Szijjártó Péter emlékeztetett azokra a jelenetekre tíz éve, ahogy megtámadták a röszkei kerítést, ahogy ellentmondást nem tűrő módon a kamerákba beleröhögve jöttek át a határon, taposták le a termést, mentek keresztül a gazdák földjein, elfoglalták a vasútállomás térségét. Követelték, hogy oda helyben, ahol éppen ők tartózkodtak, vigyük oda nekik az ellátást, elutasítottak mindenfajta együttműködést a magyar hatóságokkal. Hát látjuk, hogy Németországban hogy sikerült ez, nem tudták megcsinálni – közölte.
Szijjártó Péter: Tíz éve megmondtuk, hogy mi lesz a migráció vége
Szijjártó Péter a Harcosok órája című műsor vendégeként, Németh Balázs műsorvezetővel beszélgetve idézte fel a tíz évvel ezelőtti röszkei határáttörést és annak tanulságait. A külügyminiszter szerint már akkor világos volt, hogy ha Magyarország enged a nyugati – főként német és osztrák – politikai nyomásnak, végül visszaküldik hozzánk azokat az illegális migránsokat, akiket nem regisztráltunk. Úgy fogalmazott: a tíz évvel ezelőtti események már előrevetítették azt a válságot, amellyel ma Nyugat-Európa küszködik.

Aláhúzta:
Tíz éve is éreztük már, hogy ez lesz a veszély, mert miközben az akkori német kancellár, meg az akkori osztrák kancellár, meg jó néhány nyugat-európai politikus akkor nyomást gyakorolt ránk, hogy engedjünk be mindenkit. Én emlékszem rá, a CNN élőben közvetített arról a csuklós buszról, amin a migránsokat vitték Hegyeshalom felé. Hát ott ült fönn az operatőr és vette fel, ahogy ártatlan gyerekek, anyukák ugye mondták.
A tárcavezető szerint mikor megtámadták a röszkei határátkelőhelyet, akkor arról volt szó, hogy a magyar rendőrség brutálisan megtámadta a szerb oldalról őket dobáló békés, szegény menekülteket, emlékszünk erre is. Szóval már akkor is kalkuláltunk azzal a veszéllyel, hogy ugye, ha mi átengedjük az illegális migránsokat, akkor majd azt mondják, hogy nem regisztráltátok őket, úgyhogy vissza minden.
További Külföld híreink
Borítókép: Szijjártó Péter
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Kreml: Putyin és Netanjahu megvitatta a gázai övezeti helyzetet
Az orosz elnök határozott lépést tett.

Elegük lett a briteknek a migránsokból
A baloldali kormány kétségbeesett intézkedésekkel próbálja menteni magát.

Kiderült az igazság: így menekült el Timur Mindics Ukrajnából
Ukrajna legújabb korrupciós botrányáról újabb részletek derültek ki.

Brüsszel Ukrajnát védi
Az ukrán korrupciós botrány nem érte el az Ukrajna uniós csatlakozását erőltető háborúpártiak ingerküszöbét.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Kreml: Putyin és Netanjahu megvitatta a gázai övezeti helyzetet
Az orosz elnök határozott lépést tett.

Elegük lett a briteknek a migránsokból
A baloldali kormány kétségbeesett intézkedésekkel próbálja menteni magát.

Kiderült az igazság: így menekült el Timur Mindics Ukrajnából
Ukrajna legújabb korrupciós botrányáról újabb részletek derültek ki.

Brüsszel Ukrajnát védi
Az ukrán korrupciós botrány nem érte el az Ukrajna uniós csatlakozását erőltető háborúpártiak ingerküszöbét.














