Tollhegyen

Megélhetési zenészeknek nevezte a minap Bródy János Illés-Fonográf gitáros, szövegíró, versszerző és harangozó azokat a művészeket, akik felléptek a polgári körök Szabadság téri rendezvényén.
Jó esztendeje Szörényi Leventével beszélgettem (aki még emlékszik rájuk, hajdanán együtt gitároztak meg énekeltek), azt mondta jó Levente, szép, folyamatos együttműködés volt az övék Bródyval, mindig szépen megbeszélték a készülő muzsikát, volt az egésznek egy technikája, egyikük zümmögött, a másik a ritmust kereste, illetőleg a violinkulcsot, azt ugyanis állandóan eldugta valaki. Bródy viszont, mondom én, azért csak megtalálta a Hungaroton cég privatizálásának a kulcsát…
Leventére visszatérve mondom, ideje volt valakinek megfogni a szemközti ecetfát, de csak annyira, megmaradjon a gyökereinél, és megkérdezni jó Leventét, mondd már meg Levente, miért az örökké idvezült Bródy János nyilatkozott helyetted, miközben Te voltál a Szörényi, ő meg a Bródy.
Szörényi–Bródy zenéken gyerekeskedtem, engem ne oktasson ki senki a tananyagból, én tudom, hol vagyok néha furcsa hangulatban (általában a szódás Sanyinál), meg azt, hogy fáj, fáj, fáj!…
Amit kérdezni szeretnék: miért hagytuk, hogy így legyen?
Leventére visszatérve, szerintem alkalmas a mikrofonra. Nem löki vissza a membrán, nem taszítja el magától a kamera és a magnó, ellenkezőleg – nem ő az, aki keresi a szót, keresi a hangot… Nem arról volt szó, hogy itt egy bugris Szörényi, ott egy emelkedett Bródy. Az egyiknek kuss, a másiké a mikrofon. Nem! Az egyiknél bekapcsolták a mikrofont, a másiknál elzárták. Szépet és békéset mondott nekem Szörényi Levente (a Szabolcs még jobbakat) ezen szívszorító estén, ezenkívül Balczó András olimpiai bajnok és sokszoros magyar gyermektulajdonos is ott volt – jutna el mindenkihez a szava. Bár idézni tudnám…