Táplálja a veszélyérzetet, hogy Európában az iszlám térségből származó emberek munkát találnak. Közép-Európa keleti részén kiváltképpen a törökök és a szovjet uralom alól felszabadult iszlám államokból érkezettek, a földrész nyugati részén pedig a nagyszámú algériai és marokkói okoz nyugtalanságot. Ezért szinte elkerülhetetlen, hogy egyes demagógok, mint Le Pen Franciaországban, politikai tőkét kovácsoljanak a problémából.
Az ilyen új elemek megjelenésével feszültséggócok keletkeztek. Veszélyforrásnak érzik az emberek Közép-Európában mindenekelőtt a törökök jelenlétét, akiknek tömeges megjelenésétől például Berlin Kreuzberg nevű kerületében reszketnek, a Rajna-vidéken pedig még a mecseteket is fenyegetőnek érzik. Ha azonban az egyes embereket vesszük, azt láthatjuk, épp a törökökre mondják, hogy jól beilleszkednek társadalmunkba. Nem arról van szó, hogy valaki ugyanúgy kívánná Törökország európai uniós felvételét, mint Lengyelországét, hanem arról, hogy a törökök semmiképp sem jelentenek fenyegetést. A legjobb példa erre, hogy Németországban ma minden nagy párt indít török jelölteket a helyhatósági választásokon, akik rendszerint nagyon jól beválnak. Ezt már korábban is tapasztalták Európában, különösen a bosznia-hercegovinai mozlimok esetében lehetett megfigyelni, akik jól integrálódtak Közép-Európában, valamint Nyugaton, ezért már a régi Ausztriában nagy elismerésnek örvendtek.
Ám e megfontolások ellenére továbbra is fennáll az iszlámtól és annak népeitől való félelem. Itt számokat szoktak említeni, anélkül hogy belegondolnának, hogy a mozlimok által lakott területek milyen messze fekszenek Európától. Azt ugyanis senki sem gondolhatja, hogy Indonézia fenyegetést jelentene földrészünk számára.
Különös módon hiányzik a realista átgondolás. Ha a muzulmán népektől való félelem legalább félig jogos lenne, akkor teljesen másképp nézne ki a világ, mint jelenleg. Nem szabad szem elől téveszteni azt sem, hogy számos olyan erő van Nyugaton, amely ma a keleti, tehát az iszlám térséget fenyegeti. Ezt láthatjuk abban a rettenetes, pusztító háborúban, amelyet Oroszország visel a saját csecsen lakossága ellen. Az afganisztáni események is azt mutatják, hogy meg kellene vizsgálni végre, hogyan is néz ki ez az állítólagos iszlám veszély.
Tisztába kellene jönni azzal, hogy az iszlám földrajzilag óriási területen elterjedt vallás, és kőolajkincsének a felfedezése egyes országoknak – köztük Iraknak, Szaúd-Arábiának, az Egyesült Arab Emírségeknek, de még Algériának – is óriási hatalmat adott. Ha azonban a valóságos erőt nézzük, amely ezen kőolaj-kitermelő országok mögött áll, akkor másfajta kép rajzolódik ki.
Ha az iszlám tényleg agresszív világnézet lenne, és hatalma valós fenyegetést jelentene, akkor minden bizonnyal latba vetné ezt a hatalmat Oroszország csecsenek elleni népirtó politikájának megfékezéséért. Igaz, a csecsenek valóban kaptak némi anyagi segítséget, azonban tisztában kell lennünk azzal, hogy pénzzel nem lehet lőni, egy háborúban többet számítanak a fegyverszállítások, mint a pénz átutalása. Továbbá a különféle arab és türkmén államok esetében is meg lehet állapítani, hogy már régóta nem jelentenek olyan politikai erőt, mint amilyet igazából képviselniük kellene. Egymással ellenséges viszonyban vannak, még nem tudtak integrálódni, és a rájuk nézve fenyegető eseményekre a legkülönbözőbb formában és szinteken reagálnak.
Sokan panaszkodnak joggal amiatt, hogy hiányzik az Európai Unió külpolitikája. Ha azonban az iszlám világot vesszük szemügyre, akkor Európát erősen egységes földrésznek látjuk a próféták országaihoz képest, amelyek csak nagyon kevés szolidaritást mutatnak. Az India és Pakisztán közötti konfliktus a szemünk előtt jutott el oda, hogy Pakisztánt a döntő órában gyakorlatilag egyedül hagyták. Ha valóban létezne egy politikai és hatalmi egység az iszlám világban, akkor a muzulmán országok bizonyára Pakisztán segítségére siettek volna, és India ellen avatkoztak volna be. Ha azonban tárgyilagosan nézzük az eseményeket, akkor láthatjuk, hogy India ma lényegesen erősebb és befolyásosabb annál, mint amiről Pakisztán egyáltalán álmodni mer. E példát folytathatjuk: éppúgy érvényes Kína iszlám részeire, mint az indonéz helyzetre, valamint a különféle szibériai népekre. Ha valóban létezne egy iszlám világhatalom és a muzulmán népek közötti politikai szolidaritás, akkor a legtöbb közel-keleti esemény elképzelhetetlen lenne.
Ezért politikai bölcsességről tennénk tanúbizonyságot, ha nem hagynánk magunkat a nem létező ördögtől fenyegetni, hanem végre leszögeznénk, hogy bár a muzulmán népek nagy gazdasági hatalmat jelentenek a világban, de a politikai befolyásuk jóval elmarad lehetőségeiktől. Az is nagyon valószínű, hogy helyzetükben ilyen szempontból aligha várható javulás.
Ehhez jön még az az iszlámról kialakított torz kép, amelyhez a történelmi propaganda révén túlságosan hozzászoktunk. Ez mindenekelőtt a közel-keleti helyzetre igaz. Ha a Korán-féle mennyország valóban olyan nagy veszélyt jelentene, mint amilyenről sokan beszélnek, akkor Palesztina ma biztosan másképp nézne ki, mint amilyen a valóságban. Egyébként történelmi megalapozottsággal azt is feltételezhetjük, hogy ha tovább marad fenn a Török Birodalom, akkor a Közel-Keleten elképzelhető lett volna egy, a zsidók és az arabok számára egyaránt elfogadható megoldás, ahogyan ezt ma Törökországban a szefárd szerepe bizonyítja.
Eszmefuttatásunkat azzal zárhatjuk, hogy a túl sok demagóg jelszó és a nem létező ördögök politikai okokból történő megidézése káros hatással van a népek közötti békére. Ez a megállapítás nemcsak Európára, hanem az Egyesült Államokra is érvényes. Ezért Washingtonban is szükség lenne a helyzet realista átgondolására. A félelem mindig rossz tanácsadó. A tények tárgyilagos elemzése a reálpolitika és azzal együtt a siker előfeltétele.
(Fordította: Lipthay Erzsébet)
pápa
XIV. Leó pápa a fiataloknak üzent
