Döbbenetes: a kádári rezsim majdnem megakadályozta a Queen budapesti koncertjét

Számos legenda színpadra lépett már Magyarországon, mégis az egyik legemlékezetesebb koncert, ami valaha hazánkban megvalósult az a Queen 1986-os zúzása az akkori Népstadionban. Freddie Mercuryt és bandáját több éven keresztül győzködték, míg végül úgy döntöttek, hogy beteszik a lábukat a keleti blokkba. Viszont ha már eljöttek, egy hétig itt maradtak, szabadtéri programokon vettek részt, sőt egy filmet is forgattak róluk. A Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) új kamarakiállításán az itt tartózkodásukkor, Endrényi Egon és Gáspár Miklós által készített fotókból láthatunk egy csokorra valót, olyan különlegességeket, amelyekről még soha nem készült se másolat, se nagyítás.

2025. 07. 29. 18:00
Freddie Mercury koncert előtti hangpróbán a Népstadionban, Budapest, 1986. július 25., Endrényi Egon felvétele, eredeti fényképnegatív, MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ki ne ismerné a brit Queen együttest? És ki ne tudná, hogy koncertet adtak a kádári Magyarországon, ahol még a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalunk is elhangzott Freddie Mercury tolmácsolásában? A rockegyüttes 1986. július 27-én (39 éve!) lépett fel Budapesten, az akkori Népstadionban összegyűlt hetvenezres tömeg előtt.

Queen
A Hónap kincse: Queen Backstage Budapest 1986 – Endrényi Egon és Gáspár Miklós fotói című kamarakiállítás megnyitója (Fotó: Havran Zoltán)

Mint kiderült a Nemzeti Múzeum a Hónap kincse: Queen Backstage Budapest 1986 – Endrényi Egon és Gáspár Miklós fotói című kamarakiállítás megnyitóján, több szempontból sem volt egyszerű projekt a banda koncertjének a megszervezése. 

Szó esett devizáról, állami vállalatokról, sőt – mint Csatári Bence, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tudományos főmunkatársa tárlatvezetésén megtudhattuk – akadt olyan káder az Országos Rendező Iroda (ORI) vezetésében, aki a kórházak állapotára hivatkozva szerette volna meghiúsítani a legendás együttes magyarországi fellépését. Lám, milyen régi beidegződés a baloldaltól az egészségügy állapotára hivatkozva akadályozni mindent, ami értékes és maradandó.

20250729 budapest magyar nemzeti muzeum queen backstage budapest 1986 endrenyi egon es gaspar miklos fotoi kiallitas kamarakiallitas megnyitoja
Gáspár Miklós a megnyitón (Fotó: Havran Zoltán)

Viszont ha már sikerült a Queent elcsábítani Budapestre – amiben szerepet játszhatott az is, hogy nyugaton bennünket tartottak a „legvidámabb barakknak” –, a legendás zenészek egy hétig itt maradtak. Sőt magyar–angol koprodukcióban egy koncertfilmet is forgattak róluk, ami Varázslat – A Queen Budapesten címmel látott napvilágot 1987-ben (2012-ben ismét kiadták, immár felújított változatban). Az alkotásnak a Balázs Béla-díjas Zsombolyai János volt a rendezője, és Ragályi Elemér az operatőre. De a mi hőseink most nem ők, hanem a koncerten, a rockbandának szervezett külön programokon és a forgatáson fotózó Endrényi Egon és Gáspár Miklós. A megnyitón a két kiváló fotós családja is jelen volt. 

Brian May bringóhintóban sztereó fényképeket nézeget a Margit-szigeten, Budapest, 1986. július 25., Endrényi Egon felvétele, eredeti fényképnegatív, MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum

A 2014-ben elhunyt fotóművész és standfotós Endrényi Egon olyan világsztárokkal dolgozott együtt, mint például Guillermo del Toro, Helen Mirren, Nicolas Cage, Anthony Hopkins. 

Hagyatékát családja ajándékozta a MNM-nek, amelynek feldolgozását 2023-ban kezdték meg az intézmény munkatársai. Ekkor bukkantak arra a 455 darab fekete-fehér és színes fényképnegatív-kockából álló állományra, amelynek révén betekinthetünk most a Queen budapesti tartózkodásába. 

Roger Taylor gokartozik a Hungaroringen, Mogyoród, 1986. július 24., Gáspár Miklós felvétele, eredeti fényképnegatív, MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum

A Queenről készült fotókkal további terveik is vannak

A tárlaton látható tárgyak mind kivételesek. A bemutatott negatívokról még soha nem készült nagyítás, vagy másolat, így azokat most tárják először a nagyközönség elé. 

A fotókon láthatjuk például, amikor Freddie Mercury pálinkát kóstol, vagy amikor Brian May gitáros hőlégballonozik, sőt egy Vízipók feliratú bringóhintóba is bepattan, de megörökítették a frissen átadott Hungaroringen Roger Taylor dobos gokartozását is.

Freddie Mercury pálinkakóstolás közben a Népstadionban, Budapest, 1986. július 25., Endrényi Egon felvétele, eredeti fényképnegatív, MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum

Mivel a kamarakiállításon a múzeum birtokába jutott hagyatéknak csak egy kis részét állították ki, ezért Feitl Írisz, a Történeti Fényképtár főmuzeológusát, a kamarakiállítás kurátorát az alkotások további sorsáról kérdeztük:

A hagyaték feldolgozása folyamatosan zajlik, azonban mivel itt több ezer darabról beszélünk, ez nem olyan gyors. A teljes anyagból jövőre szeretnénk egy kötetet kiadni, a koncert 40. évfordulójára. A könyvvel így az egész anyagból egy sokkal nagyobb merítést tudnánk bemutatni. Mert rengeteg fotó készült az előzményekről, így a színpadépítésről és a stábról is, illetve magáról a koncertről is számos felvétel áll a rendelkezésünkre. Így ez egy igazán gazdag válogatás lenne, egy olyan anyagból, ami nem annyira ismert.

Brian May egyik kedvenc hobbija, hőlégballonozás közben a Stadionkertben, Budapest, 1986. július, Endrényi Egon felvétele, eredeti fényképnegatív, MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum

A megnyitón Horn Márton, a Magyar Zene Háza intézményigazgatója bejelentette, hogy egy Freddie Mercury-tárlaton dolgoznak, amelyen a Nemzeti Múzeum jóvoltából Endrényi Egon és Gáspár Miklós budapesti Queen-fotóiból is láthatók lesznek különleges darabok.

A Magyar Nemzeti Múzeum kiállítása szeptember 3-ig látogatható.

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.