Áthelyezett szobrok

A XIX. század derekán Budapest lakossága több köztéri alkotást is ambivalens érzésekkel fogadott. Példa erre Hentzi tábornok emlékműve, aki 1849 májusában a budai Vár császári parancsnoka volt. Az emberek nem szívesen emlékeztek arra, hogy Hentzi hogyan lövette a Várból a Duna pesti oldalát. A szobrot 1852-ben állították, de a kedélyek csak 1897-re csitultak el, amikor is a szobrot áthelyezték egy hadapródiskola udvarára.

Magyarország identitását az 1848–49-es forradalom és szabadságharc utáni évtizedekben a nemzeti törekvések, illetve a Habsburg Birodalom iránt érzett lojalitás határozta meg. Ezt a kettősséget tükrözték a reformkorban készült szobraink is. Kezdetben ezért elsősorban a korszak művészeiről születtek köztéri alkotások.
Egy érdekes példa: az 1848–49-es szabadságharc után Budapest lakossága ambivalens érzésekkel fogadta Hentzi tábornok emlékművét, aki 1849 májusában a budai Vár császári parancsnoka volt. Az emberek nem szívesen emlékeztek arra, hogy Hentzi hogyan lövette a Várból a Duna pesti oldalát. A szobrot 1852-ben állították, de a kedélyek csak 1897-re csitultak, amikor is a szobrot áthelyezték egy hadapródiskola udvarára.
A szabadságharc áldozatai közül először gróf Battyhány Lajosra emlékeztek. Az ország első alkotmányos miniszterelnökének éppen kivégzése színhelyén emeltek szobrot.
Ebben az időben Kossuth Lajosnak, a forradalom vezetőjének sem lehetett emléket állítani. Ferenc József a kormány tagjainak azt is megtiltotta, hogy elmenjenek Kossuth temetésére. Kossuth 1849 és 1894 között emigrációban élt, ebben az időszakban egy szobor sem „tükrözte jelenlétét” az országban. Halála után viszont tömegesen készültek Kossuth-szobrok. A Budapesti Negyed című folyóirat összesítése szerint 1912-ig hetvenkét Kossuth-emléket emeltek az országban, melyek többségét Horvay János alkotta.
Ebben a korszakban épült az Andrássy utat lezáró millenniumi emlékmű is. A szobor ikonológiailag tükrözte a századforduló magyar politikai vezetésének programját, ugyanis a honfoglalás korának hagyományait, a középkori keresztény feudális állam szemléletrendszerét, a nemzeti függetlenség értékét és a Habsburg Birodalom iránti lojalitást együttesen közvetítette.
1918-ban tönkretették Ferenc József szobrát, 1919-ben pedig a Habsburg-királyok szobrai is eltűntek a térről. 1920-ban ismét visszakerültek helyükre, igaz, Ferenc József „új ruházatot öltött”: huszárgenerális egyenruhája helyére a koronázási palást került.
1945-ben a Habsburgokat ábrázoló szobrokat Bocskai és Bethlen erdélyi fejedelmek, Rákóczi magyar fejedelem és Kossuth Lajos szobra váltotta fel. Budapesten összesen két császári hadvezér kapott emlékművet ebben az időszakban: Mária Terézia magyar generálisa, Hadik András, és a törökellenes háborúk vezetője, Savoyai Eugén.
Nemzeti identitásunk az 1896-os millenniumi kiállításon is erősen megmutatkozott. Alkotóink a dicső nemzeti múltat és a jelen sikereit kívánták tükrözni, ezért tudatosan keresték mind téma-, mind formaválasztékban a nemzet fontosságának kifejezési lehetőségeit.
Lechner Ödön építész például egyértelműen a „nemzeti stílus” megteremtésére törekedett. Épületeinek ornamentikus elemeit keleties, elsősorban iráni és indiai hatások ihlették, mert úgy gondolta, hogy ezeken a területeken található a magyar népművészet forrása. Egyik legismertebb és legsikeresebb alkotását, az 1896-ban felavatott Iparművészeti Múzeumot mindezek tekintetében egyik bírálója a „Cigánycsászár palotájának” nevezte.