A világ nagyon új. Modern. Az Apostoli Szentszék pedig egy kétezer éve fejlődő, alakuló, változó épület, amely mindenkor reflektált a világra. Ferenc pápát egy amerikai bíboros követi a pápai trónon, egy olyan atya, akire feltehetően senki se gondolt a konklávé előtt. Robert Prevost Chicagóból Perun keresztül érkezett Rómába, Ágoston-rendi szerzetes, s a Leó nevet választotta pápaként. Elődje a XIX. században a munkások mellett állt ki, lehajolva a szegény és kizsákmányolt emberekhez, akikre akkor kevesen gondoltak. Több mint száz évvel később a munkások már teljesen más pozícióban vannak, két világháború, két véres diktatúra, valamint egy új világrend felépülését követően a mai kor első számú feladata a béke megteremtése. 

A béke a háború szabdalta világban lényegében az első gondolata volt XIV. Leónak, ez pedig nem csupán mindennapos frázis, hanem vallási és politikai nyilatkozat. Nincs más választás, mint a béke felé való törekvés. Nincs megoldás, csak a béke, egyetlen háborúval sem fog megvalósulni a kiegyezés a népek között. A rengeteg ember ott lenn, a Szent Péter téren és az Angyalvárig tartó sugárúton maga a béke. Ezt hagyományozta tanítványaira Jézus Krisztus, ezt kell terjeszteni, így kell élni, hogy a béke ragadós legyen, mint az öröm tegnap a Vatikánban.

Az öröm pedig kézzelfogható, látható, megtapasztalható. A tömeg egy emberként ujjongott fel, amikor az egy napja szuggerált kéményből fehér füst szállt fel. Ez a rengeteg ember mélyen, szívből jövő fájdalommal gyászolta húsvéthétfőn Ferenc pápát, bő két hét múlva pedig népünnepély fogadta a hagyományos jelzést. Lobogtak a nemzeti lobogók, mutatva a hívek közösségének sokszínűségét, az egyház kiterjedtségét. Itt ugyanakkor szó sincs nemzeti féltékenységről, itt Krisztusban mindenki testvér, aki büszke szülőföldjére. A pápa megválasztása 2025-ben bebizonyította, hogy minden ellentétes vélemény ellenére az egyház él, a híveknek és az egész világnak szüksége van az iránymutatásra. A pápára, aki ezt az utat meg tudja határozni.

Mert a katolikus egyház sokkal több annál, ami a templomokban, a kórházakban és iskolákban történik. Itt az emberekről van szó, akik ezen a napon megerősödhettek hitben és bizodalomban. Ne feledjük, a pápaválasztás velünk élő, csodálatos anakronizmus, hiszen semmiféle demokratikus mércének nem felel meg, de világszerte százmil­liók képesek órákon át bámulni a Sixtus-kápolna kéményét. A tömegben nem osztanak édességet, nem történik valójában semmi, ami szórakoztatná az embereket. De mégis ott vannak, felszabadultan mosolyogva, időnként énekelve, tapsolva. A modern, szórakozásalapú, hedonista világnézet élő ellenpontja. Így is lehet gondolkodni, így is lehet élni. Természetesen a pápaválasztás kegyelmi pillanat, amely elszáll, s jönnek a dolgos mindennapok, a gondok, a békétlenség. De az emlék ott marad XIV. Leó megválasztásáról.

Az amerikai pápa eddig csak filmekben szereplő fantázia volt, tegnap este óta valóság. Nem szabad azonban ezt az ügyet túlpolitizálni. Az amerikai pápa nem olyan, mint egy amerikai filmsztár vagy sportoló. Ő a világegyház fejeként egyesíti azt a sok-sok embert, aki elfogadja a krisztusi elveket. Hogy történetesen Chicagóban született, az hangsúlyokban, világlátásban talán megjelenik majd. De itt az egész nyáj pásztora Robert Prevost, nem csak az amerikaiaké. Isten áldja Leó pápát!