Levél érkezik 1956. október 13-án a Szegeden tanuló Alexa Helmut másodéves joghallgatónak egy budapesti bölcsész barátjától. Az írás arra szólítja fel a diákokat, tenniük kell valamit, mert az oktatási rendszer szellemi nyomorékokat nevel. A bölcsészhallgató azt is javasolja szegedi társának, első lépésben az orosz nyelv fakultatívvá tételéért álljanak ki, mert az orosz nyelv oktatása az orosz sovinizmus következménye, amely a sztálinizmusból táplálkozott. Alexa a levelet először megmutatja az évfolyam DISZ-titkárának (ez az ifjúsági szervezet a KISZ elődje), aki mereven elutasítja a javaslatot, majd átadja évfolyamtársának, Lejtényi Andrásnak, aki konzultál Kiss Tamás szintén másodéves jogásszal. Egyetértenek abban, hogy három-négy példányban legépelik a szöveget, és a diákok közt terjesztik. Kiegészítik a felhívást a „szegedi joghallgatók” aláírással.
A levél fölötti töprengés ötletbörzévé alakul át: az orosz nyelv fakultatívvá tétele mellett felvetik azt is, hogy meg kellene reformálni az egyetemi oktatási rendszert, amely hátrányosan érinti a hallgatókat. Hozzáveszik, hogy jó volna a diákság szociális helyzetét is javítani, és olyan érdekvédelmi szervezetet létrehozni, amely a DISZ helyett valódi képviselet lenne. Más diákokat is beavatnak a tervbe, majd végigjárják az egyetemek kollégiumait.
Miközben egyre több hallgató helyesli a szervezők szándékait, október 14-én este a Virág cukrászdában Lejtényi, Kiss és Tóth Imre összegző tanácskozást tart. Az óraközi szünetekben a hallgatók csoportosan tárgyalják friss értesüléseiket. Október 15-én Baróti Dezső, az egyetem rektora és Perbíró József, a jogi kar dékánhelyettese őszinte tájékoztatást kap a szervezőktől. A professzorok óvják, féltik a fiatalokat, de nem tiltják meg a szervezkedést. A kézzel írt meghívók október 16-án este hét órára diákgyűlésre invitálják az egyetemistákat az auditorium maximumba, ahova azon a napon kivételesen ezerötszázan is beférnek. A szervezők kiülnek a katedrához, Kiss Tamás megnyitja a rendezvényt, és a viharos hangulatú gyűlésen megalakítják a Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyesületek Szövetségét (MEFESZ).
Az egykori levezető elnök, Kiss Tamás nyugdíjasként Balassagyarmaton él. Számítottak-e a következményekre? – kérdezem tőle.
– Akkor még véletlenül sem gondoltunk arra, hogy mi nyomtuk meg a forradalom indítógombját. Először csak reformokat szerettünk volna elérni az oktatásban, ám a nagygyűlés néhány óra alatt radikalizálódott. Nem történhetett volna ez meg, ha a társadalmi elégedetlenség nem teszi puskaporossá a levegőt.
A MEFESZ megalakulásának kimondása és a tanulmányi követelések megfogalmazása után a diákok egyre merészebb politikai követeléseket hangoztatnak. Az egyik bölcsész az orosz csapatok kivonását, a másik a Varsói Szerződés felbontását és a semlegesség kérdését veti fel. Elhangzik az is, hogy felelősségre kell vonni a személyi kultusz kialakítóit. A gyűlés vége felé szóba kerül, hogy a trianoni békedekrétumok igazságtalanok, és a politikai követelések közé kell venni a határrevíziót.
Október 16-án este még csend és nyugalom honol az egész országban, csak a szegedi egyetem legnagyobb termét veti szét az indulat. Kiss Tamás, a gyűlés főszervezője mondja:
– Amikor a forradalom leverése után letartóztattak, a nyolc hónapos vizsgálati fogságban egyetlen vallatóm sem akarta elhinni, hogy minket nem a régi horthysta tisztek vagy külföldi ügynökök biztattak fel. Semmi közünk nem volt hozzájuk. A diákság többségében olyan munkás-paraszt gyerekekből állt, akik otthon magukba szívták a hazaszeretetet, még nem mosta át agyukat a szocialista rend ideológiája, elegük volt Rákosiékból, gyűlölték a diktatúrát. A véletlennek is nagy szerepe lehetett, amit utólag nehéz kikövetkeztetni. Az október 16-i gyűlést nem tiltotta az egyetemi vezetés, az ÁVH és a rendőrség bizonytalankodott. De a legfontosabb, hogy az egyetemi ifjúság egységes volt.
Október 16-án azt is elhatározzák, hogy programjukat eljuttatják az öszszes egyetemre, főiskolára, és mindehova küldöttek mennek. Október 17-én a MEFESZ felhívással fordul az egyetemi ifjúsághoz. Ebben a diákok közlik: céljuk a gondolat szabadsága, a Sztálin és Rákosi által rájuk kényszerített szellemi iga lerázása. A felhívásban az is benne foglaltatik, hogy országos méretűvé terjesszék ki a MEFESZ-t.
A Magyar Népköztársaság bírái felismerik a MEFESZ jelentőségét. Sajnos ez szomorú következményekkel jár. Amikor 1959. február 25-én a második világháború utáni magyar történelem első szabadon választott hallgatói szervezetének vezetőit a Legfelsőbb Bíróság elítéli a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezésének és vezetésének bűntette miatt, az ítészek így indokolják döntésüket: „A vádlottak lényegében mozgalmat kezdeményeztek és indítottak el akkor, amikor a MEFESZ létrehozásának a gondolatát felvetették, és annak érdekében a szegedi egyetemi és főiskolai hallgatók között propagandát fejtettek ki… A vádlottak által elindított mozgalom az országos ellenforradalmi megmozdulások egyik szellemi előkészítője volt. A vádlottak cselekményüket szándékosan követték el, mert tudatuk, politikai képzettségükre figyelemmel, feltétlenül átfogta, hogy politikai követeléseik a proletárdiktatúra megdöntéséhez vezetnek.”
Kíváncsi voltam rá, mivel magyarázza Kiss Tamás, hogy tevékenységükről nagyon keveset tud a közvélemény.
– Az első történészi munka 1965-ben látott napvilágot Molnár János tollából. A szerző három oldalt szentelt a MEFESZ-nek. Valamennyi történész, de még a Szabad Európa is foglalkozott velünk, ennek ellenére állítom, hogy a vidék forradalmára nem figyeltek eléggé, ezért is írtam könyvet a szegedi eseményekről. Talán azért nem kaptunk rivaldafényt, mert akiknek ez lett volna a dolguk, nem voltak érdekeltek benne.
A MEFESZ október 16-i viharos nagygyűlését 20-án követi a másik, ahol elfogadják a szervezeti szabályokat. Részt vesz a gyűlésen Perbíró József is, aki később a Szegedi Forradalmi Munkástanács elnöke lesz. Az október 20-i gyűlésnek már jelentős a külföldi sajtóvisszhangja. Az angol, amerikai, német, francia híradások megállapítják, hogy a diákok nemcsak maguk, hanem az egész nemzet számára követelik a jobb életkörülményeket, a szabadságjogokat és a nemzeti függetlenséget. Külföldi újságírók szerint az ifjúság lázadásának híre áttörte a vasfüggönyt. Eközben a szegedi MEFESZ-küldöttek járják az ország egyetemeit, mindenütt tárt karokkal fogadják őket. A szegedi események hatására az oktatási minisztérium elrendeli, hogy ifjúsági gyűléseket kell tartani a DISZ-szervezeteknek és a pártbizottságoknak, fel kell világosítani a hallgatókat a politikai helyzetről. De valamennyi hivatalos, államilag szervezett nagygyűlés fél óra múlva átalakul MEFESZ-gyűléssé, és október 23-án már tüntetésbe torkollnak az események.
Szegeden az elégedetlenségi mozgalmak párhuzamosan futnak. Október 19-én tartják a József Attila Kör első vitaestjét az értelmiség helyzetéről, szintén az egyetemi nagycsarnokban. A MEFESZ megalakulásának híre felveri a gyűlés ázsióját, amelyen nemcsak egyetemisták vesznek részt, hanem fiatal mérnökök, tanárok, orvosok is. Felszólal Fejér Dénes, aki éppen politikai büntetését tölti a szegedi nyomdában: tanári diplomával korrektorként dolgozik. Fejér karrieristának, korruptnak, szélhámosnak nevezi Földi Lajost, a kör elnökségi tagját, leleplezi ÁVH-s múltját, és kéri, távolítsák el az elnökségből. Földi helyére Péter László javaslatára egyhangúlag Fejért választják. A vitaest széles körű, amelyen nyíltan kimondják: az önkény, a törvényellenesség, a személyi kultusz ellentétes a szocializmussal. Baróti Dezső rektor szorgalmazza a Sztálin-szobor eltávolítását a Tisza-parti sétányról, és javasolja, hogy József Attilának állítsanak emlékművet.
A ma hetvenhárom éves Fejér Dénes így emlékszik vissza az október 23. előtti napokra.
– Óriási volt az egyetemen a társadalmi elégedetlenség, de egyikünk sem gondolta, hogy forradalmat készítünk elő. Bár a MEFESZ megalakulása után több helyen is hallottam a jelszót: „Ruszkik, haza!” Már akkor sok egyetemista ki akart menni az utcára, de Perbíró visszatartotta őket. Az elnyomással szembeni ellenállás szerintem azért fejlődött ki erősen a szegedi egyetemen, mert a vidéki diákok többsége közös társadalmi gyökere miatt egyformán gondolkodott.
Nemcsak a József Attila Kör vitaestjén, hanem az írószövetség helyi tagjainak összejövetelein is részt vett Péter László, aki harmincévesen egyetemi könyvtárosként dolgozott. A ma hetvenhat éves irodalomprofesszor ereklyeként őrzi az október 16-i gyűlés meghívóját.
– Ötvenhat nyarán az írószövetségben mozgolódtunk, újból megválasztottak a Tiszatáj egyik szerkesztőjének. Szeged forradalmi elsőbbségét nem lehet elvitatni, de speciális okot nem tudok mondani, hogy miért vált a helyi egyetem a forradalom szellemi katalizátorává. Vannak történelmi véletlenek, és ez az. Tagadom, amit egyesek megpendítettek, hogy a diákmozgalom folytatása lett volna a szegedi gondolatnak. Köze sem volt Horthy Miklós szegedi szerepléséhez, a Tanácsköztársaság leverésében játszott szerepéhez.
Amíg az egyetemi ifjúság mozgolódik, a szegedi munkások csendben figyelik az eseményeket, amelyekről valójában keveset tudnak. Kezdetben a helyi újság torzítja a híreket. Az akkor vérbeli baloldalinak számító Joszt István, a Szegedi Kendergyár művezetője, később a városi forradalmi munkástanács elnökhelyettese úgy látja, az egyetem nem élt együtt a várossal, a diákok és a munkások ritkán találkoztak.
– Elsősorban azok a kollégák jártak be az egyetemi gyűlésekre, akik polgári származásuk miatt sikertelenül felvételiztek. Ők hozták a híreket, de félve beszéltek a diákok radikalizálódásáról. A szegedi egyetemi ifjúság megmozdulását nagyban befolyásolta az a körülmény, hogy jól lehetett fogni az újvidéki magyar nyelvű adást. Az újvidéki rádiót akkor már nem zavarták. És Jugoszláviában más szelek fújtak, nyíltan beszéltek a magyarországi személyi kultuszról.
A mozgalmárokra kemény börtönéveket mért ki a Kádár-rezsim. Kiss Tamást első fokon nyolc, majd jogerősen öt évre ítélték. Csak 1975-ben fejezhette be egyetemi tanulmányait. Balassagyarmaton 1990-ben alpolgármesterré választották, majd 1996-tól 1999-ig a miniszterelnöki kabinetirodán kormány-főtanácsadóként dolgozott, a korábbi politikai üldözöttek ügyeit intézte. Öt év és négy hónapot ült le Joszt István, majd munkahelyét a Pick vágóhídján jelölték ki, húsipari munkásként vonult nyugdíjba. Péter Lászlót nyolc hónapra ítélték izgatásért, mert nem értett egyet a megtorló intézkedésekkel, és ezt baráti körben hangoztatta. Péter László Szeged díszpolgára, megbecsült irodalomtudós. Perbíró József életfogytiglani börtönbüntetést kapott, de hat év után szabadult. Soha többet nem jutott egyetemi katedrához. Baróti Dezsőt a fiatalok támogatásáért egy év börtönnel sújtották. Ők ketten már nincsenek az élők sorában. Fejér Dénes egy évig raboskodott a Csillagban, majd ugyanannyi ideig Tökölön. Sokáig ácsként dolgozott, 1987-ben lett az első nem állami alapítású egyetemi könyvkiadó főszerkesztője. Az Antall-kormány idején a Zrínyi Kiadó igazgatójává nevezték ki, onnan ment nyugdíjba. Jelenleg a Pofosz országos stratégiai alelnöke és megyei elnöke. Soha nem teljesült az a vágya, hogy újságíró legyen. Sorsának alakulásához jellemző adalék az a beszélgetés, amelyet Komócsin Mihállyal, az egykori pártkorifeussal folytatott a hatvanas években.
– Gondolkoztál? – kérdezte Komócsin.
– Gondolkoztam – válaszolta Fejér.
– Megbántad?
– Nem volt mit megbánnom.
– Amit te csináltál, azért adhattunk volna két évet, de tízet is, akár ki is végezhettünk volna…
Egyesült Államok
Az Egyesült Államok új módszerrel küzd a jemeni húszik ellen
