A Szörnyeteg ismét lecsapni készül a ringben – amikor az apák segítik a fiaikat

A profi ökölvívás történetében sok esetben találkoztunk már azzal, hogy a fiúk, folytatva apáik útját, szintén a ringben találják meg önmagukat. Az alsóbb súlycsoportok sokszorosan koronázott királya, Naoya Inoue például december 27-én este ringbe is lép édesapja, a korábbi sikeres bokszoló, Shingo Inoue támogatásával, hogy megvédje vitathatatlan bajnoki címét nagypehelysúlyban. Ám rajta kívül is akad szép számmal hasonlóan eredményes apa-fiú együttműködés a sportágban.

2025. 12. 27. 6:30
Naoye Inoue, alias a Szörnyeteg ellen nagyon kevesen maradnak talpon 12 meneten keresztül (Forrás: The Ring Magazine)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sokszor szokták emlegetni, ha a gyermek követi az apját választott szakmájában, sportágában, hogy az alma nem esett messze a fájától. Nos, ez az Inoue család esetében többszörösen így van, sőt, a gyermek – illetve gyermekek ebben az esetben – messze felülmúlták az édesapjukat. De nemcsak ők, hanem több ilyen példa is akad a profi ökölvívásban, legyen elég csak a Mayweather, a Tszyu, a Fundora vagy éppen az egymás elleni négy komoly ringháborút vívó Benn és Eubank családra gondolni.

Naoye Inoue december 27-én este újra megvédené Rijádban vitathatatlan bajnoki címét édesapja irányításával
Naoye Inoue december 27-én este újra megvédené Rijádban vitathatatlan bajnoki címét édesapja irányításával (Fotó: AFP/Yuichi Yamazaki)

Naoya Inoue a világ legjobbja lehet ma Rijádban

Szombaton este rendezik meg az idei év utolsó komoly profi bokszgáláját, a Szamurájok éjszakáját. A súlycsoportoktól független ranglista egyik szupersztárja – sokak szerint a legjobbja –, a négy súlycsoportban világbajnoki, kettőben pedig vitathatatlan bajnoki címig jutó Naoya Inoue (31-0, 27 KO) az est főszereplője, aki 2025-ben már negyedszer lép szorítóba ebben az évben. December 27-én kizárólag az a cél vezeti, hogy a Mohammed Abdo Arenában megvédje vitathatatlan bajnoki címét a hozzá hasonlóan veretlen kihívója, a mexikói Alan Picasso (32-0-1, 17 KO) ellen.

A Szörnyeteg idei címvédései

  • 2025. 01. 25. Tokió Kim Je-dzsun (22-3-2, 14 KO) kiütés a 4. menetben
  • 2025. 05. 04. Paradise Ramon Cárdenas (27-2, 15 KO) kiütés a 8. menetben
  • 2025. 09. 14. Murodjon Akhmadaliev (14-2, 11 KO) egyhangú pontozás

Miután Terence Crawford (42-0, 31 KO) bejelentette a visszavonulását, illetve Olekszandr Uszik a WBO döntése értelmében már nem vitathatatlan bajnoka a nehézsúlynak, így Naoya Inoue győzelme esetén a világ legjobb bokszolójává válhat.

A japán világsztár a vérében hozta már születésekor az ökölvívás szeretetét, hiszen édesapja, a korábbi sikeres bokszoló, Shingo Inoue – aki 2024-ben az Év edzője díjat is elnyerte a WBA szervezetnél – már nyolcéves kora előtt levitte őt a bokszterembe, és a kis Naoya onnantól kezdve csak ennek a sportágnak élt. Ráadásul nincs egyedül a családban, aki továbbvitte az ökölvívás szeretetét, hiszen öccse, Takuma Inoue (21-2, 5 KO) a WBC pehelysúlyú világbajnoka, míg unokatestvére, Koki Inoue (17-2, 14 KO) kisváltósúlyban volt korábban a WBO ázsiai bajnoka.

A Ring Magazin szerint a Szörnyeteg annyira kiemelkedik a súlycsoportjában, hogy szinte elképzelhetetlen, hogy valaki legyőzze őt. Legutóbb még 2012-ben, a kazahsztáni olimpiai selejtezőtorna döntőjében szenvedte el, miután kipontozta őt kazah Birzan Zakipov, aki egy évre rá világbajnok lett kislégsúlyban az amatőrök között. A tippek szerint Inoue legkésőbb a 10. menetben lezárja a csatát, ám ha „csak” pontozással nyer, akkor karrierje során először fordulna elő a japánnal, hogy két, egymást követő meccset sem tud idő előtt befejezni.

Tizenegy év után ismét összephat egymással Floyd Mayweather és Manny Pacquiao
Tizenegy év után ismét összecsaphat egymással Floyd Mayweather és Manny Pacquiao (Forrás: Backpage Images)

Floyd Mayweather már apja és nagybátyja nélkül térhetne vissza

Az elmúlt évekre jellemző retróhullám talán legnagyobb dobása lenne, ha a 2015. május 2-án rendezett első meccsük után 2026-ban újra összecsapna a veretlenül visszavonult amerikai Floyd Mayweather (50-0, 27 KO) és a nyáron már hivatalosan visszatért filippínó Manny Pacquiao (62-8-3, 39 KO). Konkrét bejelentés még nincs, ám az biztos, hogy a színfalak mögött a tárgyalások már javában folynak.

A boksz Mayweather életének része volt gyermekkora óta, és soha nem fontolgatta komolyan, hogy más lesz belőle, mint ökölvívó. Korábban elmondta, a nagymamája látta meg először a benne rejlő lehetőségeket. 

Amikor fiatal voltam, azt mondtam neki, ideje lenne valami normális foglalkozás után néznem. Ő csak annyit mondott, eszedbe ne jusson, csak bokszolj tovább 

– elevenítette fel a Money Boy néven ismert bunyós.

És innentől kezdve a család vette kezelésbe a fiatal Floydot, hiszen az edzéseit, az előremenetelét édesapja, idősebb Floyd Mayweather (28-6-1, 18 KO) – az 1970-es és 1980-as években váltósúlyban küzdött, és védekezőképességeiről és az ökölvívó-stratégia általános ismeretéről volt ismert –, valamint nagybátyja, a kisváltósúlyban a WBA és a WBC világbajnoki címét is megszerző Roger Mayweather (59-13, 35 KO) vigyázta, irányította.

Egy kis stílustanulmány a Mayweatherek edzéséről:

Egy biztos, a Money Boy mindkettőjüket messze túlszárnyalta. Miután megdöntötte Rocky Marciano rekordját (49-0, 43 KO), az ötvenedik győzelmét követően egyszerűen visszavonult, és 8 éve már csak különböző bemutatókon lép ringbe, igaz, azóta sem tudta senki sem legyőzni.

Eddig öt súlycsoportban volt világbajnok az amerikai legenda:

  • nagypehelysúly
  • könnyűsúly
  • kisváltósúly
  • váltósúly
  • nagyváltósúly

Egy biztos, egy meccse már lesz jövőre a ringben, ugyanis egy bemutatón összecsap Mike Tysonnal (50-7, 44 KO). 

Sebastian és Gabriela Fundora a profi boksz egyik legsikeresebb testvérpárja, történelmet írtak azzal, hogy egyszerre világbajnokok
Sebastian és Gabriela Fundora a profi boksz egyik legsikeresebb testvérpárja, történelmet írtak azzal, hogy egyszerre világbajnokok (Forrás: Ring Magazine)

A Fundorák: ahol életszerűen és nagyon magas szinten űzik a bokszot

Nem sok olyan család van a profi bokszban – sőt talán más sportágakban sem –, amely mindent feltesz arra, hogy a tagjai csúcsra érjenek egyazon sportágban. A Fundora klán ilyen, még arra is képesek volt, hogy a mexikói határtól kétórányira felépített birtokon olyan edzőtermet hozzanak létre, ahol a család két szeme fénye, Sebastian (23-1-1, 14 KO) és Gabriella (17-0, 8 KO) olyan edzésmunkát végezhet, amelynek köszönhetően történelmet írhattak a sportágban.

Ugyanis a 27 éves báty a WBC nagyváltósúlyú világbajnoka – a WBO-nál is ő volt a bajnok, de megfosztották a címétől, mert nem a szervezet által kijelölt ellenfél ellen bunyózott –, míg a húga a légsúly vitathatatlan bajnoka, és ők az első testvérpár a sportágban, akik együtt, egy időben rendelkeznek világbajnoki címmel. És közben mind Sebastian, mind Gabriela a Harvardon tanul. Ráadásul mind a hat gyermek űzte vagy űzi a sportágat.

  • Alberto Fundora: 12 sikeresen megvívott profi meccs után abbahagyta
  • Freddy Jr.: miután bevonult katonának, szintén abbahagyta az aktív bokszot
  • Sebastian Fundora: a WBC nagyváltósúlyú bajnoka
  • Gabriela Fundora: a légsúly vitathatatlan bajnoka
  • Macho Fundora: már az utánpótlás korosztályokban bokszol
  • Fabiola Fundora: már elkezdte az edzéseket

Az ökölvívás lett a családi élet legfontosabb eleme, még az otthonukat is úgy alakították át, hogy még a felkészüléseket is ott végzi a két testvér. Az ESPN riportja szerint azonban nemcsak ők kötődnek a bokszhoz, ugyanis Freddy Fundora, az édesapa a szakmai munkát, a feleség, Monique gazdasági vezetőként az egyesületet irányítja.

Kostya Tszyu fenomenális bunyós volt, aki csak azért nem nyert olimpiát, mert inkább a profi karriert választotta
Kostya Tszju fenomenális bunyós volt, aki csak azért nem nyert olimpiát, mert inkább a profi karriert választotta (Fotó: AFP/William West)

Amikor az apa eredményeit hajszolja a két fiú – a Tszju család

Egészen kivételes bunyósnak számított a Szovjetunióban Kosztya Tszju (31-2-1, 25 KO), aki csak azért nem nyert olimpiát, mert hazája szétesését követően a barátnőjével Ausztráliába emigrált, és 1992 elején már bemutatkozott a profik között. Ha még vár egy évet, vélhetően Barcelonából is aranyéremmel távozott volna.

Kosztya Tszju amatőr statisztikája

  • 270 mérkőzés, 259 győzelem, 11 vereség
  • Jóakarat Játékok: 1990 Seattle, aranyérem (kisváltósúly)
  • Világbajnokság: 1989 Moszkva, bronzérem (könnyűsúly)
                                        1991 Sydney, aranyérem (kisváltósúly)
  • Európa-bajnokság: 1989 Athén, aranyérem (könnyűsúly)
                                             1991 Göteborg, aranyérem (kisváltósúly)

A profik között is természetesen felért a csúcsra, sőt, a négyöves rendszerben ő lett az első, aki a kisváltósúlyban vitathatatlan bajnoki címet szerzett. Edzőként többek között azt az Alekszandr Povetkint (36-3-1, 25 KO) juttatta csúcsra nehézsúlyban a profik között, aki 2004-ben még az amatőrök között lett olimpiai bajnok 2004-ben (Athén).

Tim Tszju  már volt profi világbajnok, de sokan állítják róla, messze van édesapja tudásától
Tim Tszju már volt profi világbajnok, de sokan állítják róla, messze van édesapja tudásától (Fotó: Anadolu/Tayfun Coskun)

Két fia közül – mit tesz Isten, mindketten profi bokszolók – az idősebb, Tim (26-3, 1 KO) aránylag rövid amatőr pályafutása során 33 meccset nyert meg, mindössze egyszer kapott ki, amikor 2016-ban, 22 évesen profi lett. Noha a neve rengeteg ajtót nyitott ki a számára, meg sem közelítette apja tudását annak ellenére sem, hogy 2023-ban megszerezte a WBO kisváltósúlyú vb-övét. Az utolsó öt meccséből hármat – valamennyi címmeccs – elbukott, ám miután december 17-én pontozással verte Anthony Velázquezt (18-1-1, 15 KO), vélhetően kapni fog esélyt arra, hogy újra a csúcsra jusson.

Öccse, Nyikita (11-0, 9 KO) más utat választott, mint apja vagy a bátyja. Miután többször is megnyerte az ausztrál junior országos bajnokságot, 16 éves korában abbahagyta az ökölvívást, hogy a tanulmányaira koncentrálhasson. Miután 2015-ben elvégezte a Newington College-ot, építészeti tervezés szakon szerzett diplomát a Sydney-i Műszaki Egyetemen, 23 évesen visszatért az ökölvíváshoz. Hogy nem tette rosszul, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy veretlenül menetel és már elnyerte az IBF és a WBO nagyváltósúlyú ideiglenes bajnoki címét. Szakértők szerint Nyikita az, aki méltó örököse lesz majd édesapjának.

Nikita Tszyu a diploma megszerzését követően visszatért a ringbe, ahol veretlenül menetel
Nikita Tszju (szemben) a diploma megszerzését követően visszatért a ringbe, ahol veretlenül menetel (Fotó: AFP/Saeed Khan)

Családi leszámolás a ringben, amikor az apák után a fiúk is összecsaptak

A profi boksz történetének vannak hihetetlenül nagy és emlékezetes összecsapásai, ám olyan, hogy az apák csatáját a fiaik fejezzék be a ringben, bizony nem sok van. Noha a legelfogultabb rajongók is elismerik, hogy ugyan az „öregek” szintjét a két gyerek – Chris Eubank Jr. (35-4, 25 KO) és Conor Benn (24-1, 14 KO) – nem érte el, ám az kétségtelen, hogy mindketten remek bunyósokká váltak az évek során. 

Az apák az 1990-es évek legelején elképesztő csatákat vívtak egymással a középsúlyban. Az akkori WBO-világbajnok, Nigel Benn (42-5-1, 35 KO) és a WBC interkontinentális bajnoka, Chris Eubank (45-5-2, 23 KO) a fiaikhoz hasonlóan kétszer csaptak össze:

  • 1990. november 18-án Birminghamben – KO-val nyert Chris Eubank,
  • 1993. október 9-én Manchesterben – döntetlen (115-113 Eubank, 114-113 Benn és 114-114).

A fiúk szintén kétszer csaptak össze idén. 2025. április 26-án Londonban egy parádés összecsapáson pontozással Chris Eubank Jr. győzött (116-112, 116-112, 116-112), míg jött a visszavágó, melyen a Ring Magazin szerint Conor Benn valami egészen parádés teljesítményt nyújtva képes volt visszavágni ellenfelének, és nagy fölénnyel – Howard Foster 119-107-re, míg Marcus McDonnell (118-108) és John Latham (116-110) adta neki a meccset – legyőzte Chris Eubank Jr.-t. Azaz egyrészt megszakította a családi átkot, másrészt visszavágott az első meccsen elszenvedett vereségéért. És ami szintén most történt meg a családi ringháború esetében: egy Benn padlóra küldött egy Eubanket. Kétszer is a 12. menetben…

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.