Agyatlantisz újságai

A zenész, színész Dolák-Saly Róbert íróként is bemutatkozik: Madáretető című kötetét a rangos Európa Kiadó jelenteti meg. Ígéretes kezdés egy elsőkönyves számára.

– Mint a L’art pour l’art Társulat tagját eddig a hazai abszurd humor mestereként ismerhettük. Műfajt váltott? Elcsábította az irodalom?
– Csupán észre kellett vennem, hogy összegyűlt egy könyvre való írás a fiókomban. A szövegek egy része színpadon is elhangzott, más része a kilencvenes évek elején a Helló magazinban, Madáretető című rovatomban látott nyomdafestéket. Miután felmerült a lehetőség, hogy könyvem jelenjen meg, sokszoros erővel dolgoztam a kötet anyagán is.
– A könyv szerkezete meglepő. Az előszó szerint egy rég eltűnt, elsüllyedt kontinens, Agyatlantisz régészeti feltárásakor került elő az i. e. 2002-ből megmaradt három újságszám, amelyet most közread.
– Ez a szerkezet kapóra jött, hiszen hírek, fotók, rajzok, hirdetések, hosszabb-rövidebb írások kerülhettek egymás mellé, akár az újságban. A kilencvenes évek elején kezdtem írni a Madáretetőt, akkor zuhant ránk a bulvársajtó. Azóta számtalanszor megtapasztaltam a szellemi súlytalanságot. A semmiről semmit írni, ez a titka a műfajnak.
– S mit jelent ennek tükrében a cím: Madáretető?
– Hogy palimadarak vagyunk mindannyian, akik mindent boldogan felcsipegetünk.
– Ugyanazt ettük tizenkét éve is, mint most? Vagy fel kellett egy kicsit frissíteni a régebbi írásokat?
– Kiderült, hogy mind a L’art pour l’art produkciói, mind pedig az én írásaim változtatás nélkül használhatók ma is, mert aktuálisak. A társulatot mindig is hidegen hagyta az aktuálpolitika, nem úgy az emberi hülyeség, amely viszont időben és térben határtalan. Persze nem szabad kihagyni saját gyengeségeinket sem, hiszen fáradhatatlan alkotói vagyunk az emberi ostobaságnak.
– Megjelenésében is különleges ez a könyv. A rajzokat ön készítette. Újabb műfajjal kísérletezik?
– Biológia–rajz szakon végeztem, s már középiskolás koromban is rajzolgattam karikatúrákat. Egyébként pedig világéletemben kerestem azokat a rendhagyó megoldásokat, amelyekről azt hittem, hogy az én agyamból pattantak ki. Izgattak a műfaji határok. A Madáretetőben például van képregény, amelyből hiányzik a kép, és bekerült egy fotósorozat, amelyben egy táncdalénekesről úgy kell eldönteni, ő-e a legjobb, hogy csak a tátott szája látszik. Az igazi feladat mégis az volt, hogy ezt a sokféle ötletet összegyúrjam, és koholmányszerkezetbe illesszem, amitől úgy hat, mintha összetartozó könyv lenne. Nyolcadikos koromban azt mondta az orosztanárom az édesanyámnak, hogy a három évvel azelőtti orosztudásomból élek, ezért ne féltsen, mert a jég hátán is meg fogok kapaszkodni. Igaza lett.
– Mi könnyebb: hallgatóságnak vagy olvasóknak írni?
– A kettő bizony nem ugyanaz. Nagy segítségemre volt Szászi Móni, aki még a könyv megírása előtt ellátott egy sor instrukcióval, és rádöbbentett az írás felelősségére. Arra, hogy milyen fontos a pontosság, a megfelelő szó kiválasztása. Sok dalszöveget írok, ott a ritmus és a rím összhangja a meghatározó. A ritmus szűk keretet ad, van mihez alkalmazkodni. De amikor nincs ilyen korlát, amikor ott a nagy rónaság, és akármit írhatok, bizony nehéz a gondolatok tömörségét szabályozni, hogy ne írjuk túl a szöveget.
– Könnyebb helyzetben van a magányos írónál, hisz társulati tagként, színpadi emberként örökös szellemi kontroll és ösztönzés alatt él.
– A L’art pour l’art ténykedése kétségkívül rányomta bélyegét az én fejlődésemre is. Örökös kölcsönhatásban élünk, gyakran egyikünk gondolatát, ötletét valaki más folytatja.
– Máshogy forog az agya, mint a többségé?
– Talán a rutin is teszi már, hogy hamarabb meglátom a lényeget egy-egy helyzetben. Nézem a tévét, vagy megyek az utcán, és hirtelen meglátok egy szituációt, amely humorforrás lehet. Ezt gyorsan le is jegyzem néhány szóban. Rengeteg cédulám van. Sok olyan is, amelyikről már nem tudom, miért született.
– Hogy került a Madáretető az Európa Kiadóba?
– Nem szerettem volna vásári cikként közreadni a művemet. Szolid könyvet képzeltem el. Elmentem tehát egy rangos kiadóhoz, amelyik komoly irodalmat jelentet meg, és meglepő módon itt volt a legnagyobb szellemi affinitás és humorérzék a szerkesztőkben. Akkor azt gondoltam, hogy némi előrelépés csak történt ebben az országban.
– S most már marad az irodalom vidékén, vagy a Madáretető csak kirándulás?
– Mivel a társulat most zavartanul és sikeresen működik, játssza a Budapest Bábszínházban a Rigoletto, avagy a rotterdami toronyőr című estjét, sőt egy nagyfilm terveit is dédelgetjük, valamint televíziós munkáról is tárgyalunk, számomra eljött a zenei produkció ideje. A jövő évben lemezre és koncertekre készülök, de marad az írás is: tavaszszal Szászi Mónival közösen Boborján-könyvet jelentetünk meg.