Az erő illúziója Európában

Vélemény

Az erő illúziója Európában

LANGY ESŐK JÖNNEK – Cukormázzal van az egész unió leöntve, amely felett a francia atomfegyver őrködik.

Sitkei Levente

atomfegyver Európa politika 2025. 11. 02. 5:42

Fotó: JAKUB PORZYCKI

Az Európai Unióban a kezdetektől fogva létezett kétféle olvasat, hogy miként is kellene működtetni az egész közösséget, egységes egészként vagy a tagállamok konföderációjaként. Az eredeti elv ez utóbbi volt, Brüsszel kizárólag adminisztrációval foglalkozik, összehangolja a tagállamok munkáját, mindenki közös érdekét veszi figyelembe, így egyre hatékonyabb és erősebb lesz a tömb. De mivel minden szentnek maga felé hajlik a keze, az adminisztrátorok egyre többet és többet akartak.

A szürke öltönyös, szemüveges, könyvelőjellemű tisztviselők megérezték a lehetőséget, hogy ők döntenek fontos kérdésekben, s ez hatalmat ad nekik, elkezdték irányítani az EU-t, s nem szolgálni az európaiak érdekeit. Mert megtehették, senki se tudott keresztbe tenni a közös intézményeknek anélkül, hogy ne kritizálta volna az egységes Európát. Így aztán az Európai Bizottság szolgáló intézmény helyett uralkodóvá vált, az Európai Parlament elkezdett terjeszkedni, és megkérdőjelezhető demokratikus hátterével igyekezett minél nagyobb befolyásra szert tenni a kijelölt tagokból álló bizottsággal szemben, az Európai Tanács pedig ezt tűrte, hiszen az állam- és kormányfők azért mégis komoly hatalommal bírnak.

Egyelőre csak a legvadabb politikusok hiszik azt, hogy bármely tagállamot félre lehet állítani az uniós tagállamok közül csak azért, mert másként gondolkodik, mint a többiek. De a törekvés létezik és egyáltalán nem olyan ártatlan, mint elsőre tűnik.

Az egyes országok liberális és baloldali pártjai, amelyek alkalmasint ellenzékben vannak, mindig arra hivatkoznak, hogy Brüsszel jól és pártatlanul dolgozik, az ő kormányuk – mint például a magyar kormány – részrehajló és diktatórikus. Magyar Péter és a Tisza Párt is probléma nélkül feladná a magyar szuverenitás egy részét azért, hogy ő hatalomba kerülhessen, nem érzi aggasztónak, ha az irányítás bármilyen szeletkéje átkerül a szürke öltönyös hivatalnokok kezébe. Az elmélet szerint az ottani tisztviselőknek nincs nemzetisége, csak szakmai alapon járnak el. Ez pedig tökéletesen ellentmond az emberi természetnek. Az uniós tisztviselők ugyanis igenis saját hazájukat is szolgálják, még ha ezt minden fórumon le is tagadják. Vagyis az európai együttműködés egy állandó harc és versengés a jobb helyzetkihasználásért, a zsírosabb szerződésekért, a többiek fölé kerülésért. Nincs olyan, hogy a 27 tagú közösség egy boldog családot alkot, az ilyen meséket hat év fölött már általában nem szokás elhinni.

Az Európai Unió belső harcát ügyesen elfedi a közös erő illúziója. Az EU tagjainak többsége NATO-tag, ahol a fő irányító az Egyesült Államok, vagyis nem a páneurópai tömbből kerül ki. Természetesen Amerikának is vannak saját érdekei, nem fog önzetlenül lépni csak úgy, szívjóságból. Komoly katonai erőt leginkább Franciaország tud felmutatni, amelyre szívesen hivatkozik az Európai Bizottság összeurópai haderőként, a francia fejlesztéseket mind magáénak tekinti. Az Európai Unió jelenleg az ENSZ-ben állandó megfigyelői státust élvez, felszólalási joggal, de szavazat nélkül. A nagyvilág szemében az EU ma is egy politikai klub, s nem ország, nem birodalom, nem került azonos polcra a „valódi” országokkal. Az Európai Egyesült Államok hívei ezt persze sérelmezik, s az is felvetődött, hogy Franciaország tagsága az ENSZ Biztonsági Tanácsában kerüljön át Brüsszelhez, hiszen a franciák is tagjai az EU-nak. Csakhogy ez értelemszerűen nem nyerte el Párizs tetszését. Ők nem azért harcoltak évszázadokon át, hogy végül a saját erejüket átadják a hivatalnokoknak, akik ráadásul követelőznek.

Franciaországnak ma is van egy viszonylag kiterjedt gyarmatbirodalma, vannak nukleáris fegyverei, hordozórakétái, nukleáris tengeralattjárói és egyértelmű nagyhatalmi törekvései.

A tervekről nem fog lemondani, az eszközöket pedig nem fogja átadni, hiszen egy országról van szó, amely tagja egy klubnak, és egyértelmű célja, hogy a többiek irányítója legyen.

Bár az európai gondolkodás elfogadta, hogy az Európai Parlament máig ingázik Brüsszel és Strasbourg között, valójában nagyon árulkodó ez a teljesen értelmetlen utazgatás. Franciaország ugyanis ragaszkodik ahhoz, hogy Strasbourgban is legyen uniós intézmény, néhány kilométerre a német határtól, de francia földön. A német politikusok bizonyos esetekben nem foglalnak szállást a francia városban, dolguk végeztével azonnal átkelnek a határon, s német szállodában alszanak. Pedig nekünk azt mondták a nyugatiak, hogy ott már minden rendben van, a határok pedig elméletiek, az összeborulás és az általános földi paradicsom egy karnyújtásnyira van. Nem más ez, mint cukormáz, amellyel az egész unió le van öntve, s amely felett a francia atomfegyver őrködik.