Péró veszedelme

Péró – Szegedinác Jovanovics Péter – nagyapja még Rákóczi Zsigmond fejedelem idejében telepedett le 160 katonával Arad környékére. Ő maga 1655 körül született Pécskán, s a XVIII. század első évtizedeire a Maros menti rácok kapitánya lett. Történelmünk némiképp ellentmondásos alakja. 1735-ben a békésszentandrási parasztfelkelés élére állt, bár mint katonaembernek látnia kellett, hogy az elszigetelt, céljaiban tisztázatlan mozgalom a csekély haderővel eleve bukásra ítélt volt.
A szentandrási uradalmat Tolnay István megyei ügyész bérelte, kegyetlenségéről hírhedt ember, jobbágyai 1725-ben a megyénél panaszolták el bánásmódját, s mivel az nem változott semmit sem, 1734-ben magtárát kétszer is felgyújtották. Egy évvel később a környező falvakkal (Békés, Karcag, Öcsöd, Sarkad, Doboz, Vésztő) együtt – Szegedinác Péróval szövetséget kötve – indultak harcba uraikkal érdekeikért. Egy felhívásuk kezdő sora szinte összefoglalja törekvéseiket: „…mi is igaz kurucok vagyunk, azért minden félelmet félretett az özvegyekért, árvákért s nemes vállalásunkért most szolgáljunk!” A magukat Rákóczi híveinek valló s hűségére esküt tevő felkelők 1735. április 27-én gyülekeztek utoljára Békésszentandráson, hogy néhány nap múlva meginduljanak Gyula, illetve Arad várának bevételére. Majdnem tragikomikus, hogy a „nagyságos fejedelem”, akit visszahívnának Rodostóból, „kevéssel azelőtt nagypénteken, április 8-án elvétetett e mulandó világból” – ahogy Békéscsaba történetének leírásában erről szó esik. A csabaiak úgy tudják: „a rácok vallási szabadságukban megsértve” lázadtak fel, ezért evangélikus hívő nem csatlakozott a soraikhoz. A felkelés alig 13 napig tartott. Klósz Mátyás alispán maga köré gyűjtötte a megyei hajdúkat, a környékbeli uradalmak fegyverforgató embereit, sőt, mint a kancellárhoz írt jelentéséből kitűnik: „…az aradi rácság eljövén, kérésemre ment 8-ik Maji étszaka azon kóborlók ellen…” Másnap, május 9-én Erdőhegy Körös menti településnél Pérót s a lázadókat meg is verték, több mint ötszáz embert megöltek, a foglyokat pedig Budára szállították.
A Rebillisek éneke (ismeretlen szerző műve) megemlékezik róluk: „Ott számos időket rabságban töltöttek / Százhatvankilencen vasokat viseltek / Kit budai várban alá s fel kísértek / a muskatirosok keményen őríztek / A Csonka-toronyban volt helyem több rabokkal / mely körülvétetett erős kőfalakkal / melyben minden napon ültem nagy bánattal / Várván szabadulást erős óhajtással.” Ő még úgy-ahogy jól is járt, ám „Pérót hirtelen megfogják / Budai hóhérok kezébe ajánlják” – s e kegyetlen sorsra jutott még Sebestyén János, Pásztor András és Szilasy István mint felségsértők és pártütők, akiket vezérükkel együtt kerékbe törtek és felnégyeltek a budai Szent György téren. A győztes seregek vezetőit (ezt szintén a Békéscsaba történetére vonatkozó feljegyzésekből tudjuk) a király, III. Károly arany nyaklánccal jutalmazta.
Thaly Kálmán szerint a „Péró veszedelmét”(elvesztét) is névtelen szerző, Tokody Márton kuruc kapitány írta. Szegedinác Péró történetét Jókai többször is feldolgozta, először A magyar nemzet története regényes rajzokban című munkájában, majd színdarabban is feldolgozta az eseményeket. 1891-ben mutatta be a Nemzeti Színház Az aradi hős nők című darabját, melynek első változatában kibékíti az ellenfeleket, s csak később veti alá magát a történeti hűség követelményeinek.