Téglás: hadiüzem helyett termálszálló

Nemzetközileg is ismert fürdővárossá válhat a Hajdú-Bihar megyei Téglás. Az önkormányzati tulajdonban lévő, s most szállodahasznosításra meghirdetett Degenfeld-kastély alatt termálvíz, a helybeliek szerint a hajdúszoboszlóival megegyező minőségű gyógyvízréteg található – s a várható befektetői szerződés aláírása után szó szerint is megpezsdülhet a kisváros élete.

A Hajdú-Bihar megyei Téglást gróf Bek Pál Debrecen királyi biztosaként végzett szolgálataiért 1799-ben kapta meg. A földmérő-mérnöki végzettségű arisztokrata a nagyközség lakott területének dombos határában 1804-ben egy kastélyt építtetett. Ott a XVIII. és a XIX. században igen élénk szellemi élet folyt, gyakorta látott vendég volt Kölcsey Ferenc, Csokonai Vitéz Mihály, Széchenyi István, az 1848-as tábornok Nagy Sándor József s Kazinczy Ferenc. Kazinczy szerint egyébként a kovácsoltvas díszítményes kastély „olyan királyi épület kicsinyített mása, hogy a szemlélőt frappírozza”. A kastélyt körülvevő tízhektáros angolkert és kastélypark kialakítása már
Bek Pál unokájának, Degenfeld Gusztávnak az érdeme. Külföldről hozatott, különleges fafajokat telepített: platánt, tulipánfát, fekete-diót. A ligetes parkkal övezett kastélyt körbeölelte a fejlődő település.
A huszadik század második felében a tanácsrendszer kezelésébe került a kastély, s gyermekotthon működött falai között. A Hajdú-Bihar megyei önkormányzat két éve bezáratta az otthont, a gyermekeket pedig lakásotthonokban helyezték el. – A téglási önkormányzat 1999-ben vásárolta meg a területén, a város középpontjában található Degenfeld-kastélyt, s 2000-ben fizették ki az üzleti titokként kezelt vételárat – tudom meg a település jegyzőjétől, Vatai Imrénétől. Előkerültek a régi iratok a hetvenes években végzett fúrásokról, amelyek szerint termálvíz, valószínűleg a hajdúszoboszlóival azonos minőségű gyógyvíz található a település, leginkább a kastélypark alatt. Mivel egy kastélyfürdő az ország határain kívülről is sok turistát csábíthat a kisvárosba, Csobán József polgármester a képviselő-testület felhatalmazásával befektetőt keres a kastély és a termálvíz hasznosításához – szögezi le Vatai Imréné jegyző. Mint mondta, több lehetséges jelölttel tárgyalnak, de még nem dőlt el, hogy az önkormányzat eladja az ingatlant, vagy társtulajdonosa lesz egy működtetésre létrehozandó gazdasági társaságnak. A 6300 lakosú településen százszázalékos a gázközművesítés és az áramellátottság, nyolcvanszázalékos a szennyvízelvezetés. Mintegy ezer embernek ad munkát a háztartásigép-gyártó Hajdúsági Rt., jelentős munkaerőt köt le a malom s a kereskedelmi vállalkozókból álló bolthálózat, de még így is húszszázalékos a munkanélküliség. A jegyző szerint a kastélyból kialakítandó gyógyszálló és a termálfürdő több száz helybeli családnak biztosíthatná a megélhetést, az elszállásolást nem a kastélyban kérők a „falusi turizmus” lehetőségét növelnék, s a vendéglátás, a kereskedelem is fellendülhetne.
Mivel már a hetvenes években lehetett tudni, hogy értékes termálvízréteg húzódik Téglás alatt, s a Degenfeld-kastélyban akkor is kitűnő lehetőség lett volna a gyógyturisztikai hasznosításra, óhatatlanul is felmerül a kérdés, hogy miért hevertek az asztalfió-kokban a fúrások eredményei. A város határában található Hajdúsági Rt.-t korábban Hajdúsági Iparműveknek hívták, s a KGST- cserekereskedelem alapján az itt gyártott mosógépekkel mostak a havannai, kalinyingrádi és varsói asszonyok is. Akkoriban hétpecsétes titok volt, hogy a 3600 főt foglalkoztató téglási gyár egyik üzemegységében hadiipari eszközöket gyártanak a helybeliek a Szovjetunió számára. Nos, nem lehetett érdeke a tanácsi szerveknek az, hogy a hadiüzem szomszédságában pezsgőfürdőben áztassák derekukat a magyar és lengyel szénbányászok vagy az ajkai bauxitválogatók – vélekedem. A jegyző, Vatai Imréné szerint elképzelhető, hogy ilyen okok is álltak a háttérben, de ezt ma már nehéz lenne kideríteni. A jelenkornak is megvannak az értékesítést gátló tényezői, hiába a tulajdonosi akarat, a közlekedési lehetőségek nehezítik a hasznosítást – szögezte le. – Bár Téglás a Debrecent Nyíregyházával összekötő 4-es számú főközlekedési út mentén található, eddig a rossz közlekedés miatt elriadtak a Téglásra más iránt érdeklődő, befektetői szándékkal érkezők. A téglási jegyző feleleveníti, amikor az egyik ipari terület iránt érdeklődő üzletfelet várták az önkormányzatnál. Debrecen felől érkezve, a megyeszékhelytől elválasztó tizen-egynéhány kilométert ködös-csúszós időben háromnegyed óra alatt tette meg a férfi, s ez elég volt neki: már nem is akart velünk tárgyalni. Ugyanakkor már az autópálya létesítésének terve is felélénkítette a beruházási kedvet – mondja Vatai Imréné. Elmondja, hogy a „D” változat megvalósulása esetén a településtől 10-12 kilométerre halad el majd a pályaszakasz, ez pedig nagy esélyt ad a szálloda- és gyógyfürdő-beruházás megvalósulására. Még az ősz folyamán aláírjuk a kiválasztott befektetővel a szerződést – vélte a vezető.
Lőrincz János 1967 és 1989 között volt Téglás tanácselnöke. Az egyik környéki településen élő, ma is fiatalos mozgású férfi készségesen ad felvilágosítást a szocialista időszak Téglást érintő településfejlesztési kérdéseivel kapcsolatban. Mint mondja: a más településen végzett fúrások azt igazolták, hogy Téglás térségéig elérhet a földrétegben található termálvíz, s a téglási tanácsi vezetésben a hetvenes évek elején merült fel, hogy jó lenne fürdőt létesíteni a nagyközség területén. Egy budapesti szakembert kértek fel arra, állapítsa meg, hogy van-e melegvíz a település és a kastélypark alatt. A férfi elvégezte a fúrásokat, s kiderült, hogy 1040 méter mélységben 70 Celsius-fokos meleg víz található, amely a belső nyomás következtében a földfelszínt hatvannyolc méterig megközelíti, s már csak onnantól kell szivattyúkkal felszínre hozni a termálkincset. – Az elsődleges szakvélemény szerint a hajdúszoboszlói, debreceni gyógyvízrétegből származó, tehát azonos összetételű vízről van szó – szögezi le. Megtudom, hogy a „gyárközség” tanácsi vezetésének tervét az iparművek igazgatósága is támogatni látszott, ám ebben a kérdésben a megyei tanács mondta ki a végső szót, azaz csak Hajdúdorogon létesülhetett fürdő. Az egykori tanácselnök nem tudta megerősíteni, hogy a páncélozott járművek áttörésére alkalmas – s Vietnamban is felbukkanó – speciális lövedékeket gyártó üzem léte miatt nem támogatta az ötletüket a megyei tanács. Azt elismerte, hogy a döntésnél olyan érdekek is előtérbe kerülhettek, amelyekről nem volt tudomásuk. Mint mondta, a nyolcvanas években leállt a termelés az „S”, azaz speciális üzemben.
A téglási angolpark fáin ma is látszik, hogy nem madárcsőrből kihullatott magvak sarjadtak ki a földből, hanem hozzáértő ember válogatta ki a nemes növényeket. A házat őrző társulás embere kalauzol a díszes mennyezetű folyosókon és a nagytermek között. A falburkolatként használt műanyag lemezek arról árulkodnak, hogy a három évtizedes gyermekotthoni lét nem a szecesszió jegyében telt el. Egy vörös műbőrborítású párnázott ajtó arról beszél, hogy mögötte volt az „igazgató elvtárs” irodája. Egy ajtófélfán felirat: „Portások, Király Sanyi, Balog János, Rácz György a Lazák csapata, ti már csak ilyenek lehettek.” Másutt, a gazdasági iroda felirat mellett graffiti és a „Kriszti Love” jegyzés látható. Kintről, ahogy körbejárjuk a hatalmas épületet, egy alacsonyan található ablakon a konyhába tekinthetünk be. „Tojás mosás, fertőtlenítés – 10 liter vízhez két deci hypó” – látni egy zománcozott táblán.
– Csodálatos lenne a felújított kastély, a cifra kút s a lovaglásra alkalmas park szépsége – vélte egy kis boltban a pénztárgépnél ülő idős asszony, Miszkuly Sándorné. – A tízhektáros park alatt alagútrendszer van, borospincének kitűnő lenne – mondja Gyönyörű Ká-roly, az egyik vevő.
Nem kérdés számukra, hogy rövidesen elkél a kastély, s feltör a mélyből a gyógyvíz. Ősszel szüreti báloknak adott otthont a patinás épület, s remélhető, hogy ha idejön a tőkés, mi sem szorulunk ki – int egy a bolt előtt biciklire pattanó férfi.