Két évvel ezelőtt sétált végig Ariel Saron azon a lejtős úton, amely a jeruzsálemi Templomhegyre vezet. Itt található az al-Aksza mecset, az iszlám világ harmadik legszentebb helye. Itt szokott egy szélsőséges zsidó csoport provokatívan „alapkőletételt” szervezni, mégpedig a zsidó hitvilágban oly fontos Harmadik Templom alapkövét. Látható, hogy a két vallás milyen fontosságot tulajdonít a kis dombnak. Saron jó előre kitervelt sétája pedig fejezetet nyitott a palesztin–izraeli konfliktusban: kitört a második intifáda.
Az akkor még hatalmon kívül levő „Buldózer” Saron ügyesen lovagolta meg a várható reakciókat. A palesztinok először kövekkel dobálták meg a katonákat. Később elkezdődtek az öngyilkos merényletek, s egyre több izraeli vélte úgy, Izrael legnagyobb élő katonai hőse, Ehud Barak miniszterelnök képtelen helyes irányba terelni az országot. Számukra érthetetlen volt a Camp Davidben bemutatott autonómiatervezet, s az izraeli sajtóban megkezdődött Barak démonizálása, hazaárulónak, arabbarátnak nevezték. A világ egyetlen országában, ahol a nép közvetlenül választja a miniszterelnököt, Ariel Saron szinte elsöpörte a munkapárti politikust. A „libanoni mészáros” politikája egyértelműen az erőszakról szól azóta is. „Zéró toleranciát” hirdetve az izraeli katonák folyamatosan támadták a palesztinokat, kezdve a célzott likvidálásokkal – amikor az állam mindenféle vizsgálat és tárgyalás nélkül megöl bizonyos személyeket –, egészen a kollektív büntetésig. Ebben az esetben a merényletek kivitelezőinek családtagjait deportálják a megszállt területeken belül, házaikat pedig a földig rombolják. A Buldózer tevékenységét az egész világ elítélte, mégis folytatódtak s máig is folynak ezek a cselekmények.
Az ENSZ és az Egyesült Államok is tiltakozott Izrael folyamatos agressziója miatt. Több politikus kijelentette, erőszakkal nem lehet megoldani a fél évszázadra visszanyúló problémát. Az erőszak újabb erőszakot szül, s a végsőkig elkeseredett palesztinok körében is egyre népszerűbbek lettek a szélsőséges szervezetek. A Hamász, az Iszlám Dzsihád, az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai, a Népi Front Palesztina Felszabadításáért, s még hosszan lehetne sorolni azokat a szervezeteket, amelyek az állandó terror eszközével akarják ügyüket sikerre vinni. Félelmet keltenek az izraeliekben, akik nem tudják, hol fog bomba robbanni, mikor repül levegőbe egy autóbusz.
Az állandó fenyegetés és fenyegetettség ellenére a tűzszünet egyik legfőbb gátja, a zsidótelepek építése tovább folyik a megszállt területeken. Az intifáda második évfordulójának előestéjén izraeli telepesek újságjukban hirdették: győztünk! A telepek erősebbek, mint valaha, lelkesek, a palesztinok pedig egyre elkeseredettebbek. Úgy vélik, kifulladóban van az össznépi felkelés Izrael ellen, s technológiai, anyagi, valamint erőbeli fölényük a kezükbe adta a győzelmet. Ám koránt sincs így, mivel az 1987 és 1993 közötti időszak, az első intifáda is bebizonyította, a palesztinok akár hat évig is képesek folytatni ellenállásukat. Akkor az oslói egyezmény reményt adott a megegyezésre, és időlegesen véget vetett a háborúskodásnak. Most azonban kilátástalan a helyzet, s nincs a láthatáron olyan politikus, aki hajlandó lenne a másik oldal képviselőjével megegyezni a fegyvernyugvásról.
***
Ultraortodox támadás. Letartóztattak tegnapra virradóra Jeruzsálemben egy fiatal ultraortodox zsidót, aki előző este az utcán inzulinos injekciós tűvel megtámadott egy palesztin nőt. A rendőrség szerint a támadó így akarta megbosszulni azt a szeptember 23-i hebroni támadást, amelynek során palesztin fegyveresek lelőttek egy izraelit, aki a sátoros ünnepre, a szukotra érkezett Hebronba. A palesztin nő elájult, mielőtt elsősegélyben részesítették. A körzetben tartózkodó rendőrök azonnal letartóztatták a férfit, akinél egy nagy kés és egy műanyag pisztoly is volt. (MTI)
origo.hu
Kiderült, milyen időre számíthatunk a hétvégén
