A világ nagyon új. Modern. Az Apostoli Szentszék pedig egy kétezer éve fejlődő, alakuló, változó épület, amely mindenkor reflektált a világra. Ferenc pápát egy amerikai bíboros követi a pápai trónon, egy olyan atya, akire feltehetően senki se gondolt a konklávé előtt. Robert Prevost Chicagóból Perun keresztül érkezett Rómába, Ágoston-rendi szerzetes, s a Leó nevet választotta pápaként. Elődje a XIX. században a munkások mellett állt ki, lehajolva a szegény és kizsákmányolt emberekhez, akikre akkor kevesen gondoltak. Több mint száz évvel később a munkások már teljesen más pozícióban vannak, két világháború, két véres diktatúra, valamint egy új világrend felépülését követően a mai kor első számú feladata a béke megteremtése. 

A béke a háború szabdalta világban lényegében az első gondolata volt XIV. Leónak, ez pedig nem csupán mindennapos frázis, hanem vallási és politikai nyilatkozat. Nincs más választás, mint a béke felé való törekvés. Nincs megoldás, csak a béke, egyetlen háborúval sem fog megvalósulni a kiegyezés a népek között. A rengeteg ember ott lenn, a Szent Péter téren és az Angyalvárig tartó sugárúton maga a béke. Ezt hagyományozta tanítványaira Jézus Krisztus, ezt kell terjeszteni, így kell élni, hogy a béke ragadós legyen, mint az öröm tegnap a Vatikánban.

Az öröm pedig kézzelfogható, látható, megtapasztalható. A tömeg egy emberként ujjongott fel, amikor az egy napja szuggerált kéményből fehér füst szállt fel. Ez a rengeteg ember mélyen, szívből jövő fájdalommal gyászolta húsvéthétfőn Ferenc pápát, bő két hét múlva pedig népünnepély fogadta a hagyományos jelzést. Lobogtak a nemzeti lobogók, mutatva a hívek közösségének sokszínűségét, az egyház kiterjedtségét. Itt ugyanakkor szó sincs nemzeti féltékenységről, itt Krisztusban mindenki testvér, aki büszke szülőföldjére. A pápa megválasztása 2025-ben bebizonyította, hogy minden ellentétes vélemény ellenére az egyház él, a híveknek és az egész világnak szüksége van az iránymutatásra. A pápára, aki ezt az utat meg tudja határozni.

Mert a katolikus egyház sokkal több annál, ami a templomokban, a kórházakban és iskolákban történik. Itt az emberekről van szó, akik ezen a napon megerősödhettek hitben és bizodalomban. Ne feledjük, a pápaválasztás velünk élő, csodálatos anakronizmus, hiszen semmiféle demokratikus mércének nem felel meg, de világszerte százmil­liók képesek órákon át bámulni a Sixtus-kápolna kéményét. A tömegben nem osztanak édességet, nem történik valójában semmi, ami szórakoztatná az embereket. De mégis ott vannak, felszabadultan mosolyogva, időnként énekelve, tapsolva. A modern, szórakozásalapú, hedonista világnézet élő ellenpontja. Így is lehet gondolkodni, így is lehet élni. Természetesen a pápaválasztás kegyelmi pillanat, amely elszáll, s jönnek a dolgos mindennapok, a gondok, a békétlenség. De az emlék ott marad XIV. Leó megválasztásáról.