A Magyar Kézműves Kenyér Társaság idén tizenegyedik alkalommal rendezte meg Szentendrén a Kenyérlelke fesztivált, 22 pékség és 7 malom részvételével. A pékségek idén sem versenyeztek, helyette profi zsűri minősítette termékeiket, arany, ezüst és bronz kategóriában. A hobbisütők idén fehér/félbarna, teljes kiőrlésű, valamint a nemrég elhunyt pék, Lévai Csaba emlékére létrehozott különleges kenyerek kategóriájában versenyezhettek.
Az otthon sütő pékek munkáit a zsűri külalak, bélzet és íz alapján rangsorolta. A versenykenyerekben élesztő és adalékanyagok használata szigorúan tilos volt, magyarán mindenkinek kovásszal kellett dolgoznia.
Az esemény azok számára hiánypótló, akiknek nem mindegy, milyen táplálékot vesznek magukhoz. A fesztivál szlogenje, a „Tiszta élelmiszert, tiszta lelkiismerettel” is erre utal. A kenyérünnep talán legfőbb erénye, hogy a gyakorlatban mutatja be, hogy akár ipari körülmények között is megvalósítható olyan vegyszermentes gazdálkodás, élelmiszer-készítés, amely hosszú távon fenntartható a termőföld, a kisipar és a fogyasztók egészsége szempontjából egyaránt.
Segal Viktor séf, a zsűri tagja a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy idén sem a beadott pályamunkák legjobbját keresték, sőt szinte mindenki kapott valamilyen érmet, és ténykérdés, hogy minden zsűrizésre beadott kenyér magas minőségű és remek terméknek bizonyult. Érdekes pontja volt azonban a versenynek, hogy a zsűriben francia és olasz pékek is voltak, akik egészen más oldalról közelítették meg a beadott pályamunkákat.
Fontos megjegyezni, hogy a kézműves péksütemények Európa-, sőt világszerte trendnek számítanak, ezt a vonalat jól követik a hazai pékségek is. Ugyanakkor a hazai ízlés eltér az olasz és a franciától. A két nemzet képviselői szerint a hazai kovászos kenyereknek erősebb az ízük, sósabbak, mint arrafelé, és a kovászt is többnek találták.
Ez nem meglepő, több hazai gasztroszakértő is talált különbségeket a hazai és a nyugat-európai kézművestermékek között de ez egyáltalán nem vezethető vissza a termékek eltérő költségszerkezetére. Egyszerűen más a hazai fogyasztók ízlése.
Ami a költségszerkezeteket illeti, nincs nagy különbség, Segal Viktor szerint inkább az eladási árakban van nagy különbség. Egy olasz vagy francia befutott pékség a bekerülési érték többszörösét kéri el a termékért, arrafelé kisebb az árérzékenység. Noha a magyar kézművestermékek sem az árérzékeny kategóriába tartoznak, itthon a pékek továbbra is igyekeznek alacsonyan, vagyis a bekerülési értékhez közelítve tartani a termékek árát.
