Új evangélikus püspökség létesül Győrben

Szeptemberben új evangélikus püspökség kezdi meg működését Győrben. A Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület az 1952-ben pártállami eszközökkel megszüntetett Dunántúli Egyházkerület jogutódja lesz. Az öt egyházmegye – Fejér– Komárom, Győr-Sopron, Somogy–Zala, Vas és Veszprém – területén élő 73 ezer evangélikus új püspökét és egyházkerületi felügyelőjét a tavasszal választották meg a gyülekezetek. Az utóbbi tisztséget Weltler János veszprémi gyógyszerész tölti majd be, míg a püspök a kőszegi gyülekezet lelkésze, Ittzés János lett. Jelenleg a győri önkormányzat által biztosított új központot alakítják ki. A püspök a hónap végén költözik a városba.Ittzés János egyedüli(!) hallgatóként 1962-ben iratkozott be az evangélikus teológiára. 1967-ben kellett volna felavatni őt, de miután nem volt hajlandó elmondani az egyházvezetés által megkívánt egyszemélyes hűségnyilatkozatot, nem kezdhette meg szolgálatát. Három évig segédmunkásként dolgozott egy budapesti betonipari gyárban, illetve katonai szolgálatot teljesített. 1970-ben mégiscsak lelkésszé avatták. Először a kőszegi gyülekezetben segédlelkészként dolgozott, majd egy kis Veszprém megyei községbe került. Elődje nyugdíjbamenetele után, 1981-ben hívta vissza a kőszegi gyülekezet.– Az egykori Dunántúli Evangélikus Egyházkerület névtárát böngészgetve Ittzés Mihály nevére bukkantam. Rokoni kapcsolat áll e névazonosság mögött? – kérdezem a hivatalát hamarosan elfoglaló püspököt.– Édesapámról van szó. Ő Kapi Béla püspöksége idején előbb ifjúsági, majd mint püspöki segédlelkész dolgozott Győrben. 1948-ban az akkor újonnan szervezett győr-nádorvárosi körzet lelkésze lett, egészen 1950-ben bekövetkezett haláláig. Ma ezen a területen egyébként bátyám, Gábor teljesít szolgálatot.– Korábban négy egyházkerületben tevékenykedtek az evangélikus közösségek. A győri központú új püspökség viszszatérést jelent az egykori struktúrához?– 1952-ig valóban négy kerület – a tiszai, a bányai, a dunáninneni és a dunántúli – működött. Az egyházunk elleni pártállami támadás e rendet bomlasztotta fel. A rezsim olyan embereket juttatott egyházunk vezetésébe, akik az egyházromboló igényeket kiszolgálták. Központosítottak, és Budapestre vonták a vezetést, az intézményeket. Két kerületet megszüntettek, és az országot kelet–nyugati irányban kettévágva két, jogfolytonosnak hirdetett kerületet konstruáltak. Bármilyen képtelenül is hangzik, de tény, hogy Kőszeg és Nyíregyháza ugyanahhoz a püspökséghez tartozott, illetve pillanatnyilag még tartozik. A rendszerváltozással Istentől lehetőséget kaptunk az újrakezdéshez. Én akkoriban úgy képzeltem, hogy legalább átmeneti időre a négy egyházkerületet ismét meg kellene szervezni. Ennek jelképes jelentősége lett volna. Persze tudom, hogy Trianon után a megcsonkított országban a négy kerület immár nem reális alternatíva, de a nyugati újraindítása, így a háromkerületes struktúra egyházunk megújulása szempontjából fontos lépés lehet.– Ez magával hozhat egyfajta decentralizációt? Elsősorban a nagy hagyományokkal rendelkező vidéki, például soproni oktatási központ jövőjére gondolok.– A kiépített intézmény és az egyetemi integráció miatt nem látom annak realitását, hogy mondjuk a teológia elkerüljön Budapestről. A szellemiség megújítására azonban szükség lenne. Abban szerintem történhet elmozdulás, hogy a pedagógusképzés ismét elinduljon Sopronban.– Az evangélikus egyház az elmúlt évtizedben komoly sikereket ért el az oktatás terén, számos új intézményük nyitotta meg kapuit. Folytatódik ez a tendencia?– Az intézmények számának növelését önmagában nem látom egyértelmű sikernek. Sok iskolánk nevében evangélikus, miközben a tanárok és diákok között kisebbségben vannak az evangélikus vallásúak. Egyházunk nevelőmunkájának megújításáról azonban dédelgetek egy álmot. Remélem, lesznek olyanok, akik velem álmodják tovább, és dolgozhatunk együtt a megvalósulásáért. Létre kellene hoznunk egyházkerületünkben egy diákotthoni hálózatot. Iskolavárosokban, olyan helységekben, ahol több középiskola is működik, és sok evangélikus diák tölti életének jelentős részét a kollégiumokban. A különböző iskolákban tanuló diákok számára lehetővé tennénk, hogy a lelki-szellemi nevelésre is nagyobb hangsúlyt helyező igazi otthonokban tölthessék diákéveiket.– Az egyház megerősödéséhez jó lelkészekre van szükség. A katolikus egyház jelentős paphiánnyal küzd. Önökhöz érkezik-e megfelelő utánpótlás?– Ha a szikár statisztikai számokat nézzük, akkor nem olyan nagy a hiány, bár valóban nincs elegendő lelkész. A teológiai hallgatók száma jelentősen nőtt az utóbbi időben, ha minden végzős lelkészi szolgálatot is vállalna, akkor emberi számítás szerint pár év alatt konszolidálódik a helyzet. Többen folytatnak azonban tanulmányokat úgy, hogy nem határozottan a lelkészi pályára készülnek. Abban bízom, hogy a megújuló egyházi életünk hatással lesz a hallgatókra is. Püspökként a lehető legtöbbször szeretnék találkozni az egyházkerületünkből származó teoló-giai hallgatókkal. A mi felelősségünk, hogy megláttassuk velük, hogy jól működő egyházban, jó vezetés mellett érdemes a lelkészi szolgálatot vállalni.– Ön nagyon nehéz feladatra vállalkozott, hiszen egy új szervezetet létrehozni mindenképpen több gonddal jár, mint egy már működőt tovább vinni. Milyen sürgős tennivalói vannak, illetve milyen programot tűzött maga elé?– Az adminisztráció felállításánál a legfontosabb szempontnak azt tartom, hogy ne legyen öncélúan nagy ez a szervezet. Néhány aktív, egyházáért dolgozó munkatárssal a püspöki hivatal eleget tud tenni feladatának. Az új kerület a még meglévő déli és északi szervezetből is nyer egyházmegyéket, esperességeket, amelyek eredetileg ugyan a dunántúli kerülethez tartoztak, de a korábban létező kohéziós erő az eltelt évtizedek alatt meggyengült. Szolgálatom első éveiben elsődlegesnek tartom, hogy minden evangélikus testvérünk érezze, pásztori szeretettel munkálkodom az egység érdekében. E munkában pedig mindenkinek van helye és feladata. Hangsúlyoztam a gyülekezetnek megküldött programomban, hogy szolgálatommal új püspökképet szeretnék formázni. Inkább pásztornak és testvérnek tekintsenek, ne a hierarchia csúcsán álló személynek. Egyházunk teológiai bázisához is ez illik. A püspök egy a lelkészek közül, akinek nem a személyisége változik meg az új hivatallal, hanem a szolgálati megbízatása bővül, és felelőssége növekszik. Áttekinthetőbbé és nyíltabbá kell tennünk az egyházkormányzást is. Elgondolásom szerint a legkisebb gyülekezet egyszerű tagjainak is jogában áll tudni mindent az őket illető és érdeklő ügyekről. Legyen minden áttekinthető, mert ez a legjobb fegyver a kísértő bizalmatlanság ellen.– Hogyan valósítható meg ez?– Talán egy egyházkerületi újság létrehozásával. Van egy országos hetilapunk, de önálló sajtóorgánumra is szükségünk van. Ennek is van előzménye, hiszen a Győrben kiadott Harangszó és a gyermekeknek szóló Kisharangszó a Dunántúli Egyházkerület lapja volt. Jelenleg a soproni líceum adja ki a Dunántúli Harangszó című lapot. Talán ennek bázisán lehetne az új néplapot megcsinálni. Ha majd a döntésekről, beruházásokról, pénzügyekről és minden másról olvashatják híveink azt, ami őket érinti, akkor új távlatokkal gazdagodhat egyházi életünk. Azt azonban egy pillanatra se feledjük, amit evangélikus egyházunk alapirata, az Ágostai Hitvallás mond: ott van az egyház, ahol tisztán hirdetik Isten igéjét, és Jézus Krisztus parancsa szerint élnek a szentséggel, a keresztséggel és az úrvacsorával. Nem a püspök személye, nem is az egyébként fontos struktúra, hanem az új életet teremtő evangélium a mozgósító és egyházat létrehozó erő. Isten segítségével ennek szellemében szeretném püspöki szolgálatomat végezni.