Tollhegyen

Gyurcsány Ferenc közgazdász, a miniszterelnök főtanácsadója is felszólalt a Magyar Szocialista Párt jászberényi konferenciáján – de nem ettől fog megbukni az MSZP. Nevezett azt elemezte, nagyobb egyensúlyt kellene teremteni a munkaadók és a munkavállalók között, jelenleg ugyanis nincs ilyen. Nagyon szépen hangzott ez a mondat, taps is járult hozzá, ahogyan az a kongresszusokon szokás.
Gyurcsány Ferenc közgazdász (MSZP) valószínűleg mellszobrot fog kapni Jászberény főterén a helyi munkavállalóktól, esetleg márványba öntik a lépte nyomát.
Jó szöveg ez a munkavállalói textus, koraszülött karonülő talán be is venné. Mi nem, akik ismerjük a „munkásmozgalmi” múltat.
Cikkírás közben ér a hír, hogy Sándor László (szintén MSZP) egy hónapon belül várható kinevezésével már négy volt szakszervezeti vezető vállal politikai szerepet az új kormányban. (Eddig Vadász János, Márkus Imre és Nagy Sándor kapott tisztséget Medgyessy Pétertől.)
Ez nagyon érdekes. Különös. Furfangos. Ha gagyilapnál dolgoznék, azt írnám: sötét.
Vajon az Antall-kormány regnálása idején miért nem kaptak pozíciót (helyesebben: hűbért) a szakszervezeti vezérek? Hát Orbán Viktor idejében?
Zsoldról van itt szó, emberek. Készpénzről. Hálabérről. A bokacsattogtatás ellentételezéséről. Svindli az egész.
A nagy baj az, hogy a szerencsétlen, mamlasz munkavállaló elhiszi (már amelyik), hogy ott áll mögötte a kedvesen bajszos Nagy Sándor, és addig védi az érdekeit, míg töltény van nála…
Kapjunk már a fejünkhöz, emberek!