Levelek Pestről és Budáról

Paál István (Budapest): Tiltakozom az ellen, hogy a Szabadság téren az úgynevezett „felszabadulási” emlékművet újra felállítsák. Tiltakozom, mert a Batu kánéhoz hasonlítható horda nem felszabadította, hanem elfoglalta Budapestet. Tiltakozom, mert nyomukban ezrek halála, tízezrek meggyalázása, százezernyi lakos Szibériába hurcolása következett. Tiltakozom, mert 1945. április 22-én, vasárnap délben apámat, Budapest–Rákosfalva rendőrparancsnokát fosztogató szovjet katonák lelőtték. Holttestét Vorosilov marsall parancsára elszállították, és a Kerepesi temető árkába elásták. Vorosilov ösztönzésére és a kereszténygyűlölő kommunista polgármester, Vas Zoltán közreműködésével épült meg ez a „felszabadulási” emlékmű. Tiltakozom, mert ha az apámnak és sok más áldozatnak csak a temető árka jutott, akkor a gyilkosokat nem illeti meg emlékmű.
*
Dobai Miklós (Budapest): A középkor építészei épületeik falainak díszítésére alakították ki egykoron a sgraffito-technikát. E varázslatosan szép díszítési technika mai, nem is annyira rokona, mint inkább hangzásbeli hasonlatossága miatti asszociációt kiváltó torz megfelelője, a lépten-nyomon burjánzó graffiti egyáltalán nem mondható üde színfoltnak sem Budapesten, sem Európa más városaiban. A filctollal, spray-vel és egyéb eszközökkel készülő, képzőművészetinek egyáltalán nem nevezhető „műremekek” inkább bosszantják és felháborítják a jámbor szemlélőt, mintsem esztétikai élvezetet okoznak. Mindezeken túlmenően mindazok, akik e „művészeti ág” művelőinek szegődtek, néhány száz forintos befektetéssel – amennyibe például egy palack spray, vagy egy filctoll kerül – az esztétikai romboláson túlmenően óriási anyagi kárt okoznak az épületek, az aluljárók, s nem egyszer műemlékek tönkretételével.
A Gellért-hegy oldalában, a pálos kolostor feletti sziklákon, és a Szikla kápolna feletti, a nemrégen visszaállított kereszt körüli kis tér terméskő támfalán is feltűntek a huszadik–huszonegyedik századra jellemző környezetcsúfítások. És itt megálljt kell parancsolni! Eddig, és ne tovább!
Fővárosi polgárként szólítom fel e torz „művészet” képviselőit, hogy tartsák tiszteletben a nemzeti kultúra, a városkép és környezet kiemelkedő pontjait, s ne csúfítsák, ne rongálják visszafordíthatatlan módon nemzeti ereklyéinket, történelmi helyeinket, fővárosunk legszebb helyeit! Ugyanakkor felszólítom a közrend fenntartására hivatott állami és fővárosi szerveket is, hogy szerezzenek érvényt azoknak a rendeleteknek, amelyek tiltják és szankcionálják a környezet, különösképpen a kiemelt helyek elcsúfítását.
Meggyőződésem, hogy komoly büntetés nélkül nem lehet véget vetni e környezetpusztító és az adófizető polgárok, azaz mindannyiunk zsebére menő hóbortnak.
*
Vida Ferenc (Budapest): Úgy tűnik, tényleg válságos helyzetbe került a BKV. Több hete az úgynevezett 412-es típusú vonalakon, Kelenföldön nem tudják elindítani a járatokat kocsihiány miatt. Az is előfordult, hogy a szükséges személyzet híján nem indították a járatot.
A járművezetők egyébként már 2001-ben sem tudták kivenni az összes szabadságukat. Az idén még rosszabb a helyzet, több szabadság van bent, mint tavaly. A szakszervezet vezetői nem lépnek, mert őket a munkáltató fizeti a jegyek bevételéből és a támogatásból. Három éve mintegy 300 buszba beszereltek egy, az üzemanyag felvételét azonosító rendszert. Egy berendezés csaknem 100 ezer forintba került, de ez nem volt elég. Minden tankolás után leplombálják a tankot, mert azt feltételezik, hogy a sofőrök lopják az üzemanyagot. Vajon mennyibe kerül az állandó plombálás? Teszik mindezt annak ellenére, hogy éjjel-nappal egy vagyonvédő kft. figyeli a telephelyet a korábban kiépített kamerarendszer segítségével.
Jellemző, hogy a BKV-hoz felvett új belépők heteken belül elmennek az alacsony kereset miatt, csak a nyugdíj előtt állók maradnak a cégnél. A kimaradt járatok miatt pedig reggelente, és gyakran napközben is, utasok tömegei állnak a megállókban.
*
Farkas Zsolt (Budapest): A Pest-Buda melléklet egyik korábbi számában írták, hogy az 5-ös autóbuszjárat az elsők között indult meg a Lánchídon át, hogy öszszekösse a két városrészt. A Széna tér közeli végállomását hamarosan kijjebb helyezték a Pasaréti úton – egy 1930 körüli térkép tanúsága szerint –, előbb a Júlia utcáig, majd a Hadapród utcáig, vagyis a ma is létező Pasaréti téri végállomásig. 1942-ben 5/A jelzéssel betétjáratot nyitottak Budára a Vörösmarty tértől, vagyis ahol kezdetben volt a pesti végállomás. Amikor a háborús gázolaj-korlátozások bekövetkeztek, a buszvonalak közül elsőnek a Markó utcai és a Fő utcai bíróságok közötti 6-ost szüntették meg, s majd mindegyik járaton időkorlátozást vezettek be: néhány csak a reggeli csúcsforgalomban járt, fele részük a délutáni néhány órában is, s csak három volt, amely egész nap. Aztán 1944-ben a korábbi, mintegy harminc járatból már csak tizenkettő közlekedett. Közülük három rövidített útvonalon, amelyek csak munkanapon jártak, illetve vasárnap, csak a meghatározott néhány órában. Ekkor már az 5-öst és az 5/A-t is megszüntették. A „T” jelzésű trolibusz viszont – mert árammal működött – természetesen bármiféle korlátozás nélkül végig, az ostrom kezdete előtti időig akadálytalanul közlekedett.
De háborús korlátozások nemcsak a városi tömegközlekedésben történtek, hanem a személygépkocsiknál is. A szélvédőüvegre kellett kiragasztani az E betűs, sötétkék szegélyű, háromszögletű címkét az engedélyezett járműveken, majd az utolsó évben a piros keretű, kör alakú cédulát az Ü betűvel, ha az autó munkaszüneti napokon is közlekedhetett.