Miként értékelték a nemzetbiztonsági bizottságban a Mécs-féle testület munkáját?
– A nemzetbiztonsági bizottságnak nem a Mécs-féle csonka testület minősítése volt a feladata. Arra kerestük a választ, miként tűnhetett el Szalay Gábor SZDSZ-es képviselő, államtitkár kartonja. Ez annál inkább is fontos lehet, mivel meg kell állapítanunk, hogy az akkori irattári kezelés lehetőséget adhatott-e iratok eltüntetésére. Nem sokat jutott előre a testület. Sikerült ugyan megállapítanunk, hogy az inkriminált, úgynevezett 6-os karton eltűnt, és valaki valamikor másolatot készített róla. Mindkét dolog eleve jogszerűtlen, ám jelenleg még azt sem tudjuk, hol van ez az irat, s hogyan tűnt el az irattárból.
– Ellentmondásos információk láttak arról napvilágot, hogy Szalay Gábor anyagából egyáltalán mi maradt, másolat vagy csupán egy fedőlap.
– Ismételnem kell magam: nem az volt a fő kérdés, hogy Szalay Gábor együttműködött-e a Kádár-rendszer állambiztonsági szolgálataival, hanem az, hogy miként kelhetett lába a dokumentumnak. Ha a parlament elfogadja a jelen előterjesztéseket, és az egész III-as főcsoportfőnökséget átvilágítjuk, igen lényeges a jövőre nézve, hogy hitelesen meg tudjuk állapítani valaki együttműködését a volt állambiztonsági szolgálatokkal.
– Az SZDSZ kijelentette, hogy parlamenti képviselőcsoportjának egyik tagja sem működött együtt a Kádár-rezsim titkosszolgálataival, s hozzájárultak adataik – ha vannak ilyenek – nyilvánosságra hozatalához…
– Elhangzott a deklaráció, és egyfajta hamis látszat kerekedett. Felhívnám ezzel kapcsolatban a figyelmet arra is: maga Mécs Imre mondta el nemrég, hogy az első parlament SZDSZ-frakciójából négy olyan személyről is tudomásuk volt, aki az Államvédelmi Hatóság munkáját segítette.
– Már a parlamenti vitában is kiderült: a kormányzat által benyújtott új átvilágítási törvénycsomagról nem igazán hízelgő a véleményük. Avatatlan szemlélőnek is feltűnő, hogy míg szavakban a nyilvánosságra hozható adatokat szélesebben határozzák meg, addig a kiskapuk kinyitásával rengeteg lehetőséget adtak arra, hogy egyes közszereplőket kivehessenek a törvény hatálya alól.
– A jelenleg hatályos átvilágítási törvényt még a Boross-kormány fogadta el 1994-ben, s az Alkotmánybíróság döntése nyomán a Horn– Kuncze-kabinet módosította 1996-ban. Mindennek alapján joggal gondolhattuk úgy, hogy politikai egyetértés van az átvilágítás kérdésében. Az eljárás szintén ismeretes: egy bírókból álló testület lemondásra szólítja fel az érintettnek talált személyt, s ha ennek nincs foganatja, nyilvánosságra hozza az illető állambiztonsági múltjának tényét. Minderre azért fontos emlékeztetni, mert az eddigi létező konszenzus felrúgása adja a mostani kormány-előterjesztések furcsaságát. Mi változott azóta? Csupán annyi, hogy Medgyessy Péter miniszterelnökről kiderült: szigorúan titkos rendőrtisztként szolgálta a diktatúra titkosszolgálatát. Ezzel ő kétségtelenül személyében is szimbolizálja, hogy a törvény eredeti szándéka nem érvényesült. A parlament ugyanis éppen a volt hálózati személyek, szt-tisztek politikai életből való kiszorítására alkotta meg a jogszabályt, a jelenlegi kormányfő viszont a politikai piramis legtetejére kerülhetett. Összefoglalva: az előbbiek miatt elfogadom, hogy a törvényt módosítani kell, ám nem a mostani kormánypártok által kijelölt irányban kell ezt megtenni. Az MSZP és az SZDSZ a jelenleg hatályos jogszabályt is gyengíteni igyekszik. Így került ki az 1956–57-ben karhatalmi alakulatban szolgálók átvilágítása, s ezért nem szerepel az előterjesztésükben az a kör sem, amely annak idején az MSZMP központi bizottsági és politikai bizottsági tagjaként valójában megrendelője volt az ügynökök munkájának.
– Sokak szerint már „elment a hajó”, hiszen a diktatúra irányítóinak kiszorítása a közéletből már nem lehet reális elvárás.
– Vitatkoznom kell ezzel a megállapítással, és ez okozza a polgári és a kormánypárti oldal közti nézetkülönbséget is. Módosító indítványunk értelmében még most sem késő kimondani, hogy összeférhetetlen a demokratikus közélettel, ha valaki együttműködött, kollaborált a nem jogállami állambiztonsági szervekkel. Sok állás, feladat esetében léteznek ilyen öszszeférhetetlenségi szabályozások, sem jogszerű, sem ésszerű oka nincs annak, hogy ezeket ne alkalmazhassuk a közszereplőkre is. Csehszlovákiában szinte azonnal meghozták ezeket az összeférhetetlenségi rendelkezéseket, s Csehországban, Szlovákiában a mai napig érvényben vannak.
– Végül is bárki azt mondhatja: miért ne töltsön be egy volt szt-tiszt, hálózati személy vagy ügynök választott tisztséget, feltéve, ha a választópolgárok már jelölése idején tisztában vannak diktatúrabeli múltjával?
– A kérdés nem ilyen egyszerű, mert tizenkét éve elmaradt az a tényfeltáró munka, amelynek nyomán a közvélemény megtudhatta volna, mit és hogyan tettek a titkosszolgálatok. A közvélemény java része tehát nincs tisztában azzal, miként törtek derékba karriereket és életeket a Kádár-rendszerben, hogyan gátolták meg egyesek továbbtanulását, s hogyan tettek lehetetlenné egész családokat, még jövőbeli reményeiktől is megfosztva őket. Ha ez megvalósul – s ez közös felelősségünk –, akkor lehet majd időszerű az ön által említett megoldás.
– Bencze György filozófus, aki szintén részt vett a Sólyom László volt alkotmánybíró által vezetett bizottság munkájában, azt javasolta, hogy alakuljon külön tényfeltáró testület, amely a titkosszolgálatok nem jogállami működését és a politikai vezetéssel való kapcsolatát lenne hivatott feltárni.
– A Fidesz-frakció is azt szorgalmazza, hogy tárjuk fel, miként működtette az MSZMP Központi és Politikai Bizottsága az állambiztonsági apparátust. Egyetértünk abban is, hogy mindenkit a politikai beosztásának megfelelő felelősség illet meg a jelenben. Nem járható ugyanis az az út, hogy csak a politikai piramis alján lévő informátorok, ügynökök legyenek kárhoztathatók, míg a piramis legtetején elhelyezkedők neve még csak ne is említtessék. A tetejéről a talpára kell állítanunk tehát ezt a piramist, s egyben a politikai közgondolkodást is.
– A kormánypártok amellett is érvelnek, hogy javaslataik az iratok mélyebb megismerhetőségét is lehetővé teszik. Igaz, itt is feltűnő, hogy a kivételek milyen bőséges körét állapítják meg.
– Annyi szubjektív elemet tartalmaz az MSZP–SZDSZ előterjesztése, hogy számba venni is nehéz. Mindegyik alkalmat ad a részrehajlásra, ezért is tartjuk pozitívabbnak a jelenlegi szabályozást. Ez ugyanis nem teszi lehetővé, hogy a kormány – az általa felállítandó tényfeltáró bizottságon keresztül – kénye-kedve szerint „mazsolázhasson” az általa kivételezettek között. A hatályos szabályozás szerint minden irat megismerhető, ami a jelenlegi demokratikus nemzetbiztonsági szolgálatok számára nem szükséges. Ezek mind a Történeti Hivatalba kerülnek, s a társadalom rendelkezésére állnak.
– Ha már említette az előterjesztésben szereplő „tényfeltáró bizottságot”, nem igazán érthető, miért kellene megszüntetni az átvilágítóbírák intézményét, holott tevékenységüket még a baloldal sem bírálja. Az is figyelemre méltó, hogy az új grémium ebben a bizottságban is érvényesíthetné jelenlegi többségét.
– A kormánypárti többség a tényfeltáró bizottságban elfogadhatatlan nemcsak nekünk, de az elfogulatlan szemlélőnek is. A jelenlegi, független bírákból álló intézmény megszüntetésére sem tudtak egyetlen érvet sem felhozni. Az is igen sajnálatos, hogy még a kormánypártok sem tudnak dűlőre jutni, mi ezekben a kérdésekben a végleges álláspontjuk. Márpedig egy előterjesztés még általános vitára is csak akkor bocsátható, ha a kormánypártok támogatását is bírja.
Frankl András
Felismertem a sztárokat, ettől Vitray iszonyat ideges lett
