Nyolc év alatt sok víz lefolyt a Dunán, a Visztulán és a Moldván, a súlyos válságok és veszélyek korába léptünk, rá­adásul 2022 februárja óta öldöklő, pusztító háború dúl a szomszédunkban. Mindez nem maradt következmények nélkül a V4-es szövetségre nézve sem. Olyannyira nem, hogy most július 1-jén gyakorlatilag észrevétlenül vette át ismét – ezúttal hetedik alkalommal – Magyarország a visegrádi csoport soros elnökségét. (Minden negyedik évben kerül ránk a sor.) 

mivel hazánk határozottan nem, a másik három visegrádi ország viszont – a többi EU-tagállamhoz hasonlóan – egyértelműen támogatja Ukrajnát az uniós tagság felé vezető úton, sőt Lengyel- és Csehország jelentős katonai támogatást is nyújt neki, míg a békepárti Magyarország (és Szlovákia) semmiképpen nem akar belesodródni a háborúba.

A visegrádi együttműködés már évek óta vergődik, de él, mert sokkal több szakpolitikai ügyben értenek egyet a felek, mint ami szétválasztja őket. Azt ugyanis nemcsak Budapesten (és Pozsonyban), de Varsóban és Prágában is tudják, hogy 

Erre hívta fel a figyelmet nemrég Szijjártó Péter is a pozsonyi V4 Üzleti Fórumon, kiemelve, hogy a négy ország össznépessége meghaladja a 62 millió főt, aminél többen csak Németországban és Franciaországban élnek az unióban, továbbá az összesített éves GDP-nk több mint 1500 milliárd dollár, amivel – ha egy ország lennénk – a 16. helyen állnánk a világranglistán.

Tehát a V4-ek együttes emberi és gazdasági ereje (egyedülálló szellemi és kulturális értékeinkről itt nem is szólva), jelenleg csupán részben kihasznált potenciális képességeink megalapozzák, hogy a következő világpolitikai és -gazdasági korszak sikeres szereplői között legyünk. Ehhez azonban