A bank számításai szerint egy huszonöt-harminc hektáros földre szóló, tizenöt éves futamidejű, hárommilliós kölcsön esetén 26 ezer forint lenne az ügyfél havi törlesztése.
Az egyezség alapján a földalap garantálja: megvásárolja a támogatott kölcsön jelzálogaként bejegyzett földet, ha a hitel „bedől”, tehát az adós nem fizet. Gyuris Dániel, az állami jelzálogbank vezérigazgatója úgy vélte: az alap vállalása nélkül két-három százalékponttal drágább lenne a kamat a kockázati felár miatt. A remények szerint – az ingatlankölcsönökhöz hasonlóan – évi több tíz milliárd forintnyira nőhet a földjelzálog-hitelek állománya itthon. A tervek szerint az lesz jogosult a kedvezményes földhitel igénybevételére, aki a földből él – mondta Benedek Fülöp, az alapot felügyelő földművelésügyi címzetes államtitkár.
A támogatott kamat mértékéről és az ehhez szükséges forrásokról az agrártárca most tárgyal a Pénzügyminisztériummal (PM) – mondta Benedek. Így várhatóan a jövő évi költségvetésben dől el, hogy a kormányzat pontosan mekkora összeget szán a földhitelek kamattámogatására. Nem világos az sem, hogy a – legalább ötéves futamidejű – kölcsönök milyen hitelcélokkal vehetők fel. A mérték a majdani nemzeti birtokpolitikától függ: célszerű lenne, ha az uniós csatlakozás előtt a mai elaprózott tulajdoni szerkezet helyett hatvan–száz hektáros privát földbirtokok alakulnának ki a hitelek segítségével (is) itthon.
A földhitelezés tényleges startjához a kormány „átszabja” a termőterület adásvételéről, azok értékének kiszámításáról szóló kormányrendeletet. Az új kabinet hivatalba lépése után azonnal visszavonta az Orbán-kormány erről szóló paszszusait, újat két hét múlva ígérnek. Ez részletezi, miképp vehet a földalap egyszerűsített eljárással, egyenként kis területű, ám összességében nagy volument képviselő földállományt. Az FHB részt vállal abban is, hogy az alap földvásárlásaikor megfelelően értékeljék fel a vagyontárgyakat: a pénzintézet leánycége akár évi tízezer hektárnyi termőföld adásvételében is köteles segíteni az NFA-nak.
Ismeretes: a földalapról szóló törvénymódosítás alapján 1,2 millió hektárnyi föld kerül az NFA-hoz. Tavaly a gazdák 65 ezer hektárnyi termőterületet ajánlottak fel eladásra az intézménynek, amely várhatóan ősszel kezdi meg ezek megvásárlását. Nem kizárt, hogy az állami alap az FHB után megállapodik a másik két (privát) jelzálogbankkal, az OTP és a HVB intézményeivel is.
***
Fhb-magánosítás. Múlt pénteken megalakult az FHB privatizációs irodája – értesült lapunk. A jelenleg a Pénzügyminisztérium által felügyelt bankot év végi fordulónappal elkészített mérleg alapján kínálhatják eladásra jövőre. A pénzügyi tárca nemrég bejelentette: az FHB részvényeinek egy részét – információink szerint jövő év derekán – tőzsdére viszik. Egy további tulajdonhányadot az FHB partnerbankjainak kínálhatnak fel, bizonyos részt pedig megtarthat az állam (az arányok még kérdésesek). Bár a bank tőkéje még jövőre is fedezi a növekedést, szakértők mégis tőkeemeléses privatizációt szorgalmaznak. (B. I.)
Örmény örvény riogatott a Rábánál: a Fradi után egy másik magyar csapat is megszenvedett
