A bankok célja, hogy kihasználják az állami otthonteremtési támogatások által generált keresletet, és kedvezményes piaci lakáshitelekkel egészítsék ki ezeket a konstrukciókat. Mivel a támogatások (például csok plusz, falusi csok) önmagukban sok esetben nem fedezik a teljes ingatlanárat, a bankok olyan kombinált hiteltermékeket kínálnak, amelyekben az államilag támogatott hitel mellé olcsóbb piaci hitel is igényelhető. Így egyrészt növelik a hitelkihelyezést, másrészt versenyképesebbé válnak a lakásvásárlás előtt álló családok körében. Az alacsonyabb kamat és az elengedett díjak célja, hogy vonzóbbá tegyék a piaci hitelt, miközben a támogatott hitel előnyeit is megőrzik.

Újabb bank kínál kedvező kamatozású lakáshitelt az államilag támogatott konstrukciók mellé – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. Az Erste Páros hitel kifejezetten az otthonteremtési támogatások mellé igényelhető, és a már elérhető MBH DUO és CIB Duó ajánlataival versenyez majd a családok kegyeiért – írja a Biztosdöntés.hu. A támogatások maximális összege a csok plusz és a szeptemberben induló 3 százalékos lakáshitel esetében ez ötven-ötvenmillió forint, ezek mellé piaci lakáshitelt is igényelnek a családok.
Hogyan működnek a kombinált hitelek?
A „páros” hitelkonstrukciók lényege, hogy ha államilag támogatott lakáshitelt igényel valaki, akkor a mellé felvett piaci lakáshitelre jelentős kamatkedvezményt kap. Ezáltal a kamatteher csökken, ami a havi törlesztőrészletekben is megmutatkozik. Fontos, hogy a legtöbb esetben a piaci hitel kamatperiódusának tíz évnek kell lennie. Jelenleg a piaci lakáshitelek kamata tízéves kamatperiódussal 6,18–7,99 százalék között mozog. Ezeket lehet már három banknál is kombinálni, ezáltal kedvezményes kamatot elérni, ha jogosult valaki az otthonteremtési támogatások valamelyikére. Az Erste Bank 2025. július 28-tól vezette be a tízéves kamatperiódusú Erste Páros lakáshitelt. Ez a termék a bank tájékoztatása szerint kedvezőbb kamatozású, mint a hagyományos piaci vagy minősített fogyasztóbarát lakáscélú hitelek. A kamatkedvezmény mértéke 0,3–0,6 százalék közötti a hitelösszegtől és a vállalt havi jóváírástól függően. A kedvezményes lakáshitel csak akkor vehető igénybe, ha mellé kamattámogatott lakáshitelt is igényelnek. A legkedvezőbb, 6,14 százalékos kamat tízmillió forint feletti hitelösszeg esetén érhető el, legalább négyszázezer forint havi jóváírás vállalásakor. Mindezek mellett az Erste akció keretében elengedi a folyósítási jutalékot, és két darab tulajdonilap-másolat és egy darab térképmásolat díját sem számítja fel. Visszatérít továbbá egy értékbecslési díjat és maximum ötvenezer forintig a közjegyzői okiratba foglalás díját.