Brit dosszié Irak háborús terveiről

Tony Blair brit miniszterelnök a londoni kabinet elé tárta a Szaddám Huszein háborús terveiről összeállított dossziét, és sikerült maga mögé állítania azokat a minisztertársait is, akik korábban nyíltan ellenezték, hogy Nagy-Britannia az Egyesült Államok oldalán, ha kell, a Biztonsági Tanács jóváhagyása nélkül is hadat viseljen az iraki diktátor ellen. Blair és Jack Straw külügyminiszter álláspontja nem teljesen egyértelmű, hiszen mindketten súlyt fektetnek az ENSZ beleegyezésére, bár hangoztatják, hogy a Szaddám Huszein elleni fegyveres megelőző fellépés könnyen elkerülhetetlenné válhat.

London. Tegnap az alsóház rendkívüli ülésre gyűlt össze az iraki beavatkozás megvitatására. Ez a vita eleve nem arra szolgált, hogy döntést hozzon az esetleges fegyveres beavatkozásról. A miniszterelnök pusztán azt akarta, hogy a honatyák kifejthessék véleményüket az eléjük tárt bizonyítékok alapján, ám az érdemi szavazás lehetősége nélkül. Az egyetlen olyan kérdés ugyanis, amelyben szavazni lehetett, az ülés végén az volt, hogy elnapolja-e vitáját a ház az új, novemberben megnyíló ülésszakig.
A brit kormányfő arra figyelmeztetett, hogy nem működik az iraki fegyverkezési program jelentette veszély feltartóztatásának politikája, Szaddám Huszein iraki elnök tömegpusztító fegyverkezési programja ma is aktív. Blair hangsúlyozta, hogy a dokumentumban összegyűjtött adatok bizonyítják, „az iraki vegyi-, biológiai- és atomfegyver -program nem az ENSZ-fegyverzetellenőrök 1998-as távozása előtti időszak maradványa”, hanem „egy aktív, szerteágazó és egyre növekvő” program. – A feltartóztatás politikája nem működik. Az iraki fegyverkezési program nem fejeződött be, folytatódik és terjeszkedik – jelentette ki Blair. A kormányfő részletesen ismertette a naprakész hírszerzési adatok alapján összeállított iraki dossziét, amely szerint Irak az elmúlt években Afrikából próbált meg jelentős mennyiségű uránt beszerezni, és más forrásokból nukleáris fegyver gyártására alkalmas technológiára szert tenni annak ellenére, hogy az országnak nincs polgári nukleáris programja. George Bush amerikai elnök elismeréssel szólt a brit kormány által tegnap közzétett, az iraki fegyverkezéssel foglalkozó összeállításról, illetve személyesen Tony Blair brit kormányfőről.
Nadzsi Szabri iraki külügyminiszter tegnap visszautasította a brit kormány által nyilvánosságra hozott bizonyítékokat az iraki tömegpusztító fegyverkezési programról, és hazudozással, pánikkeltéssel vádolta meg Tony Blair brit miniszterelnököt.
Jacques Chirac francia elnök a brit dosszié kapcsán csak annyit közölt, hogy neki nincsenek bizonyítékai az iraki tömegpusztító fegyverekről, csak „figyelmeztető jelzései”.

- Háttér -
Silány bizonyíték

Zord Gábor László
Noha épeszű embernek nem lehet kétsége afelől, hogy Irak, nevesül Szaddám Huszein rezsimje rosszban sántikál, sokan alighanem többet vártak attól a tegnap nyilvánosságra hozott dokumentumtól, amellyel a brit kormányzat mindezt alá kívánta támasztani. A Tony Blair miniszterelnök előszavával ellátott ötvenoldalas összegzés ugyanis mint szemináriumi dolgozat elfogadható, ám mint egy eljövendő háború megindoklása, már nem. A témával huzamosabb ideje foglalkozóknak elég végigolvasniuk, s levonhatják a megalázó következtetést: alighanem minden kellően érdeklődő, érettségivel felvértezett fiatalember – az internet alapján – összeállíthatott volna hasonló színvonalú kutatási anyagot az 1991 óta publikált dokumentumokból, illusztrálva azokat az Öbölháború előtt (!) készített felvételekkel – amint azt a brit „bizonyíték” készítői is tették.
Anélkül, hogy hosszasan boncolgatnánk az elénk tárt matériát, a dolgozat két pontját érdemes górcső alá venni. Az egyik, amikor Blair több bekezdésben magyarázza, hogy miért csak ennyit és miért csak így lehet nyilvánosságra hozni – „biztonsági okokból, a források megóvása” érdekében. Ami azonban nem lehet indok arra, hogy döntő erejű vizuális bizonyítékok ilyen mértékben hiányozzanak: mindössze kis felbontású, részleteket nélkülöző fotókkal szembesülhetünk a légi felderítéstől, vagy egy 1989–90 körüli nyílt kiállításon készült videóról reprodukált (!) képekkel a mumusként kezelt, Izraelt elérni képes, 650 kilométer hatótávolságú al-Huszein rakétákról, és folytathatnánk. Ismétlések, hivatkozások a vegyi fegyverek kurdok, illetve irániak elleni bevetésére a nyolcvanas években, ám semmi újdonság. „Uránium beszerzése Afrikából” – szól a végső érv, ám a dolgozat általános hozzáállásával megegyezően konkrétumok nélkül. A másik – egyébként a dolgozat egyetlen épkézláb megállapításaként felfogható – elem az, amikor Irak tömegpusztító fegyvereit regionális hatalmi pozíciójával köti össze. Hát igen – mondhatnánk – ez az eredménye, amikor egy diktátort totális gazdasági szankcióval sarokba szorítanak egy évtizedre: hatalmának védelme érdekében a hatékonyságra helyezi a hangsúlyt, márpedig ennek szinte kizárólagos útja a tömegpusztító fegyverek beszerzése és rendszeresítése. Mellesleg a hasonló fegyverektől nyüzsgő térségben miért éppen neki ne lenne?
Az, hogy Szaddám Huszeinnek ilyen eszközei vannak, tény, amelyet az eddig már megismert adatok és nem utolsósorban a logika is alátámaszt. A szomorú az, hogy a döntéshozók azt nem akarják megmagyarázni, hogy miért pont most érkezett el a leszámolás ideje, s ennek milyen szerepe van a regionális, illetve a globális sakkjátszmában.