Hortobágy változatlanul élni akar

Csend, feketeség, a fel-felerősödő szélben kavargó esőcseppek között pernye és hamu. Az ég felhős, de nem haragos. Az út mellett varjak serege, távolabb két kanalas gém, s ahogy a Püspökladányt Nádudvarral összekötő útról az Ágotapusztára vezető töltésre fordulok, még egy rókapárt is megriasztok a kiégett bozótosban. A parázs még ki sem hamvadt, az élet máris visszaköveteli birodalmát. A tűzvész felett győzött az ember és az eső.
A riadalom múlt csütörtökön kezdődött, amikor a hortobágyi puszta borzasi területén tüzet fogott a hőség égette gyep. Hogy miért? Még pontosan nem lehet tudni. Kevésbé valószínű, hogy gyújtogatás történt volna, inkább az afrikai hőségre, a kíméletlen napsütésre, no meg a gyújtólencsehatásra lehet gyanakodni. Az időjárás mindenesetre kezdetben a tűznek kedvezett: néhány órán belül háromezer, majd ötezer hektáron kapott lángra az ősgyep, péntek délelőtt pedig az oltást irányító Magyari Lajos alezredes már arról beszélt, hogy húszezer hektáron ég a puszta. Égett a természetvédelmi ritkaságokat rejtő Petnezug, a földgáztartályok szomszédságában lévő Szásztelek határa, péntek délben pedig már a több tíz kilométerre fekvő Ágotapuszta is.
Sok mindent végigcsináltam már, de ilyenben még nem volt részem – mondja az egyik tűzoltó Szásztelken. Péntek este van, az idő már hűvös, az eső is szemerkél, és a tűzről már csak a pernyétől feketéllő föld árulkodik. Hatalmas, füstölgő halom mellett állunk, amit öt-hat ember locsol fecskendővel. – Délben iszonyú meleg volt a helyzet – kapcsolódik beszélgetésünkbe egy másik középkorú tűzoltó. – Háromszor kergetett meg a tűz: már attól féltünk, hogy bekerít bennünket. Megijedtünk, futottunk. Beszélgetőtársaimat hasztalan próbálom arra bírni, hogy vállalják nevüket. – A parancsnok nem szereti, ha sokat beszélünk – mondják. Hiába erősködöm, több szó nem esik. Az elkapott rádiótelefon-beszélgetés foszlányaiból még annyit megtudok, a hortobágyi tüzet már megfogták, most Ágotapusztára kell menni, mert ott ég vagy száz hektár.
Ez itt egészen kicsi tűznek indult pénteken délben, úgy egy óra körül – mutat a fel-felcsapó lángokra Magyari Lajos. De nem volt egyetlen szabad fecskendős kocsi sem, így lapáttal kezdték oltani a kollégák a lángokat – nem sok sikerrel. Ágotapusztán erdőtűz van, pontosabban mégsincs, mert az aljnövényzet ég, és a fák törzse is parázslik, de a lombkoronákba egyelőre nem kapott bele a láng. A területet körbetárcsázták, így attól nem kell tartani, hogy a tűz továbbterjed. Az viszont biztosnak látszik, hogy ami lángot kapott, az porig ég. Kicsit később kiderül, hogy mégsem: az átvezényelt öt-hat tűzoltókocsi végül is „megfogja” a tüzet: az aljnövényzetnek vége, de a fák egy része túlélheti a katasztrófát.
A jelentéktelennek induló ágotapusztai tűz azért hatalmasodhatott el, mert dél körül még a Hortobágy közepén iszonyú erőfeszítéseket kellett tenni a több ezer hektáron szétterjedt lángok megfékezésére: közel száz tűzoltó, a környező megyék összes mozgósítható fecskendős autója, három honvédségi helikopter és a környező kistelepülések tucatnyi lajtkocsija volt szünet nélkül munkában. A küzdelem háromkor eredménnyel kecsegtetett: úgy látszott, néhány órán belül meg lehet fékezik a tűzvészt. Ezt erősítette meg Bakondi György országos katasztrófavédelmi parancsnok is, aki Kóródi Mária környezetvédelmi miniszter társaságában helikopterrel érkezett a katasztrófa helyszínére. Ám fél négykor fordult a szél, és Magyari Lajos megint csak úgy látta: gondok lehetnek.
– Kénytelenek leszünk munkagépeket vinni a látogatóközpont közelébe, mert félő, hogy a tűz eléri a kilenclyukú hidat, és átterjed a községre. – A parancsnok engedélyt kér és kap a természetvédelmi terület megtárcsázására. – Nem szívesen tettük, de engedélyeztük a munkagépek használatát a látogatóközpont közelében és Ágotapusztán is – mondja Aradi Csaba, a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatója, aki szerint nem lehet vitás, hogy vis maior helyzetben nincs helye az akadékoskodásnak.
A közvetlen vészhelyzetről a kékvércsékre és nádi poszátákra fordul a szó, majd kiderül az is: a túzok valószínűleg nem volt olyan szerencsés, mint a korábban költő madarak, fiókáik ugyanis már kirepültek, a túzokcsibék körében viszont jelentős pusztulás valószínűsíthető. Aradi Csaba vidámabb témára tereli a szót: az évezredek génállományba vésett emlékezetéről beszél. – A pusztai állatok igen jól ismerik a tüzet – mondja Aradi, és a pernye között gyülekező gólyákra, kékvércsékre és varjakra mutat. – A talajszinten élő kisállatok, mint a mezei egér és pocok, elbújnak a lángok elől a földbe, s csak akkor jönnek elő, ha már elmúlt a vész. Tudják ezt a táplálékkereső madarak is, és a felégett földön gyülekezve bőséges táplálékra lelnek.
Ahogy a mellettem álló öreg pásztor mondja: a pusztai tűzben nincs semmi csudálatos: tapasztalatból tudja azt minden hortobágyi, hogy forróságban a száraz fű óhatatlanul lángra kap. Épp ezért a mostanihoz hasonló tűzvésznek a régiek úgy mentek elébe, hogy szélcsendes időben alkonyatkor felgyújtották a pusztát. Hasonló véleményen van Kóródi Mária is, akit időközben telefonon sikerült utolérni. Az égetés nemcsak a spontán tűzvészt előzi meg, hanem a terület vegetációját is megújítja. Így hát a közeljövőben élni fognak ezzel az ősi módszerrel – a Hortobágyon is.
Alig teszem le a telefont, érkezik a hír: a néhány évvel ezelőtt Hortobágyra telepített vadlovak kitörtek a tűzből és megmenekültek. Aradi Csaba nem lepődik meg ennek hallatán. – Ezek pusztai lovak, és csakúgy, mint a pockok és varjak, kiválóan ismerik a tűz túlélésének módját. A szelíd lovaktól eltérően ők nekivágtatnak a lángoknak, és áttörnek arra az oldalra, ahol már kiégett a puszta. Ezek a szívós állatok a népvándorlás korában a Kárpát-medencétől Belső-Ázsiáig mindenütt megtalálhatók voltak. Utoljára a hatvanas években Mongóliában láttak szabadon élő vadlovat, azóta csak állatkertekben fordulnak elő. Mi idehoztuk őket, s úgy tűnik, jól tettük, mert most már szaporulat is van: az állomány közel negyven lóból áll.
Késő délutánba hajlik az idő, amikor a 33-as út lezárásáról, a tűz átterjedéséről és a Hortobágy községet fenyegető lángokról érkeznek hírek. Ám Szent Flórián, a tűzoltók védőszentje kegyes: némi égi áldással segíti a már-már reménytelennek látszó munkát, lassan mindenütt kialszik a tűz.