Újhelyi’s World

Ha van politikus, aki az elmúlt évben médiasztár lett, akkor az Újhelyi István. A huszonhét éves jogász úgy került be az MSZP országos elnökségébe és lett a KISZ-vetőmagból kisarjadó Fiatal Baloldal elnöke, hogy eddig még sem rendes munkahelye, sem komoly élettapasztalatai nem voltak. Újhelyi amúgy intelligens fiatalember: kommunikációs képességei lenyűgözők, modora választékos, stílusa lefegyverző. Az állampárti hónaljszag helyett eurodezodor illata lengi körül. Ránéz az egyszerű ember, s rögtön azt mondja: itt a jövő, a Kéthly Anna lelkével beoltott Tony Blair. Ebből az ifjúból egyszer még miniszterelnök lesz, ami ugyebár biztos garanciát jelent arra, hogy a fasizmus, a korrupció és a pártos tájékoztatás örökre ki lesz tiltva ebből az országból.
Mert hősünknek állítása szerint ezek a céljai: a népuralom, az üvegzsebek és az elfogulatlan tájékoztatás, természetesen politikamentes kulturális műsorokkal vegyítve. Újhelyi István elsősorban médiapolitikus: aggódó, odafigyelő, tisztátalan viszonyokat nem tűrő. Abban a szerencsés helyzetben van, hogy meg is valósíthatja álmait, mondhatnánk, ő a magyar Spielberg, aki képes arra, hogy határtalanul szárnyaló fantáziájához szabja a valóságot.
De milyen ez a világ? Mi minden történt azóta, amióta ez a rózsaszín Indiana Jones rászabadult a képernyőkre? Hogyan is fest ez az Újhelyi’ s World, hogy a kordivatnak megfelelő hollywoodias megfogalmazást használjuk?
Itt van például a közszolgálati csatorna, az m1. Az Újhelyi’ s World logikája szerint, ha bármilyen polgári erő demonstrációt tart, akkor két lehetőség van: vagy egyáltalán nem tájékoztatnak róla, és a híradót inkább a melbourne-i állatkert újdonságaival töltik fel, vagy ha mégis van hírértéke az eseménynek, akkor a televíziókameráknak az a legfontosabb kötelessége, hogy a sok-sok nemzetiszín zászló közül mindig azt az egy szem árpádsávos lobogót szúrják ki. Ha meginterjúvolják a tüntetők némelyikét, lehetőleg ne értelmes arcú fiatalokat választanak ki, hanem dühösen gesztikuláló idős asszonyokat. A normális érvelő hangra nem kíváncsiak, minél ellenszenvesebb az interjúalany, annál jobb, legalább elhiteti a nézőkkel, hogy a jelenlegi kormánnyal legföljebb néhány ráérő ötvenhatos veterán elégedetlen. Azok meg az új szocialista világkép szerint amúgy se valók másra, mint hogy a fontos dolgokkal foglalkozó, életük során kizárólag vállalható cselekedeteket művelő MSZP-s kormánytagok édes nyugalmát megzavarják.
Újhelyi István világa ilyen. A hírműsorokat ellepik a termelési riportok. A hét Magyar Bálinttal, az Aktuális László Csabával telítődik. Száz napok és százmilliárdok röpködnek, talán azóta nem folyt ilyen hajsza, amióta 1950-ben elindult az első ötéves terv. Naponta láthatjuk: Kovács László Románia légterében, Medgyessy Péter a szokásos üzleti konferencián, szépen, franciásan lebarnulva. Ellenzéki vélemény csak elvétve tűnik fel, szót fideszes csak úgy kaphat, ha Újhelyi – vagy esetleg Lendvai Ildikó – is jelen van, természetesen cáfolatokkal megpakolva az aktatáskákat és retikülöket. Az utolsó szó pedig mindig Mécs Imréé, ha ő azt mondja, hogy SZDSZ-politikus nem érintett az ügynökbizottságnál, akkor az úgy is van, pláne ha még Kuncze Gábor is csatlakozik ehhez. Újhelyi pedig csak mosolyog. Néha persze aggódik is, s Keller László bokszkesztyűit kölcsönkérve közli, hogy a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma nem csináltathat kulturális műsort adásonkénti hatszázezerért, mert ehhez ő nem adja a nevét. Ilyenkor összeráncolódik a homloka, tekintete pedig olyan szigorúvá dermed, mint Kovács Lászlóé Balmazújvárosban.
A médiapolitikus néha kienged. Ha például a Miss Universe Hungary szépségverseny döntőjét rendezik meg, akkor a legtermészetesebb, hogy elvállalja a zsűritagságot, hiszen fiatalemberként nagy rajongója a női szépségnek. Mi több, jön vele baráti köre is, például Élő Norbert polgármesterjelölt (MSZP–SZDSZ), Hagyó Miklós országgyűlési képviselő (találós kérdés: vajon melyik a két párt közül…) és Tornóczky Anita, Medgyessy Péter szeme fénye, aki minimálbérért vezényli a Megyünk! című roadshow-t. Mert ez a médiaegyensúly, kérem! Egy szépségverseny – amely végül is kulturális esemény – nem lehet meg politikusok és csemeték nélkül, elvégre egy szocialistának is kell néha a kikapcsolódás. Azért érdekes, ha mondjuk két éve egy ugyanilyen versenyen Hingyi Beatrix tűnik fel a zsűriben Mikola István és Homoki János társaságában, akkor éppen Újhelyi István tiltakozott volna a legharsányabban. Hunyjuk be a szemünket, és szinte látjuk magunk előtt, ahogy a szintén felbőszült Gusztos Péterrel kettesben fújtatnak a kamerák előtt a mindent behálózó kormányzati hegemóniáról prédikálva…
De hát az Újhelyi’ s Worldben még a gravitáció megdönthetetlennek hitt törvényei is mások. Itt nyugodtan le lehet vadászni a jobboldali újságírókat a kereskedelmi televíziókban. Lehet rágalmazni és mutogatni; szinte nincs nap, hogy ne hallanánk: megint kibukott egy sokmilliárdos csontváz az éppen aktuális minisztériumi szekrényből. Persze kiderült, hogy a Széchenyi-hitelkártya, a diákhitel, a Defend Kft. létrehozása, az Orbán–Nastase egyetértési nyilatkozat, az APEH Bűnügyi Igazgatósága, a minisztériumi tárcák árvízvédelmi feladatainak összehangolása jobbnál jobb húzások voltak. Az Újhelyi’ s Worldben azonban ezeket a tényeket soha nem fogják elismerni. Deutsch Tamás viszont űzött vaddá vált, és ha az egykor nagyott bukott oktatási államtitkár, Jánosi György már nem győzné a befeketítést, akkor úgyis feltűnik felmentő seregként Újhelyi István, hogy a hallgatag Krizsó Szilvia társaságában végleg lehengerelje az ellenérveket.
Most ez a világ jött el a közszolgálati televíziózásban, s ez talán csak a kezdet. Mert az m1-nek még nincs reality show-ja és napi szappanoperája (természetesen olyan szereplőkkel, akik tökéletes megtestesítői az MSZP és az SZDSZ szavazóinak) –, de ami késik, nem múlik. Egyelőre az esti műsorsávot sem lepte el Chuck Norris meg a New York-i nindzsa vértől csöpögő dobócsillaga, de a hét végétől újra itt a nagy csapat a baloldal újságíró-rezervátumaként ismert Nap-kelte-stáb formájában, már özönlik a bugyutaság és az idiotizmus, a névshow-rolás és roadshow-zás – természetesen közpénzből finanszírozva, családtagokkal és Pa-dö-dővel, meg egyéb SZDSZ-kellékekkel körítve.
A Fidesz kormányzása idején a közszolgálati televízióban érvényesülhetett a médiaegyensúly. Volt dr. Kende Péter és Selmeczi Tibor, Baló György és Benda László, képernyőhöz jutott Kepes András és Vámos Miklós. Esélye és lehetősége mindegyiküknek volt arra, hogy jó műsort készítsen, ráadásul abban a tudatban dolgozhattak, hogy nincs az a médiabukás, amelyik után valamelyik kereskedelmi televízió (végső esetben az ATV vagy a Budapest Tv) ne adna nekik sarzsit. Amióta az Újhelyi István tetszését kiváltó irányba mennek a dolgok, minden megfordult. A baloldali médiaterror gyorsan kitombolta magát, mára talán a +1 Éjjeli Menedék című műsor maradt az egyetlen, ahol még megszólalhatnak olyan gondolatok, amelyek némileg más síkon mozognak, mint a munkaidő és a munkabér fogalmát nem ismerő Újhelyi Istváné.
Egy dolgot nem szabad elfeledni: a többpártrendszer és a pluralizmus nem csupán azt jelenti, hogy egynél több párt működhet legálisan, hanem azt is, hogy valamennyi demokratikus gondolkodásmód egyenlő esélyekkel férhet oda a nyilvánossághoz. Márpedig ha ez igaz, akkor a jelenleg formálódó médiaállapot tökéletesen összeférhetetlen azzal a fogalommal, amit Újhelyi István példaképe, Kovács László pártelnök egészen 1989-ig szitokszóként használt. Nem nehéz kitalálni, mi lehet ez…