Ötmilliós kolonc

Törvény az, amit megtartanak, érvényesítenek. Amennyiben ez nem így történik, csak egy jogi elvárásoknak megfelelő szándéknyilatkozatról beszélhetünk. A tavaly júniusban, több mint kilencvenszázalékos parlamenti támogatással elfogadott státustörvény az utóbbi néhány hónapban írott malaszttá degradálódott. A magyarigazolványok kiadása lelassult, s a határon túliak számára sok esetben létfontosságú oktatási-nevelési támogatások kifizetése gyakorlatilag leállt. Markó Béla egyértelműen fogalmazott a kialakult helyzetről: összeomolhat a kedvezménytörvény, ha a jogszabályhoz kapcsolódó oktatási támogatásra nem jut pénz. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke – akit nehezen lehet az előző kormány iránti elfogultsággal vádolni – nyomatékosan kiemelte, hogy a pályázati úton elnyerhető nevelési-oktatási támogatásnak nem szabad megtorpannia. Márpedig jelen pillanatban megtorpant, mit több, leállt.
A miértre a Medgyessy-kabinet természetesen külső okokkal, lehetőleg az előző kormánynyal összefüggésbe hozható történésekkel próbált válaszolni, egyébként érezhető bátortalansággal. Gyorsan célkeresztbe került az Illyés Közalapítvány kuratóriuma. Olyan embereket vádoltak meg majdhogynem lopással, akik a határon túliak körében hosszú évek óta nagy tekintélynek örvendenek. A kormányoldalon pénzhiányra hivatkoznak, s ennek kapcsán az Orbán-kabinet 2002. január 25-én háromhavi feladat ellátására az Illyés Közalapítványnak átutalt 1,2 milliárd forintos összeg részleges hiányát emlegetik. Figyelmük nyilván nem véletlenül siklik el az április 26-i kormányhatározat fölött, amelynek értelmében az előző kabinet felhatalmazta az Illyés Közalapítványt, hogy az 1,2 milliárd forintos keretből fizesse ki a kedvezménytörvényben foglalt egyéb, a határon túli magyarokat közvetlenül érintő támogatásokat is, így például a határon túli lebonyolító szervezet működéséhez szükséges összeget, a határon túli magyar szervezeteket és a sajtót illető összeget. A közalapítvány igazgatója a Krónika című erdélyi napilapnak nyilatkozva példaként említette: ebből az összegből valósult meg az az optikai kábeles összeköttetés, amely lehetővé teszi, hogy Székelyudvarhelyről, Marosvásárhelyről és Kolozsvárról televíziós tudósításokat küldjenek Budapestre.
A pénzhiányra való hivatkozás előtérbe helyezésekor fontos megismételni: az év első három hónapjára kiutalt összegről folyik a vita. Március végéig az előző kormány részéről még zökkenőmentesen megtörtént a pénz átutalása, s azt a törvény betűjét megtartva a határon túliak támogatására használták fel. A kormányváltás óta azonban az Illyés Közalapítvány nem részesül költségvetési támogatásban. És itt érkezünk el a probléma lényegéhez. Számítások szerint a támogatások fedezetéül összesen valamivel több mint négymilliárd forintot igényeltek az érintett miniszteri tárcák, de döntés nem született az ügyben. Azaz újabb pénzek nincsenek a határon túliak támogatására. Holott éppen azokról az oktatási-nevelési támogatásokról lenne szó, amelyek elsősorban a szülőföldön való megmaradás esélyeit erősíthetik. Azokat a megmaradási esélyeket, amelyek megteremtését Medgyessy Péter a Magyar Állandó Értekezlet legutóbbi tanácskozásán tartott előadásában kulcsmotívumként használt a kormány határon túliakat érintő politikáját illetően.
Ezzel párhuzamosan nem szűnik az Illyés Közalapítvány kuratóriumának gyanúba keverése, megvádolása a kormányzat részéről. Az alaptalan vádaskodások ellen egyébként az a Pomogáts Béla is felemelte a szavát, aki az utóbbi esztendőkben kuratóriumi tagként vett részt az alapítvány tevékenyéségben, a kormányváltás után pedig a kuratórium elnöki posztjának várományosaként emlegetik. Olybá tűnik, mintha a kormányzat az egész Illyés Közalapítvánnyal lenne harcban, s ha tehetné (a határon túli szervezetek nyomása miatt nem teheti) legszívesebben egy aláírással megszüntetné tevékenységét, amely nem más számára, mint púp a háton.
Ugyancsak légüres térben mozog a kormányváltás óta a Határon Túli Magyarok Hivatala (HTMH). A HTMH-ban ez idáig nem voltak tömeges elbocsájtások, személycserék. Az elnöki posztra is – Bálint-Pataki József személyében – olyan szakértő került, aki hosszú évek óta a hivatalban dolgozik, annak működését jól ismeri. Már-már ideális állapotokról beszélhetnénk a minisztériumokat érintő egész pályás letámadásból kiindulva, csakhogy néhány hónap alatt kiderült: a kormányzat látványosan mellőzi a HTMH-t minden egyes, a határon túliakat is érintő döntéshozatalnál. S míg a közvéleménynek azt sulykolják, hogy Medgyessy Péter „szívügyének” tekinti a szomszédos országokban élő magyarok sorsát, addig ez a kérdés lassan kizárólag a környező országokkal folytatott kétoldalú tárgyalások részeként jelenik meg. Sok jót már akkor sem ígért a szocialista–szabad demokrata koalíció „nemzetpolitikája”, amikor kiderült, Tabajdi Csaba, az MSZP egyetlen hiteles kisebbségügyi szakértője semmilyen szerepet, beleszólási lehetőséget nem kap a határon túliak ügyeit érintő kérdésekbe. A státustörvény módosításáról szóló kétoldalú egyeztetéseken a HTMH-t részben vagy teljes egészében mellőzik. Míg Szlovákiával Bársony András külügyi államtitkár egyeztet, addig a román féllel Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára tárgyal. A kedvezménytörvény módosításával kapcsolatosan egyébként a mai napig egyetlen konkrétumot sem lehet tudni, holott az ígéretek szerint legkésőbb decemberig meg kell változtatni a jogszabályt. S ha már az előbbiekben az oktatási támogatás leállásáról írtunk, nem árt megjegyezni, hogy éppen ezzel a támogatással szemben fogalmazódik meg a leghangsúlyosabb kifogás Bukarest és Pozsony részéről.
Egyre inkább nyilvánvalóvá válik: a baloldali kormányzat koloncként tartja számon a határon túli magyarságot, s minden olyan hazai szervezetet, amely a szomszédos országokban élő magyarok ügyeivel foglalkozik, különösképpen azt a státustörvényt, amelyet bár az MSZP-frakció révén megszavazott, de sosem tudott őszintén magáénak is tekinteni.