Toronyzene, bakternóta, éjjeli vigyázók éneke

Időről időre kürtszó hallatszik a krakkói Mária-templom tornyából, mely hirtelen kurtán-furcsán megszakad. Történészek kimutatták, hogy a dallam – melyet a lengyelek „hejnal”-nak hívnak – magyar eredetű, Nagy Lajos királyunk koráig megy vissza és a hajnal szavunkat őrzi. Azt is megtartotta a kegyes hagyomány, hogy a dallam hirtelen megszakadása tragikus eset emlékére utal: Krakkóba 1241-ben betörtek a tatárok, a kürtös ezért riasztotta a hajnalban még alvó lakosságot, ám az egyik tatár lenyilazta a derék muzsikust.
Ősi eredetűek az idő múlását jelző toronyzenék, bakter- és hajnalnóták, amelyeket hol hangszeres kísérettel, hol anélkül adtak elő. Egyik-másik vidékünkön a szokás a XX. században is élt. A hajdani toronyzenészek, strázsák, éjjeliőrök és bakterek időt jelző dalai előbb a városokból vesztek ki, csak később a falvakból. Egy szép, XVIII. századból való vers – az Éjjeli Vigyázók Éneke – így kezdődik: „Hallya minden Háznak Ura! / már nyoltzat ütött az óra, / Isten segítőnk a jóra: / a Nap elment nyugovóra, / a mi éltünk is oly módra / Siet a nyugodalomra, / üdvösség hozó álomra, / minden hallja, Nyoltz az óra…” Ezután óráról órára újabb strófák következnek, melyek az idő múlását jelzik, illetve a lakosságot figyelmeztetik némely tennivalókra. Kilenckor „minden vigyázzon házára, / Tselédjére, gyertyájára, / hogy tűz ne legyen kárára.” Tízkor imára buzdít a dal, mert nem tudható, „miképp virradsz fel holnapra, / örömre kelsz-e vagy búra?” Tizenegykor arra int, hogy a szolgálókat is el kell engedni aludni, hogy holnap frissen ébredjenek. Éjfélkor az embernek illik magába szállnia és az új nappal együtt újjászületnie, elhagyni régi bűneit. Háromkor szegény kántáló őr epésen jegyzi meg, mindenki alszik, csak ő rója a várost: „hogy nem alszom, az én károm, / szemem majd én is bé zárom.” Végre hajnali négykor következik a korai ébresztő: „Négy az óra fel kellyetek! / álomból fel serkennyetek! / kakas szóra ébredjetek. / Az Úr Istent dítsérjétek, / szűz Máriát is kérjétek, / őrző angyal és a Szentek / segéttők legyenek néktek, / munkátokhoz úgy kezdjetek, / áldott is lészen éltetek, / négy az óra fel keljetek.”
Bél Mátyás leírja: ifjúkorában, a XVIII. század elején a toronyőrök párbeszéde így hangzott hajnalban Besztercebányán: „Szóljál, virrasztó, szóljál!” – mire a válasz: „Hajnal vagyon, szép piros hajnal. Hajnal vagyon! Majd megvirrad, hajnal vagyon. Szép piros hajnal!” Ipolyi Arnold, a magyar múlt kutatója a XIX. században ehhez hozzáteszi, hogy amikor Besztercebánya éjszakai nyugalmát már szlovák toronyőrök vigyázták, ők ezt kiáltották: „Szalaj, virrasztaj!” – vagyis: őrizték a hagyományt, bár a magyar szavakat már nemigen értették.
A középkori Pozsonyban voltak kapuőrök, toronyőrök, továbbá nappali és éjjeliőrök. „A toronyőrök trombitaszóval jelezték az ellenség közeledését vagy esetleg más veszélyt, pl. tüzet. A városházi toronyőrt toronymesternek hívták, aki segédeivel nemegyszer áhítatot keltő melódiákat játszott. A toronymester zenészeivel a lakodalmakon is megjelent. Nem lehet említetlenül hagynunk a városi órakikiáltót (Stundenruffer) és a városi órást sem…”
Domokos Pál Péter, néphagyományaink jeles kutatója arról számol be, hogy az ötvenes évek elején a Fejér megyei Pázmánd községben háromsoros bakternótát hallott. Le is jegyezte a szövegét, sőt kottát is mellékelt hozzá: „Hajja minden háznak ura: / Tizet ütött már az óra, / El kell menni nyugovóra…” A közelmúltban elhunyt tudós hozzátette: „Az egész melódia nagy régiséget lehel.”