A Zrínyi-család kézírásos szakácskönyve

A morvaországi Vöttauban, 1873-ban találta meg egy kutató, ahol a Zrínyiek hagyatékát őrizték, a csáktornyai illetőségű gróf Zrínyi família kézzel írott szakácskönyvét. A mű a XVII. században készült. Csak annyi biztos, hogy 1662 előtt, hiszen a családi könyvtár jegyzékében – mely az említett esztendőből való – már szerepel. A mű címe: „Az köz-étkeknek főzéséről való rövid jegyzés” magyarul íródott, itt-ott horvát nyelvű lapszéli jegyzetek tarkítják. Szerzője a nagyhírű család egyik főszakácsa lehetett.
A Zrínyiek szakácskönyve a kutatók megfigyelése szerint „olaszos”. Rövid előszó vezeti be. A szerző, aki magát röviden „fő-szakács”-nak mondja, utal rá, hogy egyrészt másoktól hallott, másrészt a praxisa során megismert ételekről írja jegyzékét, azzal a céllal, hogy „el ne feletkezném rólak, holott az embereknek elméje hovatovább elfogyatkozik. És ez így lévén, ezt gondolván, konyhán költ magyarismussal (!) ték egynéhány jegyzést magamnak…”
Az első fejezet a főtt húsokat taglalja. „Az káposztás húson kezdem el” – jelzi a szerző, hogy ez a fő-fő étek Magyar- és Horvátországban egyaránt élre kívánkozik. „Végy egy szép velős koncot, szép darab szelet szalannát az íziért, forraszd fel a húst, abárold meg, káposztával és szalonnával tedd fel, és főzd meg jól eleven borssal egyött.” Sorra veszi ezután a különféle kappan-, tehén-, „tikfi” (csirke), galambfi-, bárány-, lúd-, borjú-, disznó-, szarvas-, őz-, hal- és vaddisznóételeket. Egrest, petrezselymet, tejfelt, tiszta borsot, mazsola-levet, hagymát és sót, zsályát, bort és ecetet, fenyőmagot és ki tudná felsorolni, még mi mindent használ fűszerül. Tormát is meg vadalmát, szekfüves lét, fekete lét és tárkonyt is. (Furcsa asszociációkat kelt a vaddisznó szerepeltetése a Zrínyi família asztali ínyencfalatai között.)
A főtt húsok után a sültek listája következik. „Fogolymadarat megspékelni, sütni és borsolni, tiszta borssal is főve jó. Vagy gyümölcsös levet alája”. Az egyik – részletesen leírt – kappanrecept így szól: „Süsd meg az kappant egészen, és törd meg az cipót dióbéllel együtt, s fokhagymával és ecettel, szita által borral egyetemben ki kell szűrni igen sűrén, és mikor szűröd, vess nádmézet bele, és az levet mindjárást tedd egy tálba, és mikor feladod, az sült kappant tedd felől reá hidegen.”
Jó élet lehetett Csáktornyán. A sültek után a saláták következtek. „Olasz saláta vagy elegyes sokféle fűből.” „Nyers salátát gyermekdedet.” Káposzta, mentalevél, petrezselyem, kömény és turbolya, olaj, só és ecet a hozzávalók. De lehet választani „fejes salátát, öreg tikmonnyal”, de „nyers ugorkából salátát” is.
Külön fejezetet alkotnak a „Böjtnapokra való leves étkek” – köztük a mandola- és bor-lév, a korpacibere, a tejes köleskása, a pergelt-lév meg a halikra-lév. De főztek a Zrínyi-konyhán szilva- és lencselevest, mazsola- és sajtlevest is.
A tikmonyt (tyúktojást) önálló fejezettel tiszteli meg a derék főszakács. Ezután „Az halakról” című feljegyzések következnek: a „sztár” a csuka, de előfordul még pisztráng és ponty, viza, kárász, süllő és harcsa is. De lepényhal, menyhal és kövihal (kövicsík?), sőt még kecsege is. Nem szólva az ehhez a fejezethez sorolt rákról és csigáról. Aztán pedig következik a sokféle szilvás, almás, mandulás, marcipános és egyéb rétes, torta, fánk és pástétom. Majd pedig a „Betegeknek egésséges eledel” bekezdés zárná a sort, ha nem következne még egy – „Az pincéről” című – függelék, jelezve, hogy a jó borokról sem feledkeztek meg a csáktornyai Zrínyiek.