Budakalász polgármestere, Kulin Sándor kétéves korától itteni – pontosabban Szent István-telepi – lakos. Igaz, némi megszakítással: hosszú évtizedeken át Nagykőrösnek volt orvosa, majd országgyűlési képviselője. A polgármesteri székbe két és fél éve, az időközi választásokon került, miután hivatali elődje – a képviselő-testület belső diszharmóniája miatt – lemondott tisztéről. A „megörökölt” grémiumban harmónia ugyan nem lett, hiszen ez nem is várható el – viszont személyeskedések nélküli, kulturált hangnem lett úrrá. Talán ennek a higgadt hozzáállásnak is tulajdonítható, hogy a lényeges kérdésekben sikerült kétharmados többséget kialakítani.
Márpedig a konszenzus többnyire eredményességgel jár együtt – Budakalász példája legalábbis ezt látszik bizonyítani. Az önkormányzati megbékélés óta a gazdálkodás stabilizálódott, ami egy másfél milliárdos költségvetéssel gazdálkodó település esetében roppant fontos. A szufficitet úgy sikerült elérni, hogy eközben gyarapodott a belterületbe vonható községi ingatlan vagyon: éppannyi területet vettek is, mint amennyit eladtak, de az árkülönbségből jelentős beruházásokat tudtak finanszírozni. Azt az örvendetes fejleményt pedig, hogy a 2001-es évet nullszaldónál jobb eredménynyel zárta a település, a köztisztviselők és a közalkalmazottak a saját zsebükön is érezhették: számukra félhavi rendkívüli prémiumot szavazott meg a testület.
Talán nem függetlenül attól, hogy a polgármester „civilben” orvos, Budakalász ritkán tapasztalható figyelmet fordít az egészségmegőrzésre, a testedzésre: a nemrég elfogadott sportkoncepció kimondja, hogy az összes bevétel öt százalékát a sportélet működtetésére kell fordítani. Ez annyit jelent, hogy nemcsak a két nagy sportegyesület részesül támogatásban, mint korábban, hanem a tömegsport is: az e célra szánt 23 millió forintra bárki pályázhat, a zökkenőmentes lebonyolítást sportreferens segíti. Hasonló a filozófiája az új oktatási koncepciónak is: eszközfejlesztésre, a pedagógusok megbecsülésére szán jelentős összegeket. Régóta megfogalmazódott az igény egy zeneiskola építésére is – jelenleg a közbeszerzési pályázatnál tartanak. A Széchenyi-tervet kihasználva, ám 90 milliót a saját költségvetésből hozzátéve tizenhét önkormányzati bérlakást adnak át mostanában a község négy pontján – ezekből hatot nyugdíjasgarzonnak építtettek. Elkészült az új ravatalozó a temetőben, s állami támogatással hozzáfognak a sportcsarnokhoz is az Omszk-parkban. Folytatják az útépítést, a pormentesítést, az új belterületeken a csatornázást, a közvilágítás korszerűsítését, az iskolabővítéseket.
Azt lehet tehát mondani: az élet minden területén alakul, gyarapodik Budakalász, ami annyi forráshiányos önkormányzati gazdálkodás után valóságos felüdülés. Jogos a kérdés: vajon miből?
A statisztika azt mutatja, hogy négy év alatt 350 százalékkal nőttek az iparűzésiadó-bevételek, s ez sok mindent megmagyaráz. Ezt a többletet pedig nem a kisvállalkozások, hanem főként a nagy cégek produkálták. Budapest egyik fontos kapujában szívesen megtelepednek a nagy áruházláncok – ám jelenlétük nem mindenkinek tetszik: a közelmúltban két helyi népszavazás is volt az ügyben, amelyek azonban érvénytelenül és eredménytelenül zárultak. Kulin Sándor szerint egy protestáló kisebbség kezdeményezései ezek, s ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy őt, aki nyíltan beruházáspárti, kétharmados többséggel választották meg. A polgármester úgy látja, hogy botorság volna elküldeni ezeket a cégeket, hiszen ha itt nem telepedhetnek meg, akkor továbbállnak Szentendre külterületére: ez esetben Budakalász kénytelen lesz ugyanazt a tranzitforgalom-növekedést eltűrni, miközben elesik az iparűzési bevételektől. Az áruházépítések így tovább folyhatnak, amennyiben a beruházó vállalja a Lupa-csomópont átépítésének költségeit. A rendezési tervet hamarosan elfogadhatja az önkormányzat, ugyanis a lakossági egyeztetés fázisán már túljutott.
Budakalász igyekszik megőrizni két karakteres településrészének – az ófalunak és Szent István-telepnek – a jellegét és hangulatát. A harmonikusabb településszerkezet kialakítása érdekében, intenzív rekreációs céllal megvették például az Omszki-tavat, hogy a parkkal közös kezelésben legyen. Jellemző viszont, hogy a tavat nem elsősorban a kalásziak, hanem a békásmegyeri panelrengeteg népe használja – a III. kerület azonban semmivel sem járul hozzá e szabadidős terület fenntartási költségeihez. A cél az, hogy legalább önfenntartó legyen, ne fizessen rá Budakalász. Ugyanilyen „átmenő forgalom” tapasztalható turisztikailag is a Nagy-Kevélyhez vezető útvonalon. Budakalász a főváros szomszédságában nemigen reménykedhet például szálláshelyek létesítésében, de a Duna–Ipoly kistérség keretei között azért keresi az idegenforgalmi fejlesztés lehetséges formáit.
Az Omszki-tó ugyanis korántsem az egyedüli állóvíz a 11-es főút mentén. Amint befejeződik a Duna felőli oldalon is az önkormányzati kavicsbányászat, aktuális lesz a terület turisztikai vagy egyéb célú hasznosításáról gondolkodni. Ezen a környéken lesz az M0-s körgyűrű épülő szakaszának észak-budai csomópontja is – az építkezést a kormányzati szándékok szerint talán már 2004-ben elkezdik. Budakalász azonban – főleg, ha a körgyűrű ebben a fázisban még nem jut el a 10-es főútig – elkerülő út nélkül nem egyezhet bele a csomópont létesítésébe, hiszen akkor az átmenő forgalmat még inkább a községre szabadítaná: ragaszkodik a belterületen kívül megépítendő, Pomázra vivő elkerülő úthoz.
Az önkormányzatnak rendkívül jó a kapcsolata a település intézményeivel. Ez talán szót sem érdemelne, de korántsem volt mindig így. Nívós faluházat hoztak létre, amely épületként is figyelemre méltó. Határozott törekvés mutatkozik a község szellemi aurájának kialakítására is, amelynek a hagyományápolás csupán az egyik eleme – igyekeznek bevonni a település mindennapjaiba a frissen betelepülőket is: ne csak lakóhelyük, de otthonuk is legyen Budakalász. Ennek érdekében az önkormányzat életre hívott egy informális testületet, a magisztrátust, ahová meganynyi, országos hírű budakalászi notabilitást hívott meg. A többtucatnyi magiszter a „polgári” hivatások képviselői mellett (mint például dr. Bodor Elek szívsebészprofesszor) találni művészeket (Hámori Ildikó, Kovács József), médiamunkásokat (Szinetár Miklós, Sváby András, Szirányi János), de még meteorológusokat is (Aigner Szilárd, Bóna Márta, Pártai Lúcia)…
Pilisszentiván már a 10-es főút „vonzáskörzetében” fekszik, de Budakalászhoz hasonlóan sikerült a lehető legtöbb hasznot húznia agglomerációs helyzetéből. (Azzal a különbséggel, hogy a nagykereskedelem megjelenésére nem számíthatott: Budakalász és Budaörs között nincs szükség újabb „kapura”.) A szentiváni sikerek egyik csiholójának sokan Pénzes Gábort tartják, aki tizennyolc éve áll a község élén, de szeretne még négy évet „ráhúzni”. Megérezve az idők szelét, már 1985-től létrehozták azt a vállalkozási övezetet, amely révén mára több mint ezer főt foglalkoztató cégek működnek a település határában, többek között egy magyar–belga vegyesvállalat is – az ide települt harminc cég pedig több tízmilliós adóbevételt hoz Pilisszentivánnak. Talán ennek is köszönhető az az infrastrukturális fejlődés, amelyen a község tizenkét év alatt keresztülment. Elkészült a gáz-, csatorna- és telefonhálózat, egy fél utca kivételével minden út aszfaltozott, több mint tízezer négyzetméter viacolor-járda épült. A bajor testvérközség, Marktleugast küldöttei úgy fogalmaztak: Pilisszentiván nemcsak Európában van, de fejlettségben már el is hagyta őket.
Ezt a virágzást pedig úgy sikerült elérni, hogy a lakossági adóterhek kialakításánál figyelembe vették a jövedelmi viszonyokat, s a helyi adópolitika kifejezetten vállalkozóbarátnak mondható: az 1,2 százalékos adószint alig haladja meg a minimális mértéket. A siker titkát a polgármester abban a tizenegy-tizenkét éve elfogadott, hosszú távú programban látja, amely a saját tartalékokra épített. Ügyeltek a minőségi megoldásokra: csak olyan önkormányzati ingatlanokat vontak belterületbe, amelyeket előbb teljesen közművesítettek. Az értékesítésből befolyt összegeket aztán egy az egyben visszaforgatták az út- és járdaépítésbe.
A község határában ilyen tábla fogadja az embert: Vigyázat, itt 701 gyerek szaladhat át az úton! Nem kerekítik a számot: itt egyetlen gyerek is fontos. Nemrég 23,5 millióból teljesen új, kétcsoportos óvodaépületet emeltek nekik úgy, hogy pályázat útján tízmilliót nyertek el a Pest megyei területfejlesztési alapból. Most épp a civil ház létesítésén fáradoznak, amely Pilisszentiván minden kulturális és közösségi tevékenységének otthont tudna nyújtani.
Pénzes Gábor az előrelátó gazdálkodás mellett azt is az eredményesség zálogának tartja, hogy a képviselők a képviseltek igényeihez alkalmazkodnak – ennek a viszonynak a működőképességét pedig az illusztrálja, hogy a tizenegy képviselőből nyolc-kilenc 1990 óta megszakítás nélkül élvezi a választók bizalmát. A polgármester szerint azokon a településeken, ahol az emberek gyakran lecserélik a vezetőket, ritkán tapasztalni a virágzás jeleit.
Mindez persze korántsem jelenti azt, hogy a falu élete problémamentes: az agglomerációs nyűgök olykor fojtogatóak tudnak lenni. A Pilisi-medence települési önkormányzati szövetségét alkotó tizenegy helység közös gondja az áldatlan közlekedési helyzet. Tizenkét éve lobbiznak a 10-es főút négysávossá tételéért – mindeddig hasztalan. Azonkívül megépítendőnek tartják a Pilisvörösvárt elkerülő utat is, amely Kesztölcnél csatlakozhatna be az Esztergom-Kertvárosig már megépített „egérútba”. A Mária Valéria híd a Szlovákiából érkezők nagy részét is erre terelte – ehhez elegendő rápillantani a személyautók rendszámára. Mostanában már Pesthidegkút felé is rendszeresen bedugul az út: az erre „menekülők” nem tudják többé tehermentesíteni a 10-es főút egész napos torlódását. A tervezett M0-s szakaszt Pilisszentivánon inkább reménykedve, mint aggodalommal várják: úgy vélik, inkább tehermentesíti a községet, mint hogy újabb forgalmat irányítana ide. Ebben közösek az érdekeik a hasonló cipőben járó Solymárral.
A közúti viszonyokkal szorosan összefügg a tömegközlekedés ellehetetlenülése. A polgármester szerint „gyalog lassan könnyebb lesz a 10-esen előrejutni, mint busszal”. Pomázra, Budakalászra egyáltalán nincs járat, az illetékes budaörsi rendőrkapitányságot csak Budapesten keresztül, félnapos kirándulással lehet megközelíteni. Helyi járat nem jár Pesthidegkút, csak Óbuda felé. A BKV- és Volán-járatok reggelente egyaránt csigatempóban. A piliscsabai Pázmány-egyetem kétezer hallgatójának ingázását nem képes megoldani a vasút: nemrég a rektor és az apácarend főnök asszonya meg is invitálta Aba Botondot, a BKV első emberét, illetve a kistérség képviselőit, hogy törjék a fejüket a megoldáson. Ami talán az volna, hogy meghosszabbítsák a kék buszok útvonalát – noha azok sem tudnának gyorsabban araszolni a sárgáknál…
Ugyancsak az agglomerációs hátrányok közé tartozik az egészségügyi ellátás mizériája. Pilisvörösvár ezt a gondot nem képes kezelni, s az állam feladata volna megoldást találni az akut állapot orvoslására. Miként belügyminisztériumi reszort volna a saját rendőrkapitányság létrehozása is: képtelenség, hogy a térség Budaörshöz tartozzék. A pilisvörösvári okmányiroda némiképp enyhített az utazási problémákon, de ez csak kozmetikázás: az itt elő emberek úgy érzik, nem sportszerű, hogy miközben az átlagot meghaladóan adóznak, másodosztályú állampolgárokként kezeljék őket.
Mert amúgy: aki itt él, nem szeretne máshová menni. Jó itt lakni. A kezelhetőség érdekében ellenálltak Pilisszentiván felduzzasztásának: miközben a környéken sok településen megduplázódott a lélekszám, itt tizennyolc év alatt 3600-ról mindössze 4100-ra emelkedett. A pilisszentivániak több mint fele ma is német nemzetiségűnek vallja magát, a sváb hagyományokat gondosan ápolják. A németes alaposság látszik is a község külalakján. A farsangi bált ugyanúgy megtartják, mint negyven éve, működik német ajkú iskola és óvoda, tánccsoport, kulturális közalapítvány, fúvószenekar, vegyes kórus. Tizenöt éve az első hivatalos engedélyt itt kapták meg testvérközségi kapcsolatok kialakítására. Az északbajorok szeretnek ide járni: az idén már a negyedik autóbusz érkezik. A tizenkét éve teremtett hagyomány, a Szent Iván-napi máglyagyújtás és a kivilágos-kivirradtig tartó mulatozás pedig idehaza is mind ismertebbé teszi Pilisszentivánt: ilyenkor ezrek vigadnak a lobogó tűz fényénél…
pápa
XIV. Leó pápa a fiataloknak üzent
