Elek nagyapó meséi

Benedek Elek, aki kedves gyermekújsága, a Cimbora olvasóitól az „Elek nagyapó” címet érdemelte ki, pesti honatya korában a mai Reáltanoda és Károlyi Mihály utca sarkán lakott. Pályája elején, 1887 és ’92 között kormánypárti képviselő volt. Újságírással foglalkozott, a Budapesti Hírlap, majd a Magyar Hírlap közölte Székely Huszár, illetve Kópé névvel jegyzett elbeszéléseit, tárcáit, kezdetben néhány, a budapesti polgári, sőt a csak hallomásból ismert nagypolgári világ inspirálta életképeit. Később egyre gyakrabban szülőfaluja, családja, gyermekei jelentek meg írásaiban, így például a Pósa Lajossal 1890–91-ben közösen szerkesztett Én Újságomban. Először a Magyar Hírlapban látott napvilágot folytatásokban az 1894-ben megjelent Testamentum és hat levél című könyve, melyre fia, az irodalomtörténész Benedek Marcell néhány főbb gondolatot idézve így emlékezik: „Ne félj, ne szégyelld szeretni a hazát! Ma a világpolgáriasság a divat, de te ne hódolj a divatnak. Inkább légy »vad magyar«, mint »szelíd hazafi«.” – Egész élete bizonyítja – kommentálta e sorokat Benedek Marcell –, hogy „vad magyarsága” sohasem jelentette más nemzetek kicsinylését vagy gyűlöletét, nem hirdetett „magyar uralmat”, „magyar fölényt”. Hazaszeretetének jellemző megnyilvánulása a népköltészet gyűjtése – első könyve pedig népmesegyűjtemény (Székely Tündérország, 1884). A magyar nép múltja és jelenje című kétkötetes nagy munkája széles tárgyismerettel, „népszeretettel és bátor őszinteséggel” megírt történelem és néprajz. A Történeti olvasmányokat Apponyi Albert felkérésére írta (a szabadelvű pártból kilépve Apponyi mérsékeltebb ellenzékéhez csatlakozott). A Nagy magyarok élete monográfia-sorozat a felnőtt olvasók számára. Mindezek mellett újságot is szerkesztett, 1884 és ’93 között az Ország-Világot, majd a Nemzeti Iskolát, a tanítók lapját, 1910-ig. Háza Kisbaconban eddigre már felépült, a nyarakat odahaza töltötte. 1894 és ’96 között lát napvilágot talán legismertebb, máig töretlen népszerűségnek örvendő műve, az ötkötetes Magyar mese és mondavilág. Ő maga legfontosabb művének az 1920-ban megjelent Édes anyaföldem! című önéletrajzi visszaemlékezését tartja. Legalább ennyire jelentős a Cimbora gyermekújság megindítása, már Kisbaconban, ahová a háborús események és Trianon után végleg letelepedett. Az újság és annak levelezési rovata az anyanyelvi oktatást helyettesíti, és a történelmi és kulturális hagyományok ápolása, fenntartása és továbbadása szolgálatában áll. Olvasói közt van többek között a gimnazista Dsida Jenő és Ignácz Rózsa is. Nagy önfeláldozással, anyagi és szellemi erőit nem kímélve szervezte az erdélyi irodalmi életet, de a kellő megértés és támogatás hiányzott. „Hős volt, igaz és bátor, ennek a földnek egyetlen szemünk előtti vértanúja, testvére a régieknek, akiket úgy szeretett, Apáczainak, Mikes Kelemennek, a keveseknek, az örökké élőknek” – búcsúztatta felfedezőjét és írói pályafutásának egyengetőjét 1929-ben Tamási Áron.