Nem csinált belőle titkot a Medgyessy-bizottság előtt sem, hogy véleménye szerint a jelenlegi kormányfő egyértelműen ügynöki munkát végzett a Kádár-rendszer derekán. Nem lehet mégis valami igazság abban, amit védelmezői sugallnak, hogy Grósz Károly egykori helyettese mégis egyfajta „fehérgalléros ügynökként” tevékenykedett?
– A válaszom most is egyértelmű nem, nem létezett ilyen kiváltságos kategória. Ha lehet ilyet mondani, szakmai szempontból teljesen elképzelhetetlen, amit Medgyessy és csapata állít, s ezzel mindenki tisztában van, aki csak rövid ideig is kapcsolatba került a kommunista rendszer titkosszolgálataival.
– De hát a szigorúan titkos tiszti besorolás a laikus számára mintha azt jelentené, hogy nem csupán aprómunkára szerveztek be valakit.
– Hát éppen itt van a súlyos fogalomzavar, a legtöbben tökéletesen rosszul értelmezik az ügynök fogalmát. Komolyan mondom, engem mélyen felháborít az a szándékos ködösítés, amelynek eredményeképpen az egyszerű informátort ügynökként állítják be, míg a valódi ügynököket – akik minden esetben önként vállalták el feladatukat – valamiféle elegánsabb színben igyekeznek feltüntetni. Az, hogy ügynök-e vagy csupán zsarolt informátor-e valaki, nem csak elnevezés kérdése. Tíz-tizenkét éve folyik a társadalom félrevezetése, pedig az ügynök definíciója – mint ahogy a Dzserzsinszkij-iskolában tanultuk – igen egzakt: egy bizonyos célcsoportban meghatározott feladattal ellátott személy és akinek egyes személyekre vonatkozó felderítési munkákat kell végeznie, amiért pénzbeli juttatásban is részesül. Ezzel szemben az egyszerű informátor csupán elsődleges értesülésekkel látta el a titkosszolgálatokat, amelyekből azok is következtetést vonnak le, s operatív feladatokat határoznak el.
Az operatív tisztek jókat derültek
– Ön most éppen a szocialista kormányfő igazát támasztja alá, aki azzal védekezett, hogy csupán elemzéseket végzett szigorúan titkos tisztként.
– Csak nem képzeli, hogy gazdasági elemzések készítésére az állampárt szigorúan titkos tiszteket alkalmazott volna, amikor bármely gazdasági szakember bármikor köteles volt rendelkezésre állni? Higgye el, ezen – hogy erősebb szót ne használjak – igen jót derülhettek magukban azok az operatív tisztek is, akiket a jelenlegi kormányfő múltját vizsgáló bizottság meghallgatott. Egy ügynöknek, illetve szigorúan titkos tisztnek mindig konkrét személyekről, csoportokról kellett jelentést írnia, illetve elemzést készíteni, nem pedig „éteri magaslatokban lebegnie”, s makrogazdasági folyamatokat vizsgálnia.
– A bizottság előtt szóba került egy 1969-es belügyminisztériumi parancs is, amely többek közt a titkosszolgálati munkáról is rendelkezett. Nem lehet, hogy ez már elévült, mire Medgyessy titkosszolgává szegődött a hetvenes évek vége felé?
– Nem, nem lehet. Senki ne legyen olyan naiv, hogy a demokratikusan működő állambiztonsági szolgálatok gyakorlatát visszavetítse a Kádár-rezsim idejére. Mondhat Medgyessy amit akar, ő azt vállalta önként, hogy az imperialisták fellazítási próbálkozásainak felderítésére, a politikai ellenség kiküszöbölésére vállalkozik. Az 1969-es parancs feladatmeghatározásában is szerepel, hogy meg kell akadályoznia az imperialisták ismeretgyűjtését, fel kell lépnie bizonyos ellenséges személyek behatolásával szemben. Mindehhez fedőmunkahelyet és fedőokmányokat kapott.
– Ő azt mondja, hogy új munkahelyét, a Pénzügyminisztériumot az ország érdekeinek védelmezésére, a KGB elleni fellépésre is felhasználta.
– Kérem, hadd ne kelljen kommentálnom ezt a sületlenséget. Ha valaki ilyesmivel próbálkozott volna, egy perc alatt szétzúzzák az egzisztenciáját. Tekintettel arra, hogy mi nem Magyarország, hanem a Szovjetunió érdekeit védelmeztük, a KGB minket is szigorúan ellenőrzött olyan csatornákon keresztül, amikről csak fogalmaink lehettek.
– Szavai szerint viszont a Nemzetközi Valutaalaphoz való csatlakozásunkban tevékenyen közreműködött a jelenlegi kormányfő.
– Nem vagyok gazdasági szakember, ám annyit tudok jeles közgazdász professzoroktól, hogy az IMF-et igen csúnyán becsapták az ország pénzügyi helyzetét illetően, ezzel elősegítve a kamatokkal együtt több mint 30 milliárd dolláros tartozás felhalmozását, amit ma is nyögünk. Ha tehát igaz lenne az állítása, nem kéne ezért glóriát fonni a feje köré. Ám, ha az ő fedőmunkahelye akkor már a költségvetési osztály vezetése volt, nem tudom, milyen szerepe lehetett mindebben.
Egy-másfél évig tartott valakinek a beszervezése
– Ha már a fedőmunkahelynél tartunk: mennyire volt követelmény, hogy az szt-tiszt jártas legyen a fedőfoglalkozásában is? Feltűnő ugyanis, hogy Medgyessy pénzügyminisztériumi munkájáról nemigen látnak napvilágot konkrét munkák, dokumentumok.
– Lehet, hogy meglepő, amit mondok, de egyáltalán nem volt kritérium az elmélyült szakmai jártasság. Nem tudom egyébként, hogy Medgyessy Péter milyen pénzügyi szakember, ám az tény, hogy igen sokszor olyan operatív tiszteket helyeztek ki főként államigazgatási, minisztériumi területre, akiket – bár párthű emberekként tartottak számon – tehetség híján nemigen tudtak a Belügyminisztériumban belső munkára használni. Ez az eljárás persze az ország gazdasága számára a jól ismert katasztrofális következményekkel járt, mivel szakmailag felkészületlen emberek kerültek irányító pozícióba. Maga a módszer azonban a titkosszolgálatok szempontjából logikus volt. A kihelyezett szt-tisztek feladata ugyanis az volt, amit a beszélgetés elején már vázoltunk, vagyis az imperialista betolakodók elleni komplex elhárító munka.
– Mit jelentett ez a komplexitás, összetettség?
– Ha például idejött egy francia delegáció, az érintett szt-tisztnek nem csak az volt a feladata, hogy kiszűrje azokat, akiket ellenséges, fellazító tevékenység céljából küldtek az országba. Meg kellett figyelnie azt is, hogy a külföldi szakemberek a magyar delegáció mely tagjaival kerülnek szorosabb kapcsolatba. Ha úgy tűnt, hogy kialakult egy baráti nexus, további megfontolás tárgya volt, hogy megpróbálja-e a magyar szakembert rábírni az információszerzésre, amiben a módszerek széles tárháza állt a rendelkezésére, a rábeszéléstől a zsarolásig. Természetesen ehhez meg kellett szereznie a megfelelő adatokat a magyar szakemberről is, s ehhez nem csupán az informátorok, hanem a személyzeti osztályvezetők is segítséget nyújthattak.
– És ha valaki esetleg megtagadta az együttműködést?
– Ez elképzelhetetlen volt, hiszen a legtöbb helyen bizalmi emberek voltak a személyzetisek. A velük való kooperációra mondok egy jellemző példát. A személyzeti osztályvezető kérésünkre környezettanulmányt, jellemzést kért egy-egy dolgozótól másvalakikre vonatkozólag. Az illető nem is tudta, hogy ez az iromány esetleg nálunk fog landolni. Mi természetesen hozzátettük a személyi anyagához, s ellenőriztük más oldalról is az általa leírtak igazságtartalmát. A delikvens tudta nélkül ez lehetett a beszervezési folyamat első állomása.
– S ha ez a kiszemelt informátor megtagadta az együttműködést, amikor megtudta, mire megy ki a játék?
– Erre kellett az szt-tisztek szakértelme. Amikor ugyanis az illető előtt már feltártuk a céljainkat, már róla is minden rendelkezésre álló adat a birtokunkban volt. Másrészt maga a beszervezési folyamat igen hosszú időt vett igénybe, lépésről lépésre haladva egy-másfél évig is eltartott. Erre az óvatosságra éppen azért volt szükség, hogy addig, amíg konkréttá nem válik a megkeresés, a kiszemelt ne sejtsen semmit. Nem kockáztathatta ugyanis egy szt-tiszt, hogy tevékenysége napvilágra kerüljön.
– Ön szerint ilyen munkát végzett Medgyessy Péter is?
– Nem állítom, hogy konkrétan ezt tette, ám ez is volt egy szt-tiszt feladata. Mondhattam volna azonban más példákat is, hiszen a titkosszolgálati módszerek szinte végtelen sora állt rendelkezésre. Ott voltunk a munkahelyeken és nem lehetett nélkülünk semmilyen előmenetel. Egy vállalatvezető köteles volt a beleegyezésünket kérni minden előléptetéshez az osztályvezetői pozíciótól felfelé, s elég volt egy nyugati rokon vagy egy történelmi, ipszilonos név, netán reakciós családi kapcsolatok, hogy az illetőnek el legyen vágva a karrierje.
– Az ön által elmondottak meglehetősen harmonizálnak azzal az 1976-os dokumentummal, ami Medgyessy Péter aláírással jelentést tartalmaz a Pénzügyminisztérium és a fennhatósága alá tartozó szervek, vállalatok megbízhatósági mutatóiról. Ennek valódiságát Medgyessy Péterék kétségbe vonják. Ön szakmai szempontból hogyan vélekedik róla?
– Természetesen nem tudhatom, hogy a dokumentum való-di-e, vagy sem, s valóban Medgyessy Péter írta-e. Azt azonban nem értem – amit egyesek állítanak –, hogy mi lehet a gond az inkriminált jelentés formai követelményeivel. Ezeknek a kifogásoknak tudniillik semmi közük nincs a valósághoz. Rendelkezik mindazon kellékekkel az irat, amely azt mutatja, hogy egy beszervezés alatt álló személytől származhat. A gyakorlatban ugyanis éppen ilyen módszerekhez folyamodott, pontosan ilyen jelentéseket kért informátoroktól a pártállami titkosszolgálat. Válaszom tehát az, hogy ez a dokumentum tökéletes szakmai előképe lehetett egy későbbi szt-tisztnek. Az is igen elgondolkodtató, hogy a sajtóban megjelent dokumentumokon szereplő Medgyessy-szignók feltűnő azonosságot mutatnak. Egyébként ismeretes, éppen az önök lapja adta közre, hogy Medgyessyt saját tartótisztjei úgy jellemezték, hogy „állambiztonsági munkájának szintje folyamatosan javult”, s azt is hozzátették, „jelentései állambiztonsági szempontból megalapozottak, pozitívak voltak”. Mindez tehát feloldhatatlan ellentétben áll a mostani kormányfő azon kijelentésével, hogy soha semmilyen jelentést sem adott.
– Az MSZP vezető szerepe miként valósult meg a mindennapok titkosszolgálati gyakorlatában? Medgyessy ugyanis, mint tudjuk, az MSZMP Központi Bizottságának és Politikai Bizottságának is tagja lett. A minisztériumi ranglétrán is liftszerűen emelkedett, s meg sem állt a miniszteri, illetve miniszterelnök-helyettesi bársonyszékig.
A szovjet elhárítás leányvállalatai voltak
– Még ha erről ma egyesek igyekeznek is elfeledkezni, maga a megrendelő mindig is az MSZMP felső vezetése volt. Ha pontosak akarunk lenni, még ez is kiigazításra szorul, hiszen a szovjet elhárítás egyik leányvállalataként működtek a kommunista rendszer állambiztonsági szervei. Úgy gondolom tehát, hogy ha már a múlt feltárása szóba került, elsősorban a Politikai Bizottság tagjait kellene töviről hegyire kikérdezni a Mécs-féle bizottságnak, enélkül az egész csak utólagos kozmetikázása az egész szomorú történetnek. Márpedig Medgyessy Péter ennek a felső vezetői körnek is a tagja volt, ezért különösen súlyos az őszintétlensége. Természetesen nem azt állítom, hogy például miniszterelnök-helyettesként ő adott ki konkrét parancsot a nyolcvanas évek végén a demokratikus ellenzék, így Orbán Viktor megverésére is, ám a politikai döntést ők hozták meg minden esetben. Biztosan nem mondta meg, hogy kit verjenek meg és gyűjtsenek be, arra viszont ő és vezető elvtársai adták ki az utasítást, hogy a tüntetéseket meg kell akadályozni.
– Önt mi indította arra, hogy volt III/II-es operatív tisztként vállalja a múltját?
– Azért döntöttem a megszólalás mellett, mert az embernek mindig be kell látnia, ha komoly hibát követett el. Én az 1970-es években éppen azért hagytam ott a szolgálatot, mert egyértelművé vált számomra, hogy nem az országot, hanem egy rossz, hazug rendszert és annak is a haszonleső felső vezetését szolgálom. Ha én belátom, hogy súlyosan hibáztam, úgy gondolom, az ország miniszterelnökének is most már végre őszintén le kellene vonnia a konzekvenciákat. Ezzel tartozik nem csupán saját választóinak – akik nem tudtak múltjának erről a meghatározó vonatkozásáról –, de az egész magyar társadalomnak is. Ez az őszintétlenség – ha bevallják, ha nem – igenis zavarja az állampolgárok nagy részét. Ezért arra kérem a miniszterelnök urat, hogy legyen őszinte hozzánk, hiszen így annyival lenne több a szemünkben, mint amennyivel most kevesebb.
Ahmat Groznij
Csercseszov és Máté Csaba újra összeállt, az FTC után Oroszországban!
