„Budapest közlekedésének csendes, de sorsdöntő fejlesztése zajlik a háttérben: ez a Déli Körvasút” – mutatott rá Szentkirályi Alexandra a közösségi oldalán. A budapesti Fidesz frakcióvezetője szerint a polgárok talán nem is hallottak róla, pedig a projekt alapjaiban változtatja meg, hogyan közlekedünk a fővárosban és az agglomerációból.

„A Déli Körvasút jelenleg is létezik, de kapacitása szűkös: néhány elővárosi és tehervonat közlekedik rajta. A most zajló fejlesztés célja, hogy háromvágányúra bővítve a szakaszt, több elővárosi és távolsági vonat közlekedhessen rajta, akár óránként 10-12 is, mindkét irányban” – ismertette a frakcióvezető.
„Ez lehetővé teszi, hogy tízezrek jussanak be Budapestre gyorsabban, átszállás nélkül”
– emelte ki Szentkirályi Alexandra.
„Új megállók is épülnek: a Duna-part (Infopark környéke), a Nádorkert (a Móricz Zsigmond körtérhez közel), és a Népliget térsége is elérhető lesz vasúttal. Ezek a csomópontok könnyen összekapcsolják a polgárokat metróval, villamossal, kerékpárúttal is, így mindenki hatékonyabban közlekedhet” – magyarázta Szentkirályi.
„A projekt célja nem csak a gyorsabb célba jutás. A vasúti közlekedés arányának növelése csökkenti az autóforgalmat, a dugókat és a légszennyezést. A pálya mentén zajvédelmet építenek, új zöldfelületeket, parkokat hoznak létre, és javul a Duna megközelíthetősége is” – mondta el.
„Ez nem egy látványberuházás. Nincsenek csillogó látványtervek vagy ünnepélyes szalagátvágások. De az egyik legerősebb hatású közlekedési fejlesztés, ami hosszú távon tehermentesíti a belvárost, a metróhálózatot és a pályaudvarokat is”
– hangsúlyozta a frakcióvezető. Majd rámutatott: Budapestnek erre szüksége van, arra viszont nincs, hogy a semmit sem építő főpolgármester esztelenül szidja ezt a fejlesztést is, mint mindent, ami jót tesz a budapestieknek, mindezt puszta gőgből és irigységből.