A postás sem csenget

Álságos, úgy is mondhatnám, képmutató a Magyar Posta vezetése, hiszen még ahhoz sincs kellő tartás az állami cég vezetőiben, hogy vállalják döntésük következményeit. Mondvacsinált okokkal kezdeményezik az újpesti labdarúgócsapattal kötött reklámszerződések felmondását, miközben a valódi ok sokkal prózaibb: a posta egyszerűen hátat fordít a hazai sportnak. Ezért nem támogatja tovább a cég a Soproni Postás Ronchetti-kupa-elődöntős női kosárlabdacsapatát, ahol botrányról még véletlenül sem lehetett hallani.
A róka és a nyúl esete jut eszembe, amikor, ha van sapka, az a baj, ha nincs, akkor az. A két állat a sztereotípiák alapján amúgy is tökéletesen jellemzi a honi állapotokat. Rókakomák persze sokan vannak, s bár a nekik kiszolgáltatott nyuszikból is akad még, számuk erősen fogyatkozik.
Emlékezhetünk a ravaszdi Zanussi vagy a kiéhezett General Electric áldásos lakomájára, amelyen előbb a jászberényi Lehel jégkorongcsapatát, utóbb a Tungsram nagy múltú klubját szervírozták. Akkor, s még egyéb példákon keresztül megtanulhattuk, a multik besomfordálnak mindenhova, s amit találnak, azt csontig lerágják. Székhelyükön persze másként viselkednek, hiszen a lompos sem a kotorék környékét pusztítja, azt inkább élhetővé teszi. Az otthoni sportban minden magára valamit is adó cég megjelenik, és bőkezűen osztogat. Hogy csak a már említett Zanussinál maradjunk, a svéd jégkorong szinte elképzelhetetlen nélküle, de sorolhatnák a nagy cégek nevével fémjelzett klubokat. A Fiat és a Juventus, a Philips és a PSV Eindhoven, a Bayer és a Leverkusen neve úgy összenőtt, mint ha össze is tartozna. Talán mert ott össze is tartozik.
A sport tehát mégsem rossz reklámhordozó, ám nálunk nem ilyen törvényszerűségek működnek. A „nagy” magyar cégek nyugodtan megtehetik, hogy előkelő idegenként viselkednek saját hazájukban, s majd ha úgy érzik, odavetnek egy kis koncot. Lassan a Mol lesz az egyetlen kivétel, ám ahogy Kovács László ügybuzgalmát elnézem, az olajcég sem sokáig marad. Emlékezhetünk, a sompolygó vörös pártvezér néhány éve jobban aggódott a kisbefektetőkért, mint a fogyasztókért, s ha csak az apró milliomosok érdekeit nézzük, akkor a sporttámogatásra költött pénz is csupán a részesedést csökkenti.
Végül is minek az élsportra költeni? A cégvezetők és csemetéik beleszületnek a társasági sportba, amely ugyan a széles tömegeknek nem nevel példaképeket, hiszen a csetlő-botló mozgásukat látva a fiatalok nem kapnak vérszemet egyetlen sportághoz sem, viszont ők annál jobban érezhetik egymást közt magukat.
Ha pedig elfogynak a mezei nyulak, majd ketrecben nevelünk néhányat.