Vegyes vágott

Kiforgatókönyv
Manapság már a hírtelevíziók emberei írják a háborúk forgatókönyveit, de tartok tőle, a legújabb amerikai háború több lesz puszta valóságshow-nál.
Ugyanis Szaddámnak is megvannak a vészforgatókönyvei arra az esetre, ha már minden mindegy. És most nagyon úgy tűnik: Szaddám (és szerencsétlen népe) akkor se kerülhetné el a vérontást, ha a vezér (akarom mondani nagyvezír) önként kukoricára térdepelne. Szadi meg azt gondolhatja magában: de hiszen Sztalin is megúszta. Csakhogy most Oroszországot és Kínát ki fogják elégíteni valahogy az amik.
Lehet egy olyan kiforgatókönyv is – miként a The New York Times egyik szemleírója véli –, hogy Szadi ezúttal nem a kuvaiti, hanem a szaúd-arábiai olajkutakat robbantaná fel, sokszorosát okozva az előző háború veszteségeinek. Ennek költségeit az egész világ fizeti majd, annál az egyszerű oknál fogva, hogy mindent szállítani kell valahonnan valahová. A fekete arany ára máris szökik, nem beszélve a sárgáéról. (Kedves spekuláns olvasóimnak ajánlanám még a svájci frankot mint lehetséges menekülési útvonalat.)
Szadi ebben a helyzetben nem fog habozni, hogy bevesse Izrael ellen akár a vegyi, akár a biológiai fegyvereit. Izrael erre magától értetődően atomcsapással válaszolna.
Ebben a kiforgatókönyvben nem lehetetlen az sem, hogy Perverz urat saját mozlim ellenzéke távolítaná el Pakisztánban, s mivel atomtöltetű rakétáival nem érné el Izraelt, nagy valószínűséggel inkább Indiát támadná meg, amely szintén nem fukarkodna a nukleáris válasszal. És akkor…
A washingtoni rangsor
Tanulságos megismerni az amerikai kormányzat utódlási rangsorát az elnök akadályoztatása esetén:
Alelnök
A képviselőház elnöke
A szenátus ez idő szerinti elnöke
Külügyminiszter
Pénzügyminiszter
Védelmi miniszter
Igazságügy-miniszter
Belügyminiszter
Mezőgazdasági miniszter
Kereskedelmi miniszter
Munkaügyi miniszter
Egészségügyi és közellátási miniszter
Építésügyi és városfejlesztési miniszter
Közlekedésügyi miniszter
Energiaügyi miniszter
Oktatásügyi miniszter
Ha jól tudom, van még veteránügyi (obsitos) minisztérium is. Azonkívül, hogy valamennyien a szolid „titkári” titulussal rendelkeznek, és nem egymás elleni meccseken döntik el az erősorrendet (mint a világ legjobb profi birkózói Hamburgban), megjegyzendő, hogy a sor végén itt is az oktatásügy áll.
Isten és a Pepsi
Amerikában már óvodáskorban gyakorolják az állampolgári hűségeskü letételét, az iskolában (legalábbis régebben) naponta. Mostanában a legfelsőbb bíróságig jutott az a javaslat, hogy az állampolgári esküből töröltessék az „Isten oltalma alatt” kitétel, amely tényleg csak későn, Eisenhower elnök alatt került a szövegbe 1954-ben. Nehogymá’ a szegény anyaghívők lelke (van nekik olyan?) megsérüljön.
A kibertérben (számítógépvilágban) bolyongó egyes hírek szerint a mindenható Pepsi törölni fogja reklámcélokra készített konzervitalairól az „Isten oltalma alatt” kitételt.
A Pepsi igazán nem szorul védelmünkre, de meg kell jegyeznünk, hogy az amerikai állampolgári eskü egyetlen szavát sem használta termékein soha. Tavaly a Dr. Pepper (üdítőital-gyártó cég) kísérletezett hazafias csomagolással, de ők is tagadják a vádat.
Egy bátor nő
Egy állítólagos izraeli nő villámpostai hólabdalevele jutott el hozzám. Igen hosszú, csupa vastag betűvel szedve, így csak idézek belőle:
„Egyáltalán nem félek elmenni akárhová busszal vagy egy bevásárlóközpontba. Nem változtattam a szokásaimon, mióta ez a zűrzavar tart! Az emberek, úgy látszik, elfelejtik, hogy a terror áldozatainál kétszer annyi hal meg a közutakon! (…) Ne értsenek félre, háború van, ami kellemetlen, de nézzünk szembe vele. MÉG SOHA NEM VOLTUNK JOBBAN!!! Csak a tv meg a média teszi, hogy az emberek a világ végére gondolnak. Csak 60 éve volt! A zsidókat, mint a bárányokat hajtották a mészárszékre! Országunk se volt, hadseregünk se. 55 évvel ezelőtt hét arab ország üzent hadat a pár órás zsidó államnak! Nem volt hatalmas légierőnk, csak kemény embereink, akiknek nem volt hova menniök. 35 évvel ezelőtt!!! A Közel-Kelet három legerősebb hadseregét győztük le hat nap alatt. (…) Ma van országunk, hadseregünk, erős légierőnk és csúcstechnológiát alkalmazó, milliókat exportáló gazdaságunk. Az Intel, a Microsoft, az IBM itt fejlesztik a dolgaikat. Az orvosaink a világ díjait nyerik el fejlesztéseikért. A sivatagaink virágoznak, narancsot és zöldséget adunk el a világnak. Saját műholdat lőttünk fel. (…) Izrael ma a világ atomhatalmai között van. (Nem ismerjük el, de mindenki tudja…) (…) Ki a fene az az Arafat? Félni? Ne nevettessenek! Az újév csak múlt hónapban volt, ne feledjük a históriát. Diadalmaskodtunk a fáraón, a görögökön, a rómaiakon, a spanyol inkvizíción, az oroszországi pogromokon, Hitleren, a németeken, a vészkorszakon. Egyszerre győztünk le hét arab államot, legyőztük Szaddámot. (…)
Emeljük magasra a fejünket és ne feledjük: bármely nép vagy kultúra próbált meg csibészkedni velünk, a földig pusztíttatott. Miközben mi továbbfejlődtünk! (…) Igen, a morálunk alacsony, na és? Csak azért van így, mert mi megsiratjuk a halottainkat, ők meg élvezik a vért (és pont ugyanezért fogunk mi győzni). (…) Mondjátok meg mindenkinek, hogy NAGYban gondolkodjék és az egész képet lássa. ”
Ha valamit hozzáfűzhetek ehhez, csak annyi: nem mindegy, hogy egy elnyomott, kisebbségben élő nép éli-e túl az elnyomatást. Vagy egy uralkodó nemzet, amelyik elnyomja a saját kisebbségét, és az föllázad ellene.
És még valami: A. is kapott egy levelet egy izraeli baráttól. Ő így fejezte be a levelét:
„Államfők áldozták fel a fiatalokat saját »dicsőségükért«. Sajnos ma sem más a helyzet. Az egész arab, muzulmán világ és a keresztény világ ellenünk van, de nálunk a szélsőséges jobboldal meg van győződve, hogy az Úristen mellettünk van, és majd megsegít. A marhák!!! Politikusok mondják, hogy ma más a helyzet, mint az ókorban volt, mert most »Róma« (az USA) mellettünk van. A kérdés, hogy meddig. Hát majd addig, ameddig ez lesz az érdeke.”
Ehhez már nincs mit hozzáfűzni.
Jován
Egészen mással akartam folytatni, de közben hetvenegy éves korában elhunyt Jovánovics Miklós. A Szajúzban tanult esztétikát és filológiát. (Sokak szerint a KGB ott szervezte be. Erről nem tudok semmi biztosat. Tény, hogy mindig megvédte – meg tudta védeni – későbbi munkatársait.) 1956–1968 között a Magyar Nemzet munkatársa. 1968-tól az Új Írás, 1974-től az Élet és Irodalom főszerkesztője. 1986-tól a Magvető Kiadó igazgatója, 1981–86 között a Magyar Írók Szövetségének főtitkára volt.
Legjobban az ÉS-t szerette szerkeszteni, de ment, ahová a Párt küldte. Afféle kommunista dzsoli dzsóker volt. Kellett volna nekik belőle vagy ötven, de belőle csak egy volt.
Amikor megismertem, az ÉS főszerkesztője volt éppen. Veszélyesen jóképű férfi volt, aki gyakran együtt csajozott és ivott velünk a Nimród nevű észveszejtő és múltmagyarázó műintézet „Könyöklő” nevű részében. Az éttermi rész asztalaihoz már nem ült oda, vagy legalábbis úgy emlékszem.
Az egyetlen főszerkesztő volt, akinek az asztalára csaptam. Történt mindez akkor, amikor Lennont lelőtték, vagyis 1980-ban. Az eset iszonyúan megrázott, és egy „Nincs búcsú, John” című nemversben búcsúztam tőle a beatnemzedék (most a zenészekre gondolok) nevében. A szerkesztők a következő péntekre akarták tolni a megjelenését. Én bementem Jovánhoz (sose tettem addig és azután se), és mondtam, hogy ezen a héten kell megjelennie a dolgozatnak, mert friss a fájdalom, és egy egész nemzedék várja a búcsúztatót. (Azt nem említettem meg, hogy írtam én egy „lenintől lennonig” című nemverset is hajdanában.) Fölemelte a hangját, mire én ököllel az asztalra csaptam. Meglepődve nézett rám.
Menj ki, Feri, légy szíves, mondta.
A titkárnői szobában vártam. Kijött, és csak annyit mondott:
A minőség győzött.
És lehozta a dolgozatot azon a pénteken. Az összes többi lap még csak meg sem említette Lennon, a nemzedék lelkiismeretének halálát.
Aztán emlékszem egy képre: már rövid hajúan, nyakig Porban, állok az írószövetségi kocsmában, egyedül az ablaknál, egy pohár vodkával a kezemben. Jován megszólal a legközelebb lévő asztaltól:
Nemdenem a Por írójához van szerencsém?
A rövid hajam bizonytalanná tette, de a kérdés félreérthetetlen volt. A Por első kötetének megjelenésekor már ő volt a Magvető igazgatója. Amikor megtudtam, hogy a kiadó ötezredik, jubileumi kiadványának szánja a Por első kötetét, örültem neki, de nem fogtam föl, hogy mit jelent. Nagy nyilvánosságot és csomó irigyet. A második rész megjelenése már a könyvhétre esett, bejártam az ország nagyvárosait. Az emberek már úgy acsarkodtak egymásra 1987-ben, mint az aranysakál és a farkas ősű kutyák szoktak. Mindenütt azt szerették volna, hogy én legyek a döntőbíró. Az egész kimerítő és kijózanító hajcihő végén volt egy est a Korona cukrászdában (szebben Pódiumon), a várban. A műsor után (ami bérletes előadás lett ott, és az országot is jártuk vele) Jován beszélgetett (volna) velem. Odasúgtam neki:
Fogjuk rövidre, mert szarul vagyok.
És lőn. Utána együtt kellett volna vacsoráznunk vele és szép és titokzatos feleségével a várban, de Jován megértette, hogy nekem most haza kell mennem első és utolsó feleségemmel Rákoshegyre.
Most, hogy ezt írom, eszembe jut egy vietnami útja is. Az elvtársak elvitték egy vidéki termelőszövetkezetbe, ahol sajnos megkóstolta az ebédnél a salátát is. Csakhogy a parasztok ugyanabba a tóba végezték a szükségüket, amelyben a salátát is termesztették. A nevezetes szegedi mondás szerint, ha a paraszt nem szarik, az úr nem öszik. (Ez persze nem ugyanazt jelenti.) Szegény Jován kapott egy olyan fertőzést, hogy egy bizonyos délkörön alulra soha többé nem utazhatott. A rendszerbeváltás után valami Képes Extra című lappal próbálkozott, aztán valahogy eltűnt. Utoljára a Régi Siposban beszélgettem vele. Két mexikói nő társaságában voltam, de átültem az asztalához kis időre. A legutolsó alkalom, amikor láttam, az a Mártírok útján volt, amikor a fiammal rohantunk a Május 1. (akarom mondani, az Átrium) moziba. Az a mozi is tönkrement. Készültem hozzá, most, a Por harmadik kiadásával. Hát most már mindig készülni fogok.
Önkormányos
Kár, hogy a legtöbb ember, aki tudná, hogyan kell vezetni az országot és az egyes településeket, boltos, taxisofőr vagy újságárus.
Ceterum censeo: Olvassátok honjaim Molnár Tamás (Inconnu) írásait lapunkban.