Hátérbeszélgetésen ismertette a magyar gazdaság kilátásait Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter. A Világgazdaság tudósítása szerint jelezte: egy hatelemű célrendszerbe helyezi a kormány azokat az intézkedéseket, amelyeket eddig meghozott. Hozzátette, hogy hetven konkrét lépésről van szó, melyek elvezetnek a kitűzött a célok eléréséhez.
– A cél az, hogy a lehető legmagasabb növekedést érjük el, még akkor is, ha a külső környezet, a német gazdaság, vagy a vámháború és a geopolitikai történések zavarják ezt – mondta miniszter, hozzátéve, hogy a kormány a nyáron azon dolgozik, hogy újabb elemek kerüljenek be a kormány célrendszerébe.
Szól arról is, hogy a 437 ezer állami alkalmazottaknak szeretnének lakhatási plusz programot adni. Ez a program őszre, akár már szeptemberben elindulhat.
Nagy Márton szerint megérett a Demján Sándor-program 1+1 program a 2.0-s változatra. Arra kérte az államtitkárát, vizsgálja meg, hogy vannak-e olyan kis cégek, akiknek szükségük van hitelre. Azt is vizsgálják, hogy a Széchenyi-kártya-programot tudják-e „áramvonalasítani”. Ugyanis csak a nagyok veszik fel a beruházási hiteleket, a mikro- és kisvállalatok forgóeszközből finanszírozzák a beruházásaikat is. Dolgoznak a bérkonvergencián is, bizonyos szektorokban nincsen nagy reálbér-emelkedés, ezért szektorok szerint vizsgálják, hogy hol tudnak segíteni. További adócsökkentéseket is terveznek, de erről egyelőre részleteket nem árult el.
A miniszter elmondta, hogy 2025-ben egy-, 2026-ban 3,1 százalékos növekedést várnak. A költségvetésért is felel a Nemzetgazdasági Minisztérium, ezért a tárcának a büdzsé stabilitásáért is kell lépéseket tennie. Úgy számolnak, hogy a második negyedéves növekedés negyedéves alapon pozitív lesz, viszont éves alapon közel stagnálást várnak. Ennek oka az ipar, illetve az aszály, a mezőgazdaság elvisz rengeteget a GDP-ből, mintegy 0,4 százalékot.
A harmadik negyedévet bizonytalanság övezi, de azt gondolják, hogy a német gazdaságban elindult a gazdasági aktivitás. Továbbá látnak egy elektromosautó-eladási fordulatot egész Európában.
Szerinte ez hozhatja el Magyarországon ipar erősödését, éves alapon már növekszik a jármű- és akkugyártás, tehát az ipart nem ez húzza vissza. A harmadik negyedévben éves alapon már egy és két százalék között lehet a GDP-bővülés.