A Himnusz zeneszerzője

Chopin e-moll zongoraversenyét „fortepianón játszá a’ több ízben jeles tehetségéről dicsért Erkel úr, a budai színház karmestere – adta hírül a Honművész című lap Hangászat rovata 1835-ben. Erkel úr akkor huszonöt éves volt, de „jeles tehetségét” jól ismerte már a kolozsvári zeneértő közönség. „Ott tanultam legtöbbet (ti. Kolozsváron) – írta később –, ott lelkesítettek, s ott kötötték szívemre a magyar zene elhanyagolt ügyét.” Egész életében ez a cél vezette: elkötelezte magát a nemzeti opera megteremtésére. A dalszínház mindennapjaiban való tevékeny részvétel mellett az alkotó munka vált számára a legfontosabbá, előadó-művészi pályafutása egyre jobban háttérbe szorult. 1838-ban a Pesti Magyar Színház – a későbbi Nemzeti Színház – operatársulatának első karmestere volt. Fontos feladatának tartotta, hogy társulatának rangját a korábbinál nagyobb létszámú zenekar felállításával, önálló repertoár kidolgozásával a német színház szakmai szintjére emelje (rövid ideig ott is dolgozott). A magyar történelemből – Könyves Kálmán idejéből – merítette az „első magyar szomorú opera”, a Bátori Mária cselekményét (1840). A kolozsvári években gyűjtött erdélyi magyar népdalok sajátosságai – ritmusuk, szerkezetük, dallamviláguk – itt megjelentek. Feldolgozta a Rákóczi-nóta dallamait, s művét Liszt Ferencnek ajánlotta. Berlioz ennek alapján komponálta a Rákóczi-indulót. (A francia mester állítólag e nóta hallatán tette fel a meghökkentő kérdést: „Hát van magyar zene?”). 1844. január 27-én volt a Hunyadi László ősbemutatója. A szövegkönyv egyes részleteiben aktuális politikai mondanivalóra is bukkanhattak a vájtfülűek. 1844-ben hangzott fel először a pályadíjnyertes Himnusz, „ama felséges néphímnusz, mellyet Kölcseynk és Erkelünk egyesült lantjaik teremtének” – írja a Honderű.
A Filharmóniai Társaság is Erkelnek köszönheti létét. 1853-ban alakult, és Pest-Buda zenei életére igen kedvező hatással volt. A vidéket a „daláregyesületek” szervezése mozdította meg. A Nemzeti Múzeumban bérleti rendszerben tartottak hangversenyeket, amelyek vezénylését Erkel is kedves kötelességének tartotta. 1861 volt a Bánk bán bemutatásának éve. Az eseményt megelőzte – és színpadra állításának útját egyengette –, hogy a zeneszerző, aki 1851-ben Albrecht főherceg lányait tanította zongorázni és hárfázni, 1857-ben háromfelvonásos alkalmi operát írt Erzsébet címmel, Ferenc József és Erzsébet első magyarországi látogatása tiszteletére. A Bánk bán szövegkönyvét Egressy Béni írta. Petúr bán híres bordala Vörösmarty versére már 1844-ben készen volt.
Liszt különösen nagyra értékelte e művet, amelyben Erkel a magyar zenét európai rangra emelte. Kettőjük együttműködése egyébként eléggé régi keletű és szorosnak is mondható. 1856-ban Liszt Esztergomi miséjét Erkel vezényelte, s az 1875-ben megnyitott Zeneakadémia igazgatójaként és zongoratarnáraként az elnök Liszt „jobbkeze” volt. Mindamellett 1862-ben megírta a Sarolta, 1867-ben a Dózsa György, 1874-ben a Brankovics György című operáját. Az István király azonban már nem készült el az Operház megnyitására, nagy sikerű bemutatója csak egy évvel később, 1885-ben volt. „…mindent feltalálunk eszményitve, megnemesítve Erkel dalműveiben, ami magyar, ami a mienk” – írja Jókai 1888-ban az ötvenéves karnagyi jubileum alkalmával. Erkel megérte, hogy felállították szobrát az Operaház főbejáratánál – a másik oldalra Liszt alakja került. Stróbl Alajos műve az öregedő, gondokban megfáradt mestert ábrázolja, zsinóros magyar ruhában, kissé előredőlve, szinte a járókelők felé hajolva. Halála után négy évvel a ferencvárosi Három pipa utca vette fel a zeneszerző nevét.