Fütty

A nemzetnek kevés közös hőse volt, tájékoztatta Medgyessy Péter, Magyarország átmeneti miniszterelnöke hallgatóságát minap a Kossuth téren. Nagyobb szamárságot régen hallottam. Közös hős? Az ki? Vagy mi?
A nemzet az egy. És oszthatatlan. Nincs kevés közös hős. Hőseink vannak: Zrínyik, Hunyadik, Petőfik. Valamennyi a miénk.
Amúgy ki is fütyülték a kormányfőt, szegényt – én már ugrottam is volna bele a közeli Dunába… Ezenközben egyébként egy másik magyar városban, Debrecenben Orbán Viktor beszélt az ottaniaknak, húszezren hallgatták. Medgyessy vérszegény beszédét néhány százan (ők is többnyire fütyültek, pfujoltak). Tessék osztani, szorozni…
Itt jegyzem meg, hogy a Vatikáni Rádió magyar adásában elhangzott, Görgey Gábor kulturális miniszter múlt heti római látogatásán avégett sajnálkozott, hogy ő még nem kapott Kossuth-díjat. Miközben nagy tisztelője vagyok a tábornok-hadvezér ősnek, Görgey Artúrnak, szánalmasnak és visszatetszőnek tartom a kései leszármazott szózatát. Vagyunk még néhányan, akik nem kaptunk Kossuth-díjat (talán nem érdemeltük meg). De visszatérve az alapgondolatra, a nemzet, az tényleg egy. Attól nemzet, hogy összetartozik. Hogy egy gyökér van alatta. Ha valaki beszédet mond, ráadásul miniszterelnök, figyeljen az ilyen részletekre is.
Nekem tetszett az orbáni mondat: „Amikor állhatatosságra volt szükség, akkor ott volt Széchenyi, amikor harcolni kellett, ott volt Kossuth, és amikor meg kellett békélni Európával, akkor ott volt Deák Ferenc.” Tanuljunk a történelemből. De arra is figyeljünk, ki akar tanítani minket.