– Az augusztus 20-i érkezésre szóló szállásfoglalások száma 58 százalékkal nőtt az előző szerdához képest, és a Szállás.hu adataiból az is kiderül, hogy a munkaszüneti napot sokan megtoldják még 1-2 nap szabadsággal – közölte a szállásfoglaló portál kedden a távirati irodával.
A foglalások harmada a Balaton térségébe szól, 16 százalékuk az észak-magyarországi régióba, és 10-10 százalékuk a nyugat-dunántúli, az észak-alföldi és a dél-alföldi régiókba.
Ebben az időszakban a vendégek körében Siófok, Budapest, Hajdúszoboszló, Eger, Balatonfüred és Gyula a legvonzóbb úti cél, de a foglalási adatok alapján népszerű Debrecen, Hévíz, Nyíregyháza és Balatonlelle is.
– Minden harmadik foglalás két éjszakára, minden ötödik három éjszakára szól. A foglalások negyede egyéjszakás, a négynapos tartózkodások aránya 13 százalék. Az ötéjszakás vagy annál hosszabb foglalások 9 százalékot tesznek ki. A foglalások háromnegyede 170 ezer forint alatti – ismertette a Szállás.hu.
Az augusztus 1-től 17-ig terjedő időszakra szóló Szállás.hu-s foglalások száma 60 százalékkal, a vendégéjszakák száma pedig 79 százalékkal nőtt július ugyanezen időszakához képest. Tavaly augusztusban ugyanezt az időszakot vizsgálva a foglalások száma 35 százalékkal, a vendégéjszakák száma 55 százalékkal emelkedett júliushoz képest. A számok azt mutatják, hogy augusztusban ugyan jellemzően mindig többen utaznak, de idén a különbség még látványosabb, részben a viharos júliusi időjárás miatt – hívta fel a figyelmet a portál.
Idén augusztus 1. és 17. között a legnépszerűbb belföldi úti célok között Siófok, Eger és Hajdúszoboszló vezette a rangsort, de Gyula, Balatonfüred, Budapest, Szeged, Hévíz, Nyíregyháza és Balatonlelle szintén a foglalási lista élén szerepelt.