Úgy látszik, az önkormányzati választások előtti véghajrára az országgyűlési választások előtt tapasztalt negatív, olykor durva kampány tért vissza. A kormánypártok – eddig kevés sikerrel – az előző kabinet körül vizsgálódnak, míg a Fidesz olyan eseteket tárt a nyilvánosság elé, amelyekben szerinte az MSZP és az SZDSZ élt viszsza a közpénzekkel. Milyen eszközökkel, kommunikációval próbálja a Fidesz kivédeni a támadásokat, illetve ellensúlyozni a vádak lejárató hatását?
– A klasszikus negatív kampány az MSZP fegyvere, amelyet az országgyűlési választások előtt is használt, most annak egy felturbósított változatával állunk szemben. Ami május 27. óta zajlik, az valójában nem kormányzás, hanem kampány, méghozzá kormányzati eszközökkel. Ennek csak egy részét teszi ki a szavazatok megvásárlására irányuló pénzosztogatás, tekintet nélkül annak esetleges következményeire. Ennél sokkal súlyosabb az a sajátságos, időutazásra emlékeztető jelenség, amely azt az érzetet kelti, mintha visszamentünk volna a magyar történelem 1947–49 közötti időszakára. Akkor a kommunista párt a politikai ellenfelek lejáratásának széles eszköztárát alkalmazta a szovjet megszálló csapatok erejére támaszkodva. Ma bizonyos értelemben ugyanez zajlik szovjet katonák nélkül: boszorkányüldözést folytatnak. Erre szolgál Keller László államtitkársága, ahol a szigorú tekintetű inkvizítor továbbra is csak vádaskodik, de bizonyítékokkal nem tud előállni. Ugyancsak a régi időkre emlékeztet az a módszer is, ahogy a belügyminiszter asszony szabályozta a szavazólapokon található pártemblémák méretét és formáját. A Fidesz jelképe így a legtöbb megyei szavazólapon olvashatatlan. És miközben Rákosi módszerei köszönnek vissza a politikában, Kádár kétszínűségét látjuk viszont a kormányzati munkában. Az ígéretekkel szemben ugyanis a közpénzek elsíbolása zajlik. Erre két dolog is világosan rámutat: alig telt el 133 nap az MSZP–SZDSZ-kormány tevékenységének kezdete óta, mégis jól látható, hogy az ígért puritán állam helyett pazarló közigazgatást valósítottak meg, illetve a közpénzek tiszta és átlátható elköltése helyett a levajazás gyakorlata valósult meg az utóbbi hónapok több fontos kormányzati döntésénél.
– Várhatók vizsgálatok is ezekben az ügyekben? A fővárosi közbeszerzéseket például szabályszerűnek ítélik az illetékes kormánypárti politikusok, így nem várható eljárás a részükről.
– Amikor eljárásokról beszélnek, Keller úr és csapata úgy viselkedik, mint a pórázon tartott véreb: a célterület az előző négy esztendő kormányzati tevékenysége, a célszemélyek az ellenzéki politikusok, míg a jelenlegi kormány, valamint az MSZP és az SZDSZ irányítása alatt álló önkormányzatok hatáskörébe tartozó ügyek a közpénzekért felelős államtitkár számára tabu terület.
– Visszautalva az 1947–49-es időkre, a baloldal szalámipolitikája mégis hatékonynak bizonyul, hiszen az utóbbi hónapokban több meghatározó Fidesz-politikust sikerült gyakorlatilag a partvonalon túlra szorítaniuk. Mennyire gyengítette mindez a pártot?
– Éppen fordítva látom, a sorok ritkítása a sorokat összébb zárja. A választóink és a politikusaink körében egyaránt igény van arra, hogy erősebb legyen az összetartás, mint valaha volt. A Fidesz elnökségében is szorosabb egységet tapasztalok, mint korábban. Ráadásul ma már politikusként nem érezzük magunkat egyedül egy szűk pártkalitkába zárva, hiszen a választók milliói mellé felzárkózott egy kétszázezres nagyságrendű tábor, amely hajlandó aktív közéleti szerepet vállalni. Ez az a közeg, amelyet semmilyen szocialista propaganda, kártékony maszlag nem tud megtéveszteni. Ők adják igazán a politika erejét, és elsősorban ebben bízva gondolom azt, hogy hónapokon belül – amikor az MSZP kormányzásának valós természetére fény derül – az országban el lehet érni egy meghatározó politikai klímaváltozást.
– Az önkormányzati választásokig már csak egy hét van hátra, a jelenlegi politikai közhangulat viszont inkább a szocialistáknak kedvez. Mit gondol, milyen esélye lehet a Fidesznek a jövő vasárnapi választásokon?
– Aki figyeli az MSZP kormányzati ténykedését, az láthatja, hogy kétféle szocialista időszámítás létezik: az egyik október huszadika előtti, a másik pedig a választások utáni. Amit addig az egyik kezükkel adnak, azt 2003. január 1-jétől az adótörvények segítségével, illetve a reálbérek csökkentésén keresztül két kézzel veszik majd vissza. Jó esélyünk van arra, hogy október 20-án mindenkit elvigyünk voksolni, aki áprilisban az országgyűlési választásokon ránk szavazott. Számtalan településen, megyei önkormányzatban, sőt a budapesti kerületek egy részében is megtarthatjuk vagy megerősíthetjük eddigi pozícióinkat. Áttörést ugyan nem várok, de Budapesten akár meglepetés is születhet. A főváros polgárai tizenkét éve először kezdenek ráébredni arra, hogy Budapest nem a Demszky Gábor álmaiban és kampányfilmjeiben szereplő rózsaszín-lila köd, hanem egy rengeteg problémától terhes, nehezen élhető, és otthonnak semmiképpen nem nevezhető város. A problémákat Demszky Gábor nem oldotta meg, sőt az eltelt tizenkét esztendőben kifejezetten növelte azokat.
– A Fidesz politikusainak nyilatkozataiból az látszik, hogy egyre nagyobb esélyt látnak Schmitt Pál főpolgármester-jelölt győzelmére, főként azután, hogy Gy. Németh Erzsébet várhatóan nem lép vissza. Mindez hosszabb távon is konfliktust okozhat az MSZP–SZDSZ-koalíción belül.
– A visszalépés körüli huzavona nem a fővárosról és nem is a budapestiekről szól, hanem arról, hogy az SZDSZ zsarolja a szocialista pártot. Miközben a magyar demokrácia eddigi történetében példátlan módon a szabad demokraták frakciójának fele kormányzati, illetve parlamenti tisztségeket tölt be, a fővárost is saját felségterületüknek tekintik. Az, hogy a budapesti status quót az MSZP nem fogadja el, egyszerűen a riválisok közötti marakodás a budapesti koncért. A nemzeti oldalnak ebbe nem kell beleszólnia, de ha rámegy a koalíció, akkor készen kell állni az előre hozott választási küzdelemre.
– Az önkormányzati választás után következik az október 23-i ünnep, amelynek kapcsán a kormánypártok azzal vádolják a Fideszt, hogy megosztja a társadalmat, mivel nem vesz részt a parlament ünnepi ülésén az ’56-osok kirekesztése miatt.
– Nincs álszentebb dolog annál, mint amikor az MSZP kívánja a parlamentben ünnepelni az 1956-os forradalom évfordulóját. Ferenc Józsefnek, aki császárként leverte az 1848–49-es szabadságharcot, az 1867-es kiegyezéstől még negyvenkilenc éven át magyar királyként egyszer sem jutott eszébe, hogy március 15-én összehívja a magyar Országgyűlést, és ott beszédet mondjon. A Habsburgok megtanulták, hogy nekik mikor illik hallgatni, a szocialistáknak is illene tudniuk, hogy az év 365 napjából van egy, október 23., amikor nekik csak egy feladatuk van: mélyen hallgatni.
– Az önkormányzati választásokat követően azonnal megindul az egységes jobboldal létrehozását célzó építkezés, Orbán Viktor volt miniszterelnök legalábbis több nyilatkozatában is utalt erre. Mi lehet a jövő útja a Fidesznek?
– A Fidesz legfontosabb kötelessége a következő hónapokban, években, hogy nyitott legyen és rugalmas, be kell fogadni azokat az embereket, akik jönni akarnak. Elsősorban arra a kétszázezres táborra gondolok, amelyik szívesen vállal közéleti szerepet. Nyitottnak kell lennünk, hogy a következő országgyűlési választásokra a lehető legnagyobb erőt tudjuk koncentrálni. Ehhez készen kell állni arra, hogy a Fidesz partneri viszonyt építsen ki a nemzeti oldal egészével. Ha lesznek a nemzeti oldal politikai szerkezetében formális változások, ezek várhatóan nem a Fideszt érintik majd. Például a kereszténydemokraták szerintem ma joggal látnak lehetőséget a KDNP visszafoglalására. Kérdéses az is, hogy a kisgazda világ milyen módon szerveződik a közeljövőben. Egyvalami azonban biztos: Magyarországon mind a kereszténydemokratákra, mind a kisgazdákra, de a nemzeti radikalizmus híveire is nagy szükség van ahhoz, hogy a nemzeti oldal a legjobb választási eredményt tudja elérni. Ehhez széles körű összefogás szükséges, amelynek több módozata is lehetséges. A döntést közösen kell meghoznia a Fidesznek, a kereszténydemokratáknak, a kisgazdáknak és az MDF-nek.
– Mégis milyen jellegű összefogást tartana a legszerencsésebbnek: a pártok unióját vagy egy új, egységes nemzeti párt létrehozását?
– Számtalan nemzetközi példa létezik. A lényeg az, hogy a nemzeti oldal jelenlegi szavazótábora ne csak egyben maradjon, hanem gyarapodni is tudjon. E célt éppúgy szolgálhatja pártszövetség, mint pártunió. A lényeg az, hogy ne a személyi ambíciók, hanem a közös érdek domináljon a következő években a nemzeti oldalon a politikai történésekben. Aki személyes ambíciók alapján hoz döntéseket, az közös jövőnket veszélyezteti.
– Személy szerint kire gondol?
– Nem kívánok most neveket említeni.
– A Fidesz és a polgári körök párhuzamos politizálása nem mindig harmonikus…
– A Fidesz és a polgári körök között egyfajta szimbiózist tartok helyesnek, amelyben van szoros együttműködés is, de természetesen konfliktusoktól sem mentes. A polgári körök soraiból jönnek a jövő politikusai is, de mindig lesznek olyanok, akik inkább távol tartják magukat a pártoktól, viszont számíthatunk rájuk. Ugyanakkor ez egy kritikus közeg, amelyben a politikusok munkája elsődleges módon méretik meg.
– Nem tartanak attól, hogy a Fidesz jelentősége csökken a közeljövőben, főként annak fényében, hogy Orbán Viktor többször kijelentette: nem kíván párttisztséget betölteni a Fideszben, ugyanakkor egy uniópárt szervezésében szívesen részt venne?
– Úgy látszik, szavazóink erős és egységes nemzeti oldalt akarnak, és annak az embernek, nevezetesen Orbán Viktornak, aki mindezt személyében szimbolizálja, az a kötelessége, hogy kidolgozza a nemzeti egység új szervezeti-politikai kereteit. Ebben a munkában a Fidesznek őt segítenie, nem pedig gátolnia kell.
gyermek
Brutálisan megölte kétéves gyermekét egy férfi
