Az 1956-os forradalom és szabadságharc negyvenhat év után is vitákat vált ki. Ön levelet írt az MSZP elnökének, Kovács Lászlónak, hogy ne koszorúzzanak bajtársaik sírjánál és emlékműveinél. Miért írta ezt?
– Mert a koszorúzással provokálják a jó érzésű magyar embereket. Kezdjük azzal, hogy nem tudják megbocsátani nekünk azt a bűnt, amelyet ők követtek el. Az ’56-osok kápolnájának belső falán háromszáznegyven márvány emléktábla a kivégzettek nevét hirdeti: születési évszámmal, foglalkozással és az erőszakos halál időponjával. Ez a valóság. Vajon hány embert vertek agyon a börtönökben a kihallgatások során – ők vagy az elődeik?
– Ez a szocialista párt már nem teljesen ugyanaz, mint ami az elődje, az MSZMP volt.
– De vannak közöttük pufajkások, mint Horn Gyula. Nemcsak a szocialisták között akadnak ismertek és ismeretlenek, de az SZDSZ-ben is találhatók volt gyilkosok leszármazottai. Pető Ivánnak apja, anyja ávós volt. Bauer Tamás apja „körmös” Bauer néven vált hírhedtté. Ameddig ilyen emberek vannak közöttük, nem tudunk megbékélni. Ezek mennek ki a temetőbe megkoszorúzni azoknak a sírját, akiket ők juttattak oda. Aztán csodálkoznak, hogy kifütyülik őket?
– Mécs Imre maga is halálraítélt volt.
– Mécs Imre viselkedésével vívta ki kifütyülését. Mécs nagybátyját, Mécs László pap-költőt Rákosi és Kádár rendszere is üldözte. Amikor először találkoztam Mécs Imrével, azt mondtam neki: Imre, ha nagybátyád felkelne sírjából, nem állnál meg a lábadon előtte. Nem szégyelled magad?! Odaállsz a kommunisták mellé!
– Attól még lehet tisztességes ember.
– Egy tisztességes ember nem áll a kommunisták mellé.
– Többen mondják, hogy elég a kommunistázásból, hiszen közöttük is vannak rendes emberek.
– Nem vitatom, de ő nem tartozik közéjük.
– Tehát a Kovács Lászlónak írt levél azért született meg, mert azon az oldalon nem gyakoroltak bűnbánatot?
– Kért valaki bocsánatot 1956 leveréséért és az azt követő megtorlásért? Nem.
– A napokban Medgyessy Péter miniszterelnök az ’56-os szervezeteket meghívta egy megbeszélésre a parlamentbe. Önt is meghívták, elment, majd hamarosan távozott onnan. Mi történt?
– Tulajdonképpen nem akartam elmenni. Sokat tépelődtem, de eszembe jutottak édesapám szavai, aki azt mondta: „Fiam, aki nem indul a versenyen, az biztos, hogy nem győz.” Gondoltam: lehet, hogy nem győzök, de meg kell próbálnom még egyszer. Elmentem. Kiskunmajsáról utaztam, késtem tíz percet. Amikor bementem a terembe, már ott ültek. Dobossy Antal beszélt, de meglátott engem, és elhallgatott. A miniszterelnök hellyel kínált. Én megálltam a szék mögött és azt mondtam: Miniszterelnök úr, addig nem ülök le erre a székre, ameddig egy ígéretet nem kapok. Elmondtam, hogy 1945-ben megalakult a Magyar Kommunista Párt, amelyik lejáratta magát és helyette létrejött a Magyar Dolgozók Pártja. Ez a két párt mérhetetlen terrorjával, törvénytelenségeivel a forradalomhoz vezette az országot. Amikor 1956. november 4-én a szovjet hadsereg segítségével vérbe fojtották a szabadságharcot, jött a Magyar Szocialista Munkáspárt. Azt pedig nem kell mondanom, mert mindenki tudja, hogy mit tett az MSZMP: kivégzések, agyonverések következtek, hosszú évek a börtönökben, a hozzátartozóknak megtagadták, hogy tisztességgel eltemessék halottaikat, és sorolhatnám a bűnöket. Nos, az MSZP jogutódja a három előbbinek, mert minden vagyon hozzájuk került. Az említettek miatt próbáltam elérni Medgyessy Péter bocsánatkérését.
– A miniszterelnök mit felelt?
– Azt: ő nem azonosul a bűnök elkövetőivel, s ha ő bocsánatot kérne, az azt jelentené, hogy magára vállalná az elkövetett bűnöket. Megkérdeztem tőle, ki Magyarország miniszterelnöke, Medgyessy Péter vagy Kovács László? Azzal folytattam, hogy országunk miniszterelnökének nincs ereje, hatalma, rávenni azokat az MSZP-vezetőket a bocsánatkérésre, akik bűnösök? S ne csak az ötvenhatosoktól kérjenek bocsánatot, hanem azokért a bűnökért is, amiket 1945 óta elkövettek a nemzet ellen? Azt mondta, nincs ekkora hatalma. Ebben az esetben szerintem nincs miről tárgyalnunk. Megfordultam, és távoztam a parlamentből.
– Másnap az egyes sajtónyilatkozatok arról szóltak, hogy ön nem a megegyezés híve. Igaz ez?
– Nem igaz! A megegyezés híve vagyok, mert szeretném az országban a békét. Ám bűnbánat nélkül nincs megbocsátás. Nem is azt kérem, hogy bánják meg a bűneiket, azt kívánom: kérjenek bocsánatot! Kérjen bocsánatot a pufajkás Horn Gyula vagy Kovács László pártelnök az MSZP nevében, mint a kommunista pártok jogutódjának vezetője. Horn Gyula a holokausztért bocsánatot kért, pedig ahhoz semmi köze nem volt, de ezt a gesztust ötvenhatért nem tette meg. Jelcin és az orosz pátriárka eljöttek Magyarországra és bocsánatot kértek ’56-ért. Ők vajon miért nem hajlandók bocsánatot kérni?
– Medgyessy Péternek miért kellene megbánni bármit is, hiszen ő nem a szocialista párt tagja.
– Most nem, de az MSZMP Központi Bizottságának tagja volt, miniszterelnök-helyettes, előtte szigorúan titkos tisztként szolgált, tehát részese volt az elnyomó rendszernek.
– Dobossy Antal, az ’56-os Szervezetek Konföderációjának képviselője azt nyilatkozta a történtekről, hogy sértett, idős emberekről van szó.
– Az idős emberek a sértettek vagy az egész nemzet? Nézzük meg, ki Dobossy Antal? Olaszországból jött haza, a koránál fogva nem is lehet ’56-os, hiszen gyerek volt. Azokat a gyerekeket, akik velünk harcoltak, mind ismerjük. Ezt az embert nem ismerjük. Másrészt ez a konföderáció nincs bejegyezve, három héttel ezelőtt alakult azzal a céllal, hogy pénzt kapjanak a kormánytól.
– Ahhoz mit szól, hogy Medgyessy Péter a megbékélés jegyében emlékművet szeretne állíttatni 1956 ötvenedik évfordulójára és a volt forradalmárok nyugdíját, járadékát megemelné?
– Lehet, hogy harminc ezüstért vagy egy tál lencséért el lehet adni a forradalmat. El lehet adni azokat a bajtársainkat, akiket agyonvertek, akiket felakasztottak. Ám ezt tegyék meg mások, én nem teszem meg. Most a gyilkos ott jajveszékel az áldozat sírjánál.
– Akkor ön mivel magyarázza, hogy Nagy Imre mártír miniszterelnök lánya, Nagy Erzsébet, együtt koszorúzott 1994-ben Horn Gyulával, az akkori miniszterelnökkel?
– Ő oda tartozik.
– Nagy Imre a szabadságharcért halt meg.
– Nagy Imre a forradalom első napjaiban még elvtárs volt, csak a további fejlemények sodorták magukkal. Nagy Imrét ennek ellenére elfogadom mártírnak. Ennek legfőbb oka az, hogy amikor Mátyásföldön fogva tartották a szovjetek, Münnich Ferenc kiment hozzá, és azt mondta neki: ismerje el Kádárt miniszterelnöknek, mondjon le miniszterelnöki rangjáról, és kap egy miniszteri széket. Nagy Imre nemet mondott. Ekkor már tudta, hogy ezzel halálos ítéletét is aláírta, mert jól ismerte elvtársait.
– Ezek szerint lánya nem tiszteli édesapja végakaratát?
– Nem. Úgy látom, Nagy Erzsébet közéjük tartozik. Ha van valami MSZP-s összejövetel, fontos esemény, Nagy Erzsébet mindig ott van. Arra is ügyelnek, hogy a televízióban mindig bemutassák, íme, Nagy Imre lánya velük van.
– Sok ’56-os forradalmár úgy látja, hogy az akkori kommunista párt, a Magyar Dolgozók Pártjának ellenzéke, az úgymond revizionista értelmiség kisajátította magának a forradalmat, és erre törekszenek ma is. Ezt egy felkelő, a Corvin-köz volt főparancsnoka miként látja?
– Elrabolják tőlünk a forradalmat. De ameddig élek, és amíg létezik az ’56-os múzeum, a kápolna, és szervezem az ’56-os ifjúsági táborokat, addig nem engedem ellopni a forradalmat. Erre megy ki a játék: meg kell nézni, kikből csinálnak forradalmi hősöket.
– Ön szerint kikből?
– Nagy Imréből, a kommunistából. Maléter Pálból, aki szintén kommunista volt, bajtársaim vére szárad a kezén.
– Maléter átállt a forradalom oldalára.
– Valóban átállt, de mikor? Öt perccel azelőtt, hogy Nagy Imre bejelentette: győzött a forradalom. Október 28-án, délben még csaknem ötven halottunk volt a Corvin-közben Maléterék lövéseitől. Ezt nem tudom megbocsátani neki. Aztán kommunista hőst csináltak Angyal Istvánból, aki nem tud ez ellen védekezni. Amikor vitték akasztani, állítólag azt kiáltotta: Éljen a párt! – amit nem hiszek el.
– Akkor kiknek köszönhető a forradalom?
– A pesti srácok. Nem politizáltak, csak harcoltak. Pontosabban politizáltak, de nem a párt, hanem a nemzetpolitika szintjén. A forradalom mottóját – fényképet is lehet erről látni a múzeumomban – a falra a firkálták: „Talpra magyar, hi a haza, minden ruszki menjen haza!” Semmi mást nem akartunk, csak szabad és független Magyarországot.
– Csökönyösen, hittel védi a forradalom emlékét. Talán ezért akarják több oldalról is aláásni az ön hitelét, sőt megkérdőjelezni, hogy ön volt a Corvin-köz főparancsnoka.
– Elő kell keresni a dokumentumokat, ott vannak a Történeti Hivatalban.
– 1956 defenzívában van?
– Abban. A hiteles szabadságharcos ötvenhatosok nem mernek megszólalni. Még ma is félnek.
– Akkor kik az ötvenhatosok? Valami baj lehet, hogy ennyi részre szakadtak a volt felkelők.
– 1956-ban talán 3500-4000 ember fogott fegyvert Budapesten. A fele a harcok alatt elesett. A túlélők egy része elmenekült Nyugatra. Én is, meg a testvéreim is. Akik itthon maradtak, azok közül nagyon sokat agyonvertek a börtönben vagy felakasztottak. Negyvenhat év elteltével többen meghaltak a résztvevők közül. Sokat mondok, ha ma még él kétszáz hiteles szabadságharcos. Ám a kormányok tizenkét év alatt kiadtak tizennégyezer ötvenhatos-emlékérmet. Vajon kiknek? Csoda, hogy veszekednek, és nem férnek meg egymással az ötvenhatosok? 1956. október 30-án Köböl József budapesti párttitkár a rádióban felhívással fordult a kommunistákhoz, hogy csatlakozzanak a nemzetőrséghez. Minden ávósból nemzetőr lett, kapott nemzetőr-igazolványt.
– Budapestről leköltözött Maris-pusztára, a tanyavilágba, százhatvan kilométerre a fővárostól. Miért volt erre szükség?
– Amikor megszűnt az ’56-os múzeum Budapesten, mert elvették az épületet, elhatároztam, hogy másik múzeumot alapítok, de olyan épületben, amely az én tulajdonom. Budapestet politikai szemétdombnak tartom, és csak akkor megyek a fővárosba, ha nagyon muszáj. Végzem a magam munkáját, megvan a célom. 1999. március 14-én nyílt meg a múzeum. Azt szeretném, ha minden városban – főleg Budapesten – lenne egy ötvenhatos emlékhely, ahová elmehetnek a fiatalok, hogy megtudják az igazat. Sajnos, az iskolai történelemkönyvekben még mindig meghamisítják a forradalmat. Sok autóbusz jön ide fiatalokkal, két órát töltenek a múzeumban, végigvezetem őket, és elmondom 1956 valódi történetét. Ősszel egy pécsi busz általános iskolásait megkérdeztem az előadás után: Gyerekek, tanultatok valamit ötvenhatról? Az egyik gyerek azt mondta: Gergely bácsi, annyit tanultam, hogy most már megtaníthatom a történelemtanáromnak is.
– Miért ilyen megszállott?
– Négyszázharmincöt hősi halottja van a Corvin-köznek. Én nem engedhetek ötvenhatból, mert bajtársaimat árulnám el. Hiszek a túlvilágban, hiszem azt, hogy előbb-utóbb találkozom velük ott fennt. Vajon mit mondanék nekik, ha nem ezt tenném? Hogy elárultalak benneteket, srácok, s azokat az eszméket, amiért meghaltatok? Engem a hitem kötelez.
***
Szemelvények Pongrátz Gergelyhez és a Demokrácia Központhoz írt több száz levélből:
„…Éveken keresztül bosszantott, hogy a »gyilkosok« utódai álságosan ünnepeltek, koszorújukkal megemlékeztek az ’56-os áldozatokról. Egyáltalán nem méltó, s nem őszinte tett ez a részükről. Olyan, mintha Haynau utódai az aradi vértanúkról megemlékezve ünnepelnének. Ugyancsak megütköznének a vértanúk leszármazottai…” (D. Szaniszla, Szeged)
„… Keresztyén módon én már szívesen megbocsátanék, ha őszinte megbánást tapasztalnék részükről. A megbánás első jele lehetne, ha megkímélnék jelenlétüktől ezt a legboldogabb-legszomorúbb ünnepünkön megrendezendő közös emlékezésünket.” (B. Erik, Balassagyarmat)
„…Már azt is mélységesen felháborítónak találtam, hogy a kormánypártok megszavazták a Nagy Imre-érdemrend megalapítását, és döntöttek az ’56-os forradalom megünnepléséről. Számomra ez a tettük a kegyelet, a fájdalom meggyalázásával egyenlő.” (L. Emese, Budapest)
„…Már késő a bocsánatkérés, ha tennék is, elkéstek vele. A saját nemzettársukat halálba küldők – ha egyáltalán e nemzethez tartozók –, szálljanak magukba! Tűnjenek el a közéletből, amíg nem késő! Nekik s elvtársaiknak nem a Parlamentbe, de még a Kossuth térre sem volna szabad tenni a lábukat…” (R. József, ’56-os bajtárs)
„Alulírottak egyetértésünket fejezzük ki a Pongrátz Gergely Kovács Lászlóhoz intézett nyílt levelében foglaltakkal, azaz azzal, hogy az MSZP tagjai ne koszorúzzanak az ötvenhatos szabadságharcosok sírjánál és emlékműveinél”. (A Hit és Haza Polgári Kör 36 tagja)
„…A Magyar Nemzet 2002. szept. 25-i számában megjelent Pongrátz: Az MSZP ne koszorúzzon c. cikk alapján az Összefogás Polgári Kör (Budapest) teljes mértékben egyetért a Pongrátz Gergely levelében foglaltakkal és támogatja azt…”
„…Tökéletesen igaza van és bízunk abban, hogy nem lesz szükség a szégyenletesen hatalomra került és uralkodó kormány koszorúzó, megemlékező tagjainak kifütyülésére. Hagyják végre békén a hősöket, ne feszítsék a húrt!” (Magyar László Polgári Kör)
„…A szocialisták nem tisztították meg pártjukat azoktól, akik éppen 1956 leverésében és az azt követő megtorlásban »jeleskedtek« szégyenteljes módon. Az idei évforduló kapcsán látogassák meg inkább Maris-pusztán az ’56-os Múzeumot, mondjanak el az áldozatokért engesztelésül egy-egy imát a múzeummal szemben álló kápolnában…” (Jobbravárók Polgári Köre, Szakmár)
Tesla Cybertruck
Rozsdamentes acél helyett karbon karosszériát ajánl a Cybertruck-tulajdonosoknak a Mansory
