magyar Nemzet. A férfi neve már évekkel ezelőtt szerepelt egy vallomásban, amiben egy együttműködő gyanúsított azt állította róla, hogy az üzletember társaival egy komoly bűnszervezetet irányít, illetve jó kapcsolatokat ápolt az alvilági leszámolások kulcsfigurájával, Portik Tamással.

2025. 05. 30. 13:50
Illusztráció Fotó: Police.hu
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Óriási razziát tartott szerdán a Budapesti Nagybani Piacon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal – tudta meg lapunk. Információink megegyeznek a 24.hu ma közölt értesüléseivel, hogy az elmúlt évtizedek legnagyobb adóhatósági akciója volt ez a mostani intézkedés, amelynek során rengeteg embert előállítottak.

A nagybani piac egy korábbi felvételen. Fotó: Bach Máté

A Magyar Nemzet úgy tudja, a NAV őrizetbe vette a nagybani piac egyik „királyát“, M. A.-t is, akinek a bíróság tájékoztatása szerint az ügyészség kezdeményezte a letartóztatását. Róla a birtokunkban lévő dokumentumok szerint már 2019-ben beszélt egy, költségvetési gyalással gyanúsított férfi a vallomásában. A kipakoló gyanúsított elmondta, hogy miként működik a piachoz köthető költségvetési csalás. 

Hozzátette, a – szerdán őrizetbe vett – üzletember kapcsolatban állt azzal a korrupcióval összefüggésbe hozott egykori NAV-os munkatárssal, aki az ellene indult eljárás miatt Afrikába menekült. T. Ádámot néhány éve hozták haza a hatóságok.

Emellett a feltáró vallomást tett gyanúsított arról is beszélt, hogy M. annak idején neki elmondta, hogy jó viszonyban van az akkor még szabadlábon lévő, azóta a Prisztás József lelövetése, a Fenyő-gyilkosság és az Aranykéz utcai robbantás miatt jogerősen elítélt Portik Tamással és körével, így „a városban neki van a legnagyobb hatalma”.

A „kiugrott“ bűntárs megemlítette azt is, hogy M. A., a volt adóhatósági munkatárs és több bűnöző egy komoly, milliárdos károkat okozó bűnszervezetet irányít, majd hozzátette, azzal hencegtek, hogy megvannak a megfelelő hatósági kapcsolataik is. 

Hozzátesszük, az az éjszakai életben bevett szokás, hogy nehézsúlyú bűnözőkre, illetve hatósági kapcsolatokra hivatkoznak minden alap nélkül.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.