Duplagondol

Jezovics estelente, nagyon ritkán, de belegondolt az újkommunistákba. Nem érdekelte a politika, még annyira sem, mint a paszszív kádárizmusban, ahol lagymatag álkommunisták vezették félre a jótékony népet, de legalább fordítottak valami pénzt ijedségből és kisebbségi érzésből a kultúrára, hogy ne nézzék őket tök bunkónak.
Most azután, ha este, őszönte feljött a kék karéjú hold, s megvilágította a hamvukba hótt embereket az erkélyeken és házablakokban, mint Kosztolányi versében hanyatt döntve és vakon, ugyanaz az érzés fogta el, mint midőn a televízió kék holdkaréja megvilágította a ritkán élvezett híradókban a neokommunistákat. Megborzadt. Ilyen csúf embereket ritkán látott. Torz, oktaéderfejű, dülledt homlokú fazonok ágáltak félig lejárt jelszavakkal a neokapitalizmus mellett, a holt Marx nagyobb örömére.
Az is eszébe ötlött, hogy a külső, akár mint ragya, akár mint szeplő, megjelent az ember belső torzulásai révén. Ezt nemcsak tanulta a gyógypedagógián, hanem az életben – főleg színészek arcán, de nyegle professzorokon keresztül is – megtapasztalta. Ha az ember belülről elrondul, kint is meglátszik rajta. Elmozdulnak az arcvonások, a régi, első elemistás tekintetű párttitkár akár öreg kukkolóvá vagy idiótává is változhat. Az ember nem bír el annyi változást, hogy a jellem ki ne vesse magából, ha évenként ideológiát, taktikát, betörési manővert váltogat, ahogy a tolvaj is randa lesz, ha hol pajszerral, hol álkulccsal, hol sikkasztással próbálkozik.
De ennyire?
Jószerével föl sem lehet ismerni a régi magyar szocialistákat, akik parasztnak munkások, értelmiséginek tahók; munkásként duzzadt bankároknak, elfolyt szakszervezetiseknek, kéjenc pedofileknek látszottak.
Mindezt régi kaposvári tanár barátjának is kifejtette, aki őt lelki nyavalyáiból kivigasztalni, -gyógyítani szokta. A bölcs öreg most is könyvhalmai között ült – a földön.
– Innen lejjebb már nem kerülhetek – mondta jókedvvel, mert derűje a vén kommunizmus alatt sem kopott meg. – Tudom, mire gondolsz. Hogyan győzik a csalást. Az átállást. A névváltozást. A hazugságot. Az általános politikus az igazságot keresi, s ezzel eleve vesztésre áll. Azt gondoltam, a kommunistáink is ilyenek, hiszen voltak köztük jóravaló, töredékeny emberek. Na, ja. De mikor? 1917-ben? Vagy 1945-ben? Most majd havonta új telefonkönyvet adnak ki – úgy hallottam –, amelyben nyomon lehet követni, számon lehet tartani a párt névváltozását. Ez is a szisztéma része.
De a személyiségük folyékony átalakulására nincs magyarázat. Akkor jöttem rá, hogy mindezt George Orwell 1984 című, 1948-ban írt művében már megjósolta.
Újfajta agy kelletik hozzá. Újfajta ember, Párt csinálta lény. Mit ír Orwell?
„Emlékezni is úgy kell az eseményekre, mintha a kívánt módon történtek volna. S ha az embernek át kell rendeznie az emlékeit, vagy meg kell másítania az írásban megörökített tényeket, akkor el kell felejtenie, hogy ezt cselekedte. A párttagok többsége meg is tanulja, s mindenki megtanulja, aki értelmes, s ugyanakkor párthű. Óbeszélül ezt az eljárást, elég sokatmondóan, »valóságszabályozásnak« nevezik. Újbeszélül duplagondol a neve, jóllehet a d u p l a g o n d o l fogalmába még sok minden beletartozik.
A duplagondol azt a képességet jelenti, hogy valaki egyidejűleg két, egymásnak ellentmondó nézet birtokában van, s mindkettőt elfogadja. A pártértelmiségi tudja, hogy milyen irányba kell megváltoztatnia emlékeit; tehát azt is tudja, hogy tréfát űz a valósággal; a duplagondol alkalmazásával azonban mindjárt meg is nyugtatja magát, hogy a valóságon semmi csorba nem esett… A duplagondol az Angszoc igazi lényege, hiszen a Párt alapvető ténykedése, hogy tudatosan csal, s közben szilárdan ragaszkodik annak feltételezéséhez, hogy tisztességesen jár el. Megfontolt hazugságokat mondani s közben őszintén hinni bennük, elfelejteni bármilyen tényt, ha időszerűtlenné vált, s aztán, ha ismét szükség van rá, előkotorni a feledésből éppen csak a szükséges időre, tagadni az objektív valóság létezését s ugyanakkor számításba venni a tagadott valóságot – mindez elengedhetetlenül szükséges. Még a duplagondol szó használatakor is szükség van a duplagondol alkalmazására. A szó használatával ugyanis elismeri az ember, hogy meghamisítja a valóságot; a duplagondol azonnali alkalmazásával kitörli ennek tudatát; s így tovább a végtelenségig; a hazugsággal mindig az igazság elé ugrik. Végeredményben a Párt a duplagondol segítségével vált képessé arra – s mint tudjuk, évezredekig képes lehet rá –, hogy megállítsa a történelem folyamát.”
Az öreg Jezovicsra nézett.
– Na, érted már?
– De közben mért ilyen rettenetesen randák?
– Mert ez a hazugságtechnika az arcbőrt is megrandítja. Tudod, milyen emberek ezek?
– Sejtem.
– Nem sejted. Ezek fetrengenek a hatalomban, aztán hazamennek, és otthon zokognak az ágyon. Ezek még önmagukat is utálják. De duplagondolva eltelnek magukkal, mint a duzzadt piócák. Íme, a rejtély.