Martinsalakos politikai alapozás

Kohászati melléktermékből, martinsalakból épült házak sorakoznak Ózdon és a környék aprófalvaiban. A nyolcvanas évek második felében ezen a vidéken divat volt olcsó martinsalakból építkezni, azonban egy visszafordíthatatlan kémiai folyamat eredményeként a házak falai öt-hat év elteltével repedezni kezdtek. Egyre szaporodtak a bejelentések, ám a Horn-kormány idején senki sem ismerte el, hogy technológiai okra vezethetők vissza a károsodások. Az egyedi építési hibák kimondásával családok mentek tönkre, míg a tulajdonosok kártalanítását a Fidesz kormányzása idején az állam végre magára vállalta. Most újra kétkednek az emberek: miközben 187 ház életveszélyes, s közülük három már összedőlt, folytatja-e a szocialista kormányzat a helyreállítást?

Szép lankák és meredek kaptatók jellemzik Ózd-Szentsimon környékét. Sörszag árad a Rizikó eszpresszóból, középtermetű, bordakilátszós barna kutya oldalog el sietősen az autóforgalmat látva. Holló Ferencék portája dombra néz. A nyugdíjas férfi az ózdi acélművekben dolgozott: kemencekőműves volt 25 évig, majd 13 évig építésvezető, illetve martinkemence-átépítésre felügyelő ellenőr. A nyolcvanas években járt az NDK-ban, s tanulmányozta a Siemens–Martin kemencék technológiáját és működését. Az Ózdi Kohászati Üzemek a nyolcvanas évek közepén kezdte működtetni a nagyobb teljesítményű kemencéket, s akkortól – az e célra alkalmas kohósalak mellett – az alkalmatlan martinsalakot is eladta építkezések céljára.
– Akkoriban szinte sorba kellett állni a martinsalakért. Én, aki ötven kő- és téglaház felépítésében közreműködtem, elmondhatom, hogy a martinsalakos téglákkal könnyű volt dolgozni – eleveníti fel a múltat a férfi, majd keserűen megjegyzi: ott követte el a bakit, hogy a két lányának 1986-ban és 1988-ban is martinsalakból épített házat.
Holló Ferenc szavaiból kiderül, akkori áron számolva a két ház megépítése 1,8 millió forintba, a hagyományos építőanyagból készültek felébe került. A férfi megmutat egy korabeli szórólapot, amelyben a Meteor Kft. a martinsalakot hirdette eladásra. „Ózdon az elmúlt nyolc évtizedes kohásztevékenység során nagy mennyiségű feldolgozásra alkalmas salak halmozódott fel. A feldolgozás során keletkező több százezer tonna vastalanított salakot széles körben célszerű alkalmazni útépítés, betontermékgyártás és a mezőgazdaság területén is. Kislakás építésnél gazdaságosan alkalmazható – kézi falazó, lábazati és válaszfal – elemek gyártásával, forgalmazásával és ipari szolgáltatással bővült tevékenységünk.”
A martinsalak olyan olcsó volt, hogy nem kellett a megvásárlásához bátorítás. A nyolcvanas évek közepén terjesztett prospektus tartalmazza, hogy „az alkalmazással együtt járó előzetes tudományos kutatásokat, anyagvizsgálatokat és kísérleteket” az Építéstudományi Intézet, az Építőipari Minőségvizsgáló Intézet, a Közlekedéstudományi Intézet és számos rangos magyar egyetem kutatóintézete végezte el. Később derült ki, hogy a minőségtanúsítványokból nem igaz semmi sem.
Az első problémák a házak felépítését követően, négy-öt év elteltével kezdődtek. – Bemozdult a fal, valami megnyomta, tolta szét az egész házat. Később szétszakadtak a falak, ujjnyi vastag repedések keletkeztek rajta – idézi fel a történteket az idős ózd-szentsimoni férfi. – Mentünk a gyárba, s kérdeztük, hogy mit lehetne csinálni ellene, de azt mondták, hogy ez valami építési hiba. Én viszont ötven éve vagyok a szakmában, s nem vagyok hülye, hogy selejtet csináljak magamnak. – Jelentettek az önkormányzatnak is, de ott sem foglalkoztak a panaszukkal. Ekkor már, 1994–95-re más településeken is jelentkeztek a problémák, de a hatalom hajthatatlan maradt. Miután senki megkeresését sem fogadták el, az emberek egyedi megoldásokat találtak ki. A repedéseket kőporral tömték be, s vaspántokkal erősítették meg a falakat, de a martinsalakos gázoknak nem lehetett megálljt parancsolni.
A Holló Ferenc által a nyolcvanas évek második felében épített házak egyenként 240 négyzetméteres lakóterületűek voltak műkő lépcsővel, garázzsal. Az egyik lány házát a Fidesz-kormány döntését követően újra felépítették, a másik gyermek választása alapján Egerben kapott egy 120 négyzetméteres cserelakást.
– Először azt hittük, hogy száll a ház, azaz szárad a vakolat, s azért repednek a falak – mondja Hevérné Holló Veronika. – Amikor viszont a hálószoba repedéseibe már a púrhabot fújta be a férjem, éreztük, hogy nagyobb baj van itt. A drága, vastag tapétát szétszaggatta, a csempét lenyomta magáról a fal. Festettünk kétévente, s apukával újrarakattuk a vakolatot is, de mindhiába. Évekig hiába mentünk bárhová panaszkodni, aztán egyszer csak azt hallottuk, hogy valami van a salakban, s ez nem volt építéshez való. A fiatalasszony elmondja azt is, hogy másokhoz hasonlóan őket megviselte az évek alatt kialakult helyzet. – Leromlott a gyermekek tanulmányi átlaga, mert nem tudtunk rájuk odafigyelni – teszi hozzá. Ráadásul, amikor kiderült, hogy újjáépíttetik a házukat, megkapták azt is a környéken élőktől, hogy „Az én adómból ne építsenek neked házat”. Holló Veronika ápolónő, az ózdi kórházban dolgozik, a férje pedig közterület-felügyelő az önkormányzatnál. Mikor a jövedelmükről kérdezem, azt mondja: Ott vagyunk a minimálbérnél, csak a kormány segítségében bízhattunk.
Hevérék ragaszkodtak a korábbi lakóingatlan felépítéséhez. Voltak vitáik a kormány megbízott képviselőivel, de nem tágítottak az elképzelésüktől. Huszonhétmillió forintba került a házuk, de ha el akarnák adni, tízmilliót kaphatnának érte. Ez az aránytalanság csak látszólag ellentmondás. A nagy ház felépítése valóban költséges, viszont az ingatlanpiaci árak Ózd környékén nyomottak.
Mások nem voltak ilyen szerencsések. Kozma Istvánékat kerestem fel Ózd-Szentsimonban, a Krúdy utcában. Házukon, amelyet 1982 és 1985 között építettek, már a rendszerváltozást követő években megjelentek a repedések. Nem fordultak tanácsért sehová, nem panaszkodtak senkinek sem, csupán a házukat építő ismerős kőművesnek szóltak, aki szörnyülködött, és fogta a fejét szégyenében. – Többször javítottuk a falakat, majd a hasunkon spórolva, nyolcszázezer forintos kölcsönt felvéve megerősítettük azokat – mondja a rokkantnyugdíjas férfi. Kiderült, hogy a ház alapzatának egy részét és a falakat egy speciális technológia és egy ügyes kőműves segítségével négyzetméteres darabokban ki lehet cserélni. Ezt, nagy áldozatot hozva, megtették. Kozmáék bíznak abban, hogy az új kormány folytatja a házfelújítási, -építési programot, és rájuk is sor kerül.
A martinsalakos házak felújításáról szóló, az Orbán-kabinet által hozott kormányrendelet alapján ezer martinsalakos ház műszaki állapotát mérték fel a szakemberek, az életveszélyessé vált házak közül pedig Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyében 93 épületet bontottak el. – Ezek közül 52 lakást építettek újra, 41 károsult részére pedig használt ingatlant vettek – nyilatkozta megkeresésünkre Székelyhidi István, a helyreállítást kordináló Gyors Újrakezdésért Kht. ügyvezető igazgatója. Közléséből kiderül: a helyreállítások és újjáépítések első ütemében huszonhárom településen: köztük a Borsod megyei Ózdon tizenhét, Farkaslyukon tíz, Arlón kilenc, a Heves megyei Istenmezején nyolc, Tarnaleleszen hét, Szilvásváradon és Pétervásárán hat-hat életveszélyes házat kellett lebontani.
A közhasznú társaság vezetője szerint a nyolcvanas évek közepén martinsalakból nagyon olcsón lehetett építkezni, ezért sok településen 250-300 négyzetméteres ingatlanokat húztak fel. A kormányhatározat „hibája” volt, hogy ha a tulajdonosok kérték, akkor az eredeti ingatlannak megfelelő házat építettek a számára. Márpedig Heves megyében és Budapesten is ugyananynyiba kerül az építőanyag – szögezte le a vezető. Ugyanakkor, mivel 41 esetben csereingatlanba költöztek a károsultak, az állam most 41 telekhez jut, amelyek eladásából százmilliós tétellel csökkenteni lehet a költségeket. Mint ismeretes: kétéves költségvetésből korábban 1,8 milliárd forintot különítettek el az életveszélyes házak tulajdonosainak kártalanítására. Nyolcszázmillióból pedig a csaknem nyolcszáz, kisebb mértékben károsodott salakos ház megerősítését és felújítását végzik el.
A kormányváltást követően szocialista politikusok többször hangoztatták, hogy 1,8 milliárd forint csaknem száz ház újjáépítésére túl nagy összeg, ez pedig felveti a felelőtlen kezelés gyanúját. Ebből a pénzből mintegy ezer, martinsalakból épített ház műszaki vizsgálatát végezték, s mint Székelyhidi István elmondta: az ingatlanvásárlások, újjáépítések mellett ebből az összegből fedezték a műszaki, ingatlanszakértői véleményeket, ügyvédi és földhivatali költségeket is. A felépített otthonok – nagyságuktól függően – harminc–ötven millió forint közötti összegbe kerültek, a használt házakat nyolc–tíz millió forintért vásárolták meg a térségben – tette hozzá.
Arra a felvetésre, amely szerint egy közhasznú társaságnak a tiszteletdíját közhasznú célokra kell elköltenie, leszögezte: Miskolc-Tapolcán katasztrófafigyelő állomást hoztak létre, speciális – füst-gázsugárzás mérésére alkalmas – gépjárművet vásároltak, speciális élelmiszercsomagot juttattak el Afganisztánba, és a lelki segítségnyújtás részeként – 2001-ben, a nyári szünidőben – szervezésében ún. pszichodráma-tábort szerveztek a tiszai árvízkatasztrófában károsult családok gyermekei számára.
Nemrég felmentették Horváth Lászlót, a martinsalak használata miatt károsodott házak újjáépítésének koordinálását végző kormánymegbízottat, akit – elmondása szerint – nem lepett meg a döntés. Horváth László szerint ugyanakkor politikai célú lejáratás áll a „hanyag kezelésről” szóló híresztelések mögött.
Közölte: a martinsalakos házak helyreállítása a katasztrófavédelmi igazgatóság és igazságügyi szakértői ellenőrzés mellett zajlott, amelyek nem észleltek túlzott költekezést. A kormány megalakulását követően teljes körű, minden részletre kiterjedő beszámolót adott a Belügyminisztériumnak, amellyel kapcsolatban akkor kételyek nem merültek fel. Azóta egy személyes egyeztetésen is megjelent a tárcánál, ahol kritikákat és kifogásokat nem közöltek vele a jelentésével kapcsolatban. Horváth egyébként a térségben él, személyes tapasztalatai alapján kötelezte el magát a salakos házak ügye mellett. Szerinte miután a Horn-kormány nem foglalkozott a családok problémáival, az Orbán-kormány – árvízi felújításokkor is tapasztalt – nagyvonalúsága és szolgálata irigységet szült.
A salakos házak helyreállításának első szakasza Horváth László kormánymegbízott menesztésével véget ért. Állítólag lesz folytatás, de ezt a Hevesben és Borsodban élő családok százai a múltra emlékezve nem hiszik. A szándékokról már esett szó, de az önkormányzatoknál érdeklődő, és mára életveszélyes otthonokban élő embereknek még nem tudnak mit mondani a program folytatásáról.
Őrlődnek és darálódnak az emberek, mint a Horn-kormány idején.